Menü

2016.04.21.     Hozzászólás 1

Világgá mentek, hazajöttek

Hiányozni fog a szokatlanság.


Bő egy (vagy inkább szűk másfél) évvel ezelőtt találkoztam Enikővel és Balázzsal, akik akkor életük (vagy legalábbis addigi életük) egyik legnagyobb kalandjára készültek: kerékpárral nekivágtak a világnak.

Most pedig 15.000 kilométernyi élménnyel és tapasztalattal a hátuk mögött hazatértek és újra találkoztunk.

 

Érzések

Az első kérdés: hogy érzitek magatokat egy ilyen kaland után?

Eni: A hazatérés jó is és furcsa is. Picit olyan „se itt, se ott” érzésünk van. Furcsa egy helyen ébredni, ha éhesek vagyunk, csak a hűtőt kell kinyitni, ha meleg vizet akarunk, csak a csapot kell elfordítani. Könnyű lenne visszasüppedni a kényelembe, ezért elhatároztuk, hogy időről-időre emlékeztetni fogjuk magunkat arra, hogy ez a kényelem-buborék bizony sok helyen nem evidencia (meg, amúgy is szeretünk nomádkodni).

Miután elindultatok, mikor éreztétek először, hogy "na most már úton vagyunk"?

Eni: Az első határátlépés a magyar-szerb határnál, Tiszaszigetnél meghatározó volt. Amíg nem hagytuk el a hazánkat, addig nem volt különösebb érzés, mint egy átlagos kerékpártúrán.

 

Kirgizisztán Forrás: Magunkútján.hu

Galériához klikk a képre!

 

Az eredeti tervhez képest Ausztrália és Új-Zéland kimaradt. Miért?

Balázs: Nap, mint nap temérdek inger ért bennünket egy egész éven át és kezdtük azt érezni, hogy ennél többet nem tudunk befogadni. Az út során szerzett ingerek után Ausztrália és Új-Zéland gondolata nem volt elég csábító ahhoz, hogy folytassuk. Nem mondhatjuk, hogy belefásultunk, de ha ezekkel az érzésekkel tovább folytattuk volna, fennállt volna ennek veszélye és nem élveztük volna ki igazán, amit az új földrészek adtak volna.

Szeretnénk egy kis időt adni magunknak, hogy minden élmény leülepedjen, minden a helyére kerüljön, mielőtt újra nyeregbe szállunk.

Ezek szerint lesz folytatás?

Eni: Valószínűleg igen, de erről többet majd akkor mondunk, ha eljön az ideje.

Balázs és Enikő profi munkát végeztek olyan szempontból, hogy blogjukon és a facebookon rendszeresen naprakész és terjedelmes, tartalmas infót adtak útjukról. Ugyanakkor ez a fajta "megfelelni akarás" elveszi az időt attól, hogy az utazó megeméssze a kalanddal járó ingereket, élményeket, elveszi az időt a magukba szállástól, meditációtól, ami egy ilyen út során az egyik fő élményelem kéne legyen. Szóval, köszönjük nektek a részletes beszámolókat, a folyamatos "real-time" közvetítést, de legközelebb nyugodtan foglalkozzatok saját magatokkal, minket pedig ráér tájékoztatni, ha hazaértetek.

  

Nem fenékig tejfel

Melyek voltak a legkeményebb természeti elemek, amikkel meg kellett küzdenetek?

Eni: Volt részünk hó-, jég-, homok-, és szélviharban. Tekertünk tengerszinten és 4768 méterrel felette. Vacogtunk a Csingháj-Tibeti-fennsíkon, sültünk a napon a türkmén Karakum-sivatagban, és fulladtunk a melegtől a délkelet-ázsiai trópusokon. Talán a legrosszabb mind közül a folyamatos hőség és a maximális páratartalom sok-sok napon keresztül, ami éjszakára sem sokat csillapodik.

 

Útban a Tibeti-fennsík felé Forrás: Magunkútján.hu

Galériához klikk a képre!

 

Akadályozták-e utatokat a hatóságok, vagy más hivatalos szervek?

Balázs: Hatósági konfliktusok nem voltak, egy-két határátkelés volt macerás, vagy időigényes. Iránból órákba telt, míg átengedtek bennünket, a kínai Ujgur Autonóm Területen olyan engedélyt kértek számon rajtunk, amivel nem rendelkeztünk. (A mai napig nem tudjuk, hogy kellett volna-e nekünk ilyen engedély. Mindenesetre megúsztuk a dolgot.) Kambodzsában szemrebbenés nélkül elkérik a kenőpénzt a határőrök.

Egymással hogyan jöttetek ki, voltak-e nézeteltérések?

Eni: A kapcsolatunk is egy amolyan evolúción ment keresztül. A kezdeti csaták után, mindketten beláttuk, hogy nem „én”-ben, hanem „mi”-ben kell gondolkodnunk. A nézeteltéréseket helyben megbeszéltük, és folytattuk az utat. Se időnk, sem energiánk nem volt a felesleges ego-harcokra. 

Míg Balázs fizikai kihívásként is tekintett az útra és saját határait szerette volna feszegetni, addig Enikőnek ez a fajta trakta egyenlő volt a túlélésért folytatott harccal. Balázs kénytelen volt belátni, hogy a fizikai teljesítőképességét egy másik alkalommal kell megpróbáltatások elé állítani, így viszonylag hamar, az út korai szakaszán sikerült összecsiszolódniuk a tempót illetően.

 

Vannak nehezebb és könnyebb útszakaszok is Kirgizisztánban Forrás: Magunkútján.hu

Galériához klikk a képre!

 

Nomád élet, felszerelés

Mennyire szenvedett csorbát a higiéniátok?

Eni: A Csingháj-Tibeti-fennsíkon egy szakaszon 15 napig nem tudtunk fürdeni. Eléggé lestrapált állapotban voltunk. Szerencsére nem volt olyan meleg, hogy cudarul kiizzadtunk volna, de már nagyon vágytunk arra, hogy lefürödhessünk. Yushuban a rendőr házaspár, aki vendégül látott minket az otthonában, befizetett minket egy fürdőházba. (Sok helyen a városokban nincs folyóvíz, meleg víz meg végképp nincs). A fürdőházban 10 Jüant befizetsz, és használhatod a meleg zuhanyt. Ez volt a legdurvább fokozat.

Délkelet-Ázsiában, a nagy forróságban a ruháinkat naponta moshattuk volna... ha tudtuk volna. De nem tudtuk, úgyhogy legtöbbször a nedves, büdös holmikba kellett bebújnunk reggel.

Sokszor már a saját szagunk zavart.
 

 Pusztában

Galériához klikk a képre!

 

Bevált-e a gondosan kiválasztott felszerelésetek, bírták-e az aktív használatot?

Balázs: A bringák nagyon jól bírták az utat, néhány apróságot módosítanánk csak a szerzett tapasztalatok alapján. Defektet elég sokszor kaptunk, ami ugyanúgy lehet balszerencse, mint a hajtogatós külső gyengesége is. Nekem volt egy láncszakadásom, ami elég kellemetlen volt a kazah puszta közepén.

A benzinfőzőnkkel meggyűlt a bajunk Iránban, onnantól pedig kissé darabosan ment az együttműködés. Kínában feladtuk a küzdelmet, és ideiglenesen egy gázfőzőre váltottunk.

Az induláskor összeállított csomagotok változott-e (bővült, csökkent) menet közben?

Eni: Nem nagyon cserélődött. Volt persze néhány cucc, amire nem volt szükségünk, azt hazapostáztuk. Volt olyan ruha, amit másnak adtunk, de mi is kaptunk más holmit más bringásoktól.

 

A bringákra az egész utazós életünk elfér Forrás: Magunkútján.hu

Galériához klikk a képre!

 

Volt-e olyan szuvenír, aminek nem tudtatok ellenállni és a szűkös csomagkapacitás ellenére magatokkal hoztatok?

Eni: Malajziában vettünk nekem egy nadrágot. Azok az apró szuveníreket, amit útközben kaptunk (medál, karkötők, imafüzérek) hazapostáztuk, így nem kellett plusz súlyt cipelnünk.

 

Kultúra

Értek-e pozitív, illetve negatív csalódások az úton a meglátogatott nemzetek által?

Balázs: Az út egyik nagy tanulsága, hogy

nem érdemes sztereotípiákban gondolkodni. Emberek vannak, és ők olyanok, amilyenek. Nem minden a származás, csupán egy adalék.

Mi az a mentalitásbeli, kulturális különbség, amit hiányolni fogtok itthon, illetve ami itthonról már nagyon hiányzott?

Eni: A nem megszokott az, ami hiányozni fog. Ide minden belefér: az arcok, a tájak, az ételek, az illatok, a viselkedési normák...

Ami hiányzott? Néha talán az európai „rend”. Pl. Ázsiában a férfi-nő viszonya kicsit más, mint, ami itthon megszokott. Törökországtól keletre velem helyi férfi sosem fogott kezet. Voltak olyanok is, akik teljesen „ignoráltak”, és csak Balázshoz beszéltek. Nem csináltam ebből ego-kérdést, de érdekes volt mindezt megtapasztalni.

 

Szingapúrban a Gardens by the bay előtt

Galériához klikk a képre!

 

Küldetés

A Bátor Tábor megsegítése sikerrel járt-e? Lehet-e még támogatni?

Balázs: Hazaérkezésünkkor a gyűjtésünk 67%-nál járt. Valószínűleg a média-megjelenéseknek köszönhetően ez a szám már 94%-nál jár. Az oldalunkon továbbra is lehet adományozni, célunk, hogy elérjük a kitűzött 1 200 000 Ft-os adományösszeget!

 

Folytatás

Hogyan tervezitek a közeljövőt?

Eni: Most Kismaroson lakunk és ha minden szerencsésen alakul, akkor itt is szeretnénk letelepedni. Dolgozni is szeretnénk természetesen, de még nem tudjuk, hogy mit.

Mindjárt itt a nyár. Hová utazik nyaralni az a pár, aki nemrég tért haza a világkörüli útjáról?

Eni: Magyarországi túrákat tervezünk. Arra gondoltuk, hogy a távolabb élő barátokat biciklivel látogatjuk majd meg. Még a tavasszal elbringázunk Szolnokra, Pécsre és Kaposvárra is.

 

Enikő és Balázs útibeszámolóit, fényképeket, élményeket a

oldalon olvashatjátok.

  

Olvass többet a témáról: Magunk útján

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • Vili 2016.04.22.   15:55

    Vili

    Nagyon szép fizikai és mentális teljesítmény egyaránt, gratulálok nektek! Igen, talán a legnehezebb dolog ilyenkor nem beleszürkülni a hétköznapokba, hanem megtartani ezt a rengeteg inspirációt, amit szereztetek ezen a fantasztikus kalandon. Sok sikert hozzá!

    válasz erre...