Középkori templomtúra a Balaton-felvidéken I. Túra

A Középkori templomtúra a Balaton-felvidéken I. Túra hossza 51 Km. Az útvonal szintemelkedése 735 m, szintideje 3 Óra 30 Perc, nehézsége Közepes. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Történelmi túra a Balaton-felvidéken, mely hazánk államalapításától a török korig tartó fényes időszakának megmaradt emlékeit keresi föl a teljesség igénye nélkül. E terület a középkorban sűrűn lakott hely volt, melyből mára már csak néhány település maradt meg. Pár közülük „odébb költözött”, egy részük megsemmisült. De nyomaik megmaradtak, elsősorban az erősebbre épített kő-templomok maradványai formájában.

 

Templomtúra
Templomtúra

galériához klikk a képre



A túra csupán ízelítőt ad a táj szépségéből, érékeiből. Akinek van kedve még keresgélhet bátran, hiszen találhat sok szép romot e környéken. 


 

Beküldő: T.P. Góliát

 

Templomtúra
Templomtúra

galériához klikk a képre

 

Részletes leírás:

Pontok

Magyarázat, látnivaló

001

Balatonszepezd, vasútállomás (indulhatunk Révfülöpről is akár)

002

Vasúti sínek lekeresztezése balra fordulva

003

Balatoni bringakörút jobbra fordulva

004

Zánka, Ságdörgicsei (Sárdörgicsei) templomrom (Vízmű területén, csak a kerítéstől látható, sajnos)

005

71-es út, Zánka elágazás

006

Zánka, Szentantalfa elágazás

007

Zánka, 71-es út - Köveskál elágazás

008

Zánka, Ref. templom középkori eredetű, romanika XII-XIII. szd.

009

Köveskál-Zánka-Szentantalfa elágazás, balra tartva Köveskálnak

010

Monoszlói elágazás, jobbra fordulás

011

Hegyestűi elágazás, jobbra fordulás, tábla van

A következő szakasz igen meredek, ennek ellenére a Hegyestű tetején található geológiai bemutatóhelyet érdemes fölkeresni

012

Hegyestű, Geológiai bemutatóhely

013

Hegyestűi elágazás, jobbra (Monoszló) felé fordulás

014

Monoszló, Templom utca (patak hídja után), balra fordulva a templomhoz jutunk

015

Monoszló, Ref. templom középkori templom, romanika XIII. szd.

016

Monoszló, Templom utca, balra fordulva elhagyjuk a falut

017

Aszfalt vége, földút kezdete, egyenesen tovább

018

Elágazás, jobbra tovább a földúton

019

Földút vége, aszfalt kezdete, egyenesen tovább

A környéken található az Ároktői templomrom

020

Balatoncsicsó, elágazás egyenesen

Következő elágazásnál egyenesen a főutat követve

021

Szentjakabfai elágazás, egyenesen tovább

022

Nagyvázsony-Zánka-Balatoncsicsó elágazás, jobbra fordulás (Zánka felé)

023

Szentantalfa, italbolt

Megfordulás, vissza a kanyarig

024

Szentantalfa, Z jelzés (ezt a jelzést követjük a Szent Balázs templomromig)

025

Szentantalfa, Z jelzés balra, földút kezdete

026

Elágazás, jobbra fordulás (Z jelzés nem látható!)

027

Batonozott vízvezetős út, jobbra fordulás (Z jelzés továbbra sem látható!)

Amint a betonozott út elkanyarodik, mi ott egyenesen a földútra térünk rá

028

Elágazás, egyenesen haladunk, letérve a fő csapásról

029

Elágazás, balra fordulva követjük a Z jelzést (ritkán járt út, emelkedős szakasz kezdődik)

030

Füves csapásra érünk, balra fordulunk, továbbra is fölfelé haladunk a szőlőtőkék mellett, helyenként föltűnik a Z jelzés

031

Borospince-vendéglő, jobbra fordulva tovább emelkedünk, javított földútra érünk (kutyára vigyázva)

032

Szent Balázs templomrom, romanika XIII. szd.

Utunkat a javított földúton folytatjuk

033

Út menti feszület (1893), útelágazás, jobbra tartva haladunk tovább

034

Kék turistajelzés, jobbra

035

Kék sáv és zöld kereszt találkozás, egyenesen föl az emelkedőn jelzés ezen az úton nincs tovább

(a közelben található az egykori Herend falu templomának romjai)

036

Út menti feszület (1865)

A környéken kis üdülő és présházak állnak

037

Mencshely-Balatonakali országút panorámakanyarja. Jobbra fordulunk lefelé Dörgicse irányába (tábla nincs)

038

Dörgicse (Felsődörgicse), Pécsely-Balatonakali-Mencshely elágazás, balra fordulunk Pécsely irányába

039

Dörgicse (Felsődörgicse), Evangélikus templom és a templomrom elágazása, jobbra fordulva

040

Dörgicse, Szentpéterdörgicsei templomrom

041

Dörgicse (Felsődörgicse), Evangélikus templom és a templomrom elágazása, egyenesen ki az útra Pécsely irányába

042

Kisdörgicse, barokk kőhíd (kis tábla jelzi és ráadásul látható is az úttól jobbra)

Egyes adatok szerint korábbi, már a középkorban állott itt híd

043

Kisdörgicse, templomromi elágazás, balra, földútra ráfordulva már látható is (tábla is jelzi)
Hirdetés