Menü

2007.06.11.     Hozzászólás 0

vagta.hu

Nemzeti Vágta - Lovas aréna a Hősök terén

Geszti Péter már eddig is tett azért, hogy tereinket értelmesen hasznosítsa, vagy hagyományt teremtsen, s ezúttal egy ősi magyar hagyománnyal kívánja megölteni a Hősök terét.

2008 május 31-én Nemzeti Vágta néven a Hősök tere körül mérkőzhetnek meg a magyar városok és megyék által nevezett lovak és lovasok, erre méltó, látványos és emelkedett körülmények között.

Célegyenes

A látványtervek alapján nem mindennapi módon alakítják ki a verseny helyszínét, a lovasok "valódi" terepen, számtalan színes látványelemmel megtűzdelt környezetben mérhetik össze képességüket.

Az 50 milliós összdíjazású verseny szervezőinek szándéka szerint a városok a 4 millió forintos nevezési díjat nem költségvetésükből, hanem közösségi összefogásból, magán és jogi személyek adományaiból is előteremthetik, hiszen a rendezvény egyik célja az összefogás, a közös fellépés és érdekérvényesítés megteremtése.

Menet

A verseny mellett a Nemzeti Vágtán induló városok lehetőséget kapnak arra, hogy a négy napos országos fesztivál, a Városok Faluja keretén belül bemutatkozzanak, a Városligetben, a jégpályán, ahol magas színvonalú pavilonváros épül fel. A Városok Faluja különleges turisztikai rendezvény, több napos családi program és országkép fesztivál is egyben.

Felülnézeti látványterv

- Mozgásvilág.hu -

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.