Menü

2009.08.12.     Hozzászólás 0

Bagolyirtás DH 3.- beszámoló

A Bagolyirtás Downhill 2009 évi kupasorozata Augusztus 8-9-én ért véget. Az utolsó megmérettetésre öt kategóriában összesen 77 versenyző érkezett. A szombati edzésen még két hölgy is kipróbálta az új pályát, a versenyre azonban már nem neveztek. Kattints, és nézd meg a versenyről készült videót!


A pálya mint idén megszokott módon, teljesen új kihívások elé állította a mezőnyt. Az első fordulóhoz hasonlóan hatalmas por volt, ám a versenyzők többsége így is jónak ítélte a pályát és jobban élvezték ezt az útvonalat mint az előzőt. A várva várt eső a verseny előtt megérkezett ugyan, de sajnos kevésnek bizonyult, mivel a szombati edzésen már csak a por volt jellemző a megépített mandinereken és ugratókon, ami külön megnehezítette a riderek dolgát.


Nagyon sok mindent szerettünk volna még a versenyre megépíteni a nyomvonalon, de ekkora munkához sajnos kevesen vagyunk és a beígért segítségek is elmaradoznak. Ezért még szombaton (edzés közben) is a pályát javítgattuk, illetve megigazítottuk a rézsűs részen a kanyarokat, amit körről körre egyre jobban kijártak a bringások. A szallagozás és a szivacsozás is csak szombat estére lett teljesen készen, ezért közülünk többen nem tudtak indulni a versenyen.




Szombat reggel kezdődött a nevezés és szabadedzés. Mivel sokan nem neveztek be, csak gurulgattak a pályákon, nem tudtuk megítélni hanyan is vannak tulajdonképpen, ezért fordult elő az, hogy délután sokat kellett várni a felszállításra. Volt készenlétben még egy autó, de mire kiderült, hogy szólhatunk neki, már majdnem vége lett a szabadedzésnek. Ezért ezúton is szeretnénk megkérni minden versenyzőt, hogy a lehető leghamarabb nevezzen be, elkerülendő a hasonló kellemetlenségeket. Addig amíg nekünk a nevezésnél összesen 50 indulót mutat a számítógép, nem állítunk újabb autót a szállításba.  A jövőben a rajtszám nélküli bringásokat (akik a benevezettektől veszik el a felszállító helyet) nem fogják felhozni a teherautók.

BAGOLYIRTÁS DH3 2009 from Istvan Tamas on Vimeo.


Szerencsére baleset mentesen telt a szombati edzés, ami után nemsokkal kezdődött az esti party, ahol Sanyiman gondoskodott a hangulatról, megint színvonalas zenét hallhattak a résztvevők a gyöngyösi DJ-től. A hangulat igen jóra sikeredett, nem beszélve Güzü gördeszkás mutatványáról :) amit remélhetőleg viszont láthatunk majd a hamarosan készülő RideCast-ban! Vasárnap reggel már 9 órától pörögtek a teherautók, már nem 2 autó, hanem 4 szállította a versenyzőket. 77 nevező rótta köreit, majd 13 órakor elkezdődött az időmérő futam.

A döntő kis csúszással, de délután három óra magasságában kezdődött. Szerencsére itt is éppségben sikerült mindenkinek lejutnia, így hál’ Istennek a mentősökre nem volt szükség. Idén először nézhették tétlenül a versenyt. Volt pár kisebb bukás, de szerencsére komoly sérülés nem történt.

Az időeredményekre mindenki nagyon kíváncsi volt, hiszen új pályáról van szó. Három perc körülire saccoltuk a legjobb időt, és nem is tévedtünk sokat. Az időmérőben és a döntőben is Lukács Rajmund bizonyult a leggyorsabbnak, előbb 03:02.32-es majd a döntőben egyedüliként 3 perc alatti időt, egészen pontosan 02:58.29-et tudott produkálni, ezzel állította fel a harmadik nyomvonal pályacsúcsát.

A junior és senior mezőnyben a papírforma érvényesült, ahol is Liszi Attila és Rácz Ferenc lenyűgöző stílusban utasították maguk mögé kategória-ellenfeleiket.





A hobby kategóriákban is izgalmas küzdelmek folytak. A verseny érdekessége, hogy a merev kategóriát megnyerő Bátori Gergő négy másodperccel bizonyult gyorsabbnak a fullyt nyerő Dékány Bálintnál.

További eredmények ITT!

Reméljük a válságkezelés Mátraszentimrét is eléri és a jövőben már ígéretéhez híven az önkormányzat is tényleg mellénk áll, és legalább a beígért fűkaszálást, mobil wc-t, áramot és a szemétszállítást elvégzi.  Ebben az évben csak a három versenyen közel 300 versenyző állt rajthoz bagolyirtáson, a sportág legextrémebb szakágában és ezek csak a versenyhétvégék. Ezek mellett a hétvégi edzéseken szintén szép számban jöttek bringások és hozzátartozóik a környékre, pályáink népszerűsége jóvoltából.

Gratulálunk a győzteseknek! És csak így tovább Mátrai Betyárok!

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.