Úttörő kerékpárbolt

Baumann Viola
Baumann Viola
2013/06/03
Milyen volt az előző rendszerben boltot nyitni, mik voltak a nehézségek, és hogyan alakult azóta a kerékpározás Magyarországon?
Hirdetés

Budapest egyik első bringaboltjáról a Fülöp Kerékpár tulajdonosával, Fülöp Józseffel beszélgettünk (vagyis többnyire inkább hallgattunk :) ).

 

Milyen volt az előző rendszerben boltot nyitni, mik voltak a nehézségek, és hogyan alakult azóta a kerékpározás Magyarországon?

1981-ben, mikor én ezt az egészet elkezdtem, egy öreg néni megkérdezte tőlünk áprilisban, hogy:

„és ebből meg fognak élni?”

Mire mi azt mondtuk, reméljük, mert ez valahol kényszervállalkozás volt, mint ahogy nagyon sokan kényszervállalkozást csináltak, és a kollégával, akivel az egészet elkezdtük, valójában mi is kényszerpályára kerültünk. Én kerékpáros edző voltam a Ferencvárosnál, a kolléga meg szerelő. Egyszer jött egy új titán edzőkolléga, két dudás nem fért meg egy csárdában, és úgy döntöttem, hogy én állok odébb. Neki vágtunk a vállalkozásnak, ami ritkaság volt, mert akkoriban még kisiparosok voltak, és az engedély megszerzése sem volt egyszerű. Akkor állami tulajdonban voltak a helyiségek is, el kellett menni a tanácsba, és el kellett mondani, hogy mit szeretnénk. Erre megkérdezték, hol van a helyiség.

- Hát, helyiség még nincs.
- Akkor nem adjuk ki az iparigazolványt – felelték a tanácsban, de ha az ember kitartó volt, mégis sikerrel járt.

 "Nehezen, de meg tudtunk élni belőle akkor is, meg most is." 

Mi kellett hozzá? Azt mondták, hogy szakmailag kevés az, ha én a sportban dolgoztam tíz évet mint versenyző, hat évet mint edző, de hogy több legyen az embernek a jövedelme, klubon belül nem is edző volt a főállásom, hanem szerelő. Ez pedig kevés volt az illetékeseknek, mert azt kérdezték, a kontrás biciklit hogy fogom megjavítani, ha én a versenybiciklihez értek. Hát, mondom, azért meg fogom tudni azt is javítani, mert ahhoz is értek. Mert tulajdonképpen nem kereskedői igazolványt kapott az ember, hanem kisiparos igazolványt, ami azt jelentette, hogy csak javíthattunk, kereskedésre nem volt ezzel mód. Nagy nehezen megkaptam ezt a jogosítványt, minisztériumi állásfoglalással mint élsportoló, és akkor elindulhatott a bolt.

Nehezen, de meg tudtunk élni belőle akkor is, meg most is. Most már télen is van valami mozgás, mert egyre többen tudják, hogy télen is megfelelő öltözékkel azért ki lehet menni. Régen hóban, latyakban nem sokan vágtak neki, de most a futárok bebizonyították, hogy a legrosszabb időjárási körülmények között is lehet kerékpározni. Akkoriban azonban a téli időszakunk többnyire munka nélkül telt, ami volt, az is csak javítás. Most legalább karácsonyra veszünk egy-két kiegészítőt.

 

De arról kellene beszélnünk, ami az én privát szerencsém: hogy 14 éves korom óta, ide s tova 50 éve a kerékpár közelében vagyok. Ezt azért mondhatom így, mert mikor elmegyek szabadságra, akkor is velem van a kerékpár, és ha dolgozom, akkor meg nyilván itt vagyok mellette.

A sportban töltött évek után a krisztusi korral beindult az üzlet, és azóta is azt csinálok, és azt csináltam egy életen keresztül, amit szeretek: kerékpárokkal, kerékpározással, és a hozzájuk tartozó emberekkel foglalkoztam. Mi annak idején a kerékpár szeretetéből kezdtük el ezt, aminek persze van olyan hátulütője, hogy nem mindig vagyunk urai a helyzetnek, amikor jó kereskedői döntéseket kell hozni. De én azt gondolom, hogyha szeretjük a kerékpárt és a kerékpárral közlekedőket, akkor probléma nem lehet.

A képletes zászlókra azt szoktuk felírni, hogy mosolyogva, jó kedvvel próbáljuk kiszolgálni a vevőket. Én ma ugye már nem, mert a fiatal gárda végzi, én már csak a háttérből irányítom a dolgokat, de lehet azt mondani, hogy harmincegynéhány évig én is a satupad és a pult mögött töltöttem az időmet. A leglényegesebb, amit kiemelnék, és mindenkinek azt tudom mondani, aki a szakmát űzi, hogy ez a mosoly legyen a zárójele minden oldalról az egész tevékenységünknek, hogy örömmel csináljuk a dolgunkat, és ezt lássák is rajtunk a kedves vevők.

Legyen meg a szakértelem, amit egyik napról a másikra nem lehet elsajátítani, de képezzük magunkat.
Ami még megszívlelendő, hogy legyen pontosság a munkában. Ha elvállalunk egy munkát, akkor azt időre készítsük el. Ha mégsem, akkor ma már, a technika korában értesítsük a kedves megrendelőt, hogy a drága idejét ne azzal töltse, hogy idejön, aztán mégsem kapja meg a megrendelt terméket.

Legyen meg a megbízhatóság, ami annyit jelent ebben a szakmában, hogy azt, amit vállaltunk, azt csináljuk is meg, az alkatrész, amit megbeszéltünk, kerüljön rá a kerékpárra, és mindezt dokumentáljuk. Azaz kapjon a kedves vevő egy munkalapot, amin látja, hogy mi történt. Mert húsz év tapasztalata azt mutatja, hogy ha kifizetett egy összeget a megrendelő, és egy idő után hiba keletkezik a kerékpáron, akkor előveszi a munkalapot, és látja, hogy a hátsó kerékkel volt probléma, és most az első kerékkel van, tehát ez nem a műhely hibája.

A kerékpározóknak azt üzenem, hogy jó szelet [lehetőleg hátszelet], azt tudom kívánni, hogy jó minőségű utak legyenek, és balesetmentesen közlekedjünk.

"megveszik a kerékpárt, és aztán szembesülnek a problémával, hogy ugyan hol tudnak tekerni"

Én úgy látom, hogy egyre kevesebb a konfliktusunk az autósokkal. Régen országúton kerékpároztam, és az akkori utakon sokkal több dudaszóval, és ökölrázással találkoztam. Most valamivel nagyobb a megértés. Azért egy gyerekkori élményemet elmesélném: hatan mentünk, 18 évesen, tátott szájjal nézegettük a kirakatokat a Champs-Elysées-n. Egyszer csak hátrafordultam, és azt láttam, hogy öt vagy hat autó van mögöttünk. Senki nem volt ideges, megvárták, amíg félreálltunk. Elgondolkoztam, hogy ez miért van így. Lehet, hogy azért, mert az autós fél óra múlva kerékpárra ült, vagy a családjából valaki kerékpározott, de az biztos, hogy türelmesebbek voltak.
Ennek ellenére mi, kerékpárosok is öntudatosabbak lettünk, a közlekedési szabályokat megszegjük, a piroson átmegyünk, mert az nekünk nem piros. Erre mondhatjuk, hogy így is lehet, de akkor nem leszünk jóban a többi közlekedő partnerrel.

Kívánjuk, hogy a városok gondozzák is az utakat, nagyon jó lenne, ha szélességben is olyanok lennének, mint Ausztriában. Hogyha azért megyünk kerékpározni, hogy beszélgessünk is, akkor el lehessen férni egymás mellett, meg tudjanak minket előzni az autók biztonságosan. Ez a magyar utakon még nem jellemző.

A Critical Mass elérte a célját, vagy legalábbis vége van, de én amondó vagyok, hogy azért ne hagyjuk abba, és minél jobb kerékpáros infrastruktúráért harcoljunk. Sokszor látom itt az üzletben, hogy megveszik a kerékpárt, és aztán szembesülnek a problémával, hogy ugyan hol tudnak tekerni, megijednek, hogy az autók között kell menni. Nem mindenki fiatalon kezdi ezt el, van, aki kicsit később ül nyeregbe.

A legnagyobb gond még egy üzletnek, hogy az emberek nem fordítanak elég gondot a karbantartásra. Ez gazdasági okokra, pénzhiányra vezethető vissza, és persze nemtörődömségre is. Pedig nem jó érzés, ha elindulok a kerékpárral akár munkába, akár ügyet intézni, akár sportolni, és azzal szembesülök, hogy a saját hanyagságom miatt nem érek oda. Mondhatnánk, hogy ez reklám számunkra, hogy minél több kerékpárt vigyenek szervizbe azok, akik otthon nem tudják megcsinálni. Persze, aki megtudja, az csinálja meg, de ha valakinek nincs elég ideje, vagy szerszáma, az vigye szakszervizbe. Van bőven munkánk, de én annak örülnék, ha minél több, megfelelően javított kerékpár gurulna az utakon.

 

Vannak-e egyértelműen visszajáró vendégek, és hogy lehet megtartani ezeket az embereket?

A megbízható kerékpár szerviz jól, szakszerűen, pontosan dolgozik, és garanciát vállalunk a munkára. Ez a szerviz része. A másik, hogy mint bolt, olyan termékeket tartsunk, ami a célközönségünk igénye. Tehát ne akarjunk itt extra teleszkópot, ha a mi közönségünket nem érdekli, de ha extra teleszkópra tartanak igényt, akkor legyen az is. Azaz a megfelelő választék legyen a megfelelő közönségnek. Ha ugyanis valaki a drága idejében elmegy vásárolni, abba az üzletbe megy, ahol tudja, hogy meg fogja kapni, amire szüksége van. Ha nekem gumiabroncsra van szükségem, minden méretben legyen, ha gyerek kerékpárra, akkor legyen sárgától a rózsaszínig, pirostól a zöldig, és ha ruházattal foglalkozunk, akkor legyen minden méret, miden típus kapható.

"a megfelelő választék legyen a megfelelő közönségnek"

Hogy lehet megtartani a vevőket? Emlékezni kell a vevőkörre. Tudni kell, hogy a vevőnek milyen a biciklije, milyen problémája van. Nem baj az, ha tudjuk, hogy a kutyáját hogy hívják, érdeklődni kell, mert mindenki szereti, ha megbecsülik az adott üzletben. De ha én vásárolok, és látok egy szakmailag vagy emberileg jól felkészült eladót, akkor azt elmesélem a többieknek, sőt, őket is arra biztatom, hogy ha ilyen tapasztalatuk van, osszák meg. A vevőt meg kell tudni tartani, szakmailag, árakban is, ezért a törzsvásárlóinkat megfelelő kedvezményekkel, törzsvásárlói kártyával látjuk el, ami annyit jelent, hogy ő kiemelt vásárló, és kedvezményben részesül. Sőt, ők előnyt élveznek időben is, tehát ha egy javításról van szó, akkor azok elé kerülnek, akik nincsenek a törzsvásárlói körben. Igen ám, de azokkal is kell foglalkozni, akik új vásárlók, akik először jönnek ide, és velük még többet is.

Amikor mi eladunk egy terméket, akkor nem csak értékesítünk, hanem szakmai tanácsot is adunk. Mert egy szaküzlet mivel több egy áruháznál? Annyival több, hogy egy olyan pluszt nyújt, amit az áruház soha nem fog tudni adni. Mert ha az áruházban az önkiszolgáló pultról leveszem a terméket, akkor a pénztárnál ülő kolléga, vagy az ott szaladgáló árufeltöltő, jobb esetben az odaillő szakember nem biztos, hogy olyan jó tanácsot fog tudni adni, mint egy szaküzletben évtizedek óta dolgozó kolléga. Tehát azt a pluszt adjuk hozzá, ami megfizethetetlen számunkra.

Van olyan nagykereskedő, aki azt erőlteti, hogy ne pultos kiszolgálás legyen, hanem önkiszolgálás. Én azért vagyok ennek ellene, mert ezzel elveszítenénk az eladó és a vevő közötti kontaktust, ami a lényeg. A javításoknál is azt tudom mondani, hogy a vevő és a szervizes munkatárs közötti kapcsolat a fontos, a tanácsadás, hogy hogyan használjunk valamit, milyen nyomást tegyünk a gumiba, hogy fékezzünk, hogy váltsunk, hogy fogjuk a kormányt. Ilyen szakmai plusz dolgok beleférnek egy-egy vásárlásba, amíg egy számla elkészül, vagy egy munkát felveszünk. Közben a másik vevő is, aki ezt hallja, érzi, hogy itt foglalkoznak az emberrel.

 

- Ha elpártolunk egy szerviztől, az vajon a mi hibánk, mert nem vesszük tudomásul a biciklink állapotát, és túlzott elvárásokkal indulunk a szervizbe, vagy esetleg van olyan tendencia, hogy egyre több szerelő nem megbízható?

Nekem az az elvárásom a szerelővel szemben, hogy minden elvégzett munkát kipróbál. Hál’ Istennek, itt hátul van egy forgalomtól elzárt rész, ahol ezt meg lehet tenni. De tegnap is volt egy olyan eset, mikor a biciklit avval hozták ide, hogy kattog a pedál, de azért nézzünk meg rajta mindent. Megmondtuk, hogy mennyibe fog kerülni, ha ezt a hajtókart fölhúzzuk. A hajtókart felhúztuk, mert le volt lazulva, de mondtuk, hogy ki kéne cserélni. De ne cseréljük ki, próbáljuk meg, hogy nem kattog-e – kérte a vevő. Másnap vagy harmadnap megint visszajött az ember, mert ugyanúgy lelazult, és mi tudtuk, hogy így lesz, de akkor nem akart annyit rászánni. Később rájött, hogy csere nélkül csak halogatja a gyógyulást.

Azért szoktunk általában elpártolni egy kerékpár bolttól, mert nem voltunk megelégedve az elvégzett munkával. Igen ám, csak az elvégzett munka is függ attól, hogy a kerékpár javítható-e még. Biztos látott már olyat, hogy valaki erő alatt vált. Még a dombon is meg lehet csinálni, hogy kihagyok egy kicsit, és akkor váltok. Mikor az új biciklit a friss tulajdonos elvitte tőlünk, akkor mit mondtunk? Hogy 100 km múlva hozza vissza egy átvizsgálásra, ami ingyenes. És nem hozzák vissza.

"mivel annyira idényjellegű ez a szakma, a boltok elkezdenek különböző, akár anyagi trükkökkel, árakkal játszani"

Ebből adódik, hogy elpártolnak, mert elviszik a biciklit egy fékállításra, egy váltóállításra, megcsináljuk, és ugyanolyan rossz lesz a váltó, ha a használója nem tud váltani, egyszerre hármat akar, de egy silány minőségű váltó is lehet az ok. És urambocsá vannak, akik kényszervállalkozásból viszik a boltot, és azt sem tudják, hogy azt az agyat szabad javítani, vagy cserére szorul, vagy, hogy az a lánc már annyira meg van nyúlva, hogy ki kellene cserélni, vagy, hogy azt a fékgumit már nem tudom beállítani, mert olyan kemény, mint az üveg. Vagy, hogy egy patkófékkel nem fogok tudni olyan jól megállni, mint egy V-fékkel, mert a V-fékkel az erdőben is meg kell tudnom állni egy hirtelen kanyar esetén. Vagy egy külső, amit már cserélni kéne, mert tele van láthatatlan sérülésekkel, tüskékkel.

Az a generáció, ami az elmúlt 10-15 évben kerékpárra ült, teljesen máshogy fogja észlelni ezeket a dolgokat, mint azok, akik most ülnek fel. A legfiatalabbak ugyanis tőlünk, szakemberektől már nem feltétlenül fogadják el a tanácsot, inkább elfogadják azt, amit a baráti körben hallanak.

Visszatérve a kérdésére, sokan nem tudják értékelni a megbízható szervizek munkáját, mert gyakran az van, hogy ami múlt héten még egy üres üzlet volt, az ma már kerékpárral foglalkozik. És a szülő is inkább a közelebbi boltba küldi a gyereket, és a gyerek meg lesz elégedve, mert az új szervizes kolléga próbál a kedvében járni a vevőnek. Aztán mikor ő is kicsit elhavazódik, már nem úgy fog állni a munkához, a vevőhöz. És mivel annyira idényjellegű ez a szakma, a boltok elkezdenek különböző, akár anyagi trükkökkel, árakkal játszani, és munkafázisok hozzáadásával vagy elmaradásával, ez pedig a szakmai megítélés rovására megy.

 

- A piacon még elférnének bringaüzletek?

Én amondó vagyok, hogy elegen vagyunk. Vannak új tendenciák, vannak trendek, ezekkel külön műhelyek foglalkoznak ma már. A régi, tradicionális üzletek, mint mi is, ezekbe nem mennek bele. És nem biztos, hogy jól tesszük, hogy ezt a szegmensét a kerékpárosoknak nem szólítjuk meg, de nem fér bele az időnkbe. Ha mindig meglovagoltam volna egy ilyen hullámot, akkor azokat, akik régi vevőim voltak, nem tudtam volna jól kiszolgálni.
A kerékpárral csak szezonban fog mindenki foglalkozni. Téli időszakban inkább foglalkoztatom fél áron a szervizes kollégát, mint sehogy. Szezonon kívül bármit csinálunk, nincs munkánk. Persze üzletek úgyis szaporodnak és lemorzsolódnak, és ha látjuk, hogy ilyenkor mennyien vannak a kerékpárüzletben, és mennyien a barkácsboltban vagy papír-írószerben, akkor azt fogja mondani valaki, hogy én kerékpárokkal akarok foglalkozni, mert ebben van lehetőség. Valaki jól teszi, valakinek nem fog bejönni. Mi hat hónapot vagyunk úgy, hogy a rezsire valót meg tudjuk keresni, nem is munkával, inkább csak alkatrészek eladásával.

"a megfelelő szakértelmet kell megfelelően tálalni"

Sokan éreztetik, akik idejönnek, hogy ők is megcsinálnák az adott javítást, csak nincs rá idejük. Nem tudjuk érvényesíteni azokat az árakat, amit más szakmákban lehet, valahogy lenézik azt a szakmát. A megoldás talán az, hogy a megfelelő szakértelmet kell megfelelően tálalni, tehát a munkafázisokat meg kell magyarázni. Például, hogy úgy nem tudunk centírozni, hogy a gumi rajta van. Ha már levettük, akkor megvizsgáljuk a gumit. Ha kell, kicseréljük a küllőket, szakvéleményt mondunk az agy futásáról. Ne szégyelljük átadni azokat az egy-két mondatos szakmát illető intelmeket, amik fontosak a kerékpározáshoz. Például a keréknyomás fontossága, vagy ha csikorog, nyikorog valami, akkor ugorjanak be, és lehet, hogy egy mesterfogással megoldjuk.

 

Vállalkozást üzemeltetni mikor volt könnyebb, vagy örömtelibb: most, vagy a nyolcvanas években, amikor az üzlet elindult?

Jó kérdés. Azért volt örömtelibb akkor, mert az ember harmincéves volt. (nevet). Több összetevője is van: akkor az ember úttörő volt. Budapesten csak kerékpárral foglalkozó szövetkezetek voltak, illetve az államosítást megélt szaküzletek, de egy kezemen meg tudom számolni ezeket. Akkoriban reményteljesebb volt a dolgunk, de nehezebb is, hiszen az járt az ember fejében, hogy maszek vagyok, és a fiam hogy fog bejutni az egyetemre. Kicsit bizonytalanabb volt a helyzetünk, mert osztályidegenek, kisiparosok voltunk. Akkor egyszerűbb volt, most a konkurencia terhes számunkra kicsit. Ezt főképp az internet világa, illetve a kalandor, áron alul dolgozó műhelyek jelentik. Akkoriban megtehettük, hogy három hétre bezártunk augusztusban. Valaki idehozta aug. 5-én a biciklit, és mondtam, hogy csak szeptemberre lesz meg, nem volt baj. Ma idehozza valaki a biciklit reggel, és estére annak meg kell lennie, különben átviszi máshova.

Ma az árubeszerzés egyszerűbb, jobb, akkor pult alól kellett beszerezni az alkatrészeket, Ausztriából, Csehszlovákiából csempésztünk. Akkoriban máshogy kellett használni az ember fejét. A múltban kreatívabbak voltunk, mi gyártottunk bowdeneket például. Annak idején többet javítottunk, nagyobb élményt volt egy kerékpárt megcsinálni, mint most. Ma, ha nem jó, akkor cseréljük az alkatrészt.

Hirdetés