Menü

2009.02.18.     Hozzászólás 0

A futball játékvezetés testközelből - I. rész

Egyesek szerint, frissen végzett játékvezetőként működni igazi szürreális élmény, melyet kevesen tudnak azonnal elfogadni. Ennek ellenére, akik „túlélik” az első megpróbáltatásokat, azok képtelenek később elszakadni a mérkőzések forrongó világától. Az állításokat igazolandó a cikk szerzője jelentkezett is egy tanfolyamra.


Minden kezdet nehéz tartja a mondás. De egyesek szerint, frissen végzett játékvezetőként működni igazi szürreális élmény, melyet kevesen tudnak azonnal elfogadni. Ennek ellenére, akik „túlélik” az első megpróbáltatásokat, azok képtelenek később elszakadni a mérkőzések forrongó világától. Az állításokat igazolandó a cikk szerzője jelentkezett is egy tanfolyamra.

 

Jelentkezéstől a vizsgadrukkig

Jelentkezz. Íme, a lehetőség. Hirdette a molinó, mely a futball játékvezetői tanfolyamról nyújtott tájékoztatást. Szóval kaptam az alkalmon és jelentkeztem, pedig az agyam azt mondogatta, hogy nem, nem, dehogy is kellene kitenni magamat az általános közutálatnak - erre még emlékeztem fiatalkorom „meccsrejárós” korszakából. A szívem azonban egyre hangosabban dobogott, és előtérbe került exhibicionizmussal vegyített nagyfokú kíváncsiságom, amit mélyen elnyomott hatalomvágyam csak még inkább tetézett.

 

Így csatlakoztam, egy részben nagyvonalú álmokat dédelgető, és edzői babérokra hajtó, másrészt a játékvezetésre, mint mellékkereseti lehetőségre tekintő kedvesen elszánt társasághoz. Az első órák könnyed, anekdotázós hangulata, még mindenkivel elhitette, hogy ha van egy kis szerencséje, és elég kitartó még ő is FIFA kerettag lehet, mint kishazánk több jeles játékvezetője. Emellett az anyagi oldal megcsillogtatása is nagy sikert aratott kis csapatunk körében. A vájtfülüeknek azonban már ekkor, a röptében elsütött fabulákból kiderülhetett, hogy a bíráskodás nem egy könnyed hétvégi baráti összejövetel, ahol a csapatok a mérkőzés után kéz a kézben, mosollyal az arcukon, vállukon a”sporival” vonulnak le a pályáról. Inkább habzó szájjal, vérfarkas módjára üvöltik végig a mérkőzéseket.

 

 

Az oktatás szüneteiben azért volt időm megismerkedni a leendő játékvezetőkkel is. A hozzám legközelebb ülő két kollégával hamar beszédbe elegyedtem, és megkérdeztem miért jelentkeztek a tanfolyamra. Egyiküknek az edzői képesítése miatt volt szüksége a tanfolyam abszolválására, ekkor azonban még úgy gondolta, hogy mindenképpen szeretné kipróbálni a működés izgalmát is. A másik kedves delikvens, akit kérdéseimmel „zaklattam” egy hölgy volt, aki a játékvezetéssel a családi hagyományt viszi tovább, és megfogadta felmenőit túlnőve egészen a FIFA-kerettagságig viszi majd- legyen úgy.

 

Az utolsó elméleti órákhoz közelítve szinte mindenki homloka felett egyre jobban gyűltek a baljós fellegek, főleg mikor Erős Gábor – 2008-as nyári olimpia futball döntőjének első számú asszisztense- bejelentette, hogy a hétvégén az egész csapat részt vesz egy gyakorlati vizsgán, ahol mindenki megbarátkozhat a sípkezelés és zászlóforgatás rafinált fortélyaival.

 

Ezek után, hogy mi történt a próbamérkőzésen, és az elméleti vizsgán, a következő részben olvashatjátok el részletesen.

Olvass többet a témáról: játékvezetés, futball

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.