Újabb bringázható buszsávok

BKK
2012/08/02
Augusztustól újabb 10 közös autóbusz-sávban lehet kerékpározni Budapesten
Hirdetés

A „Budapest belső városrészének komplex kerékpárosbarát fejlesztése” című projekt részeként a BKK közútkezelői hatáskörben az összes meglévő autóbuszsávot felülvizsgálta, melynek eredményeként 2012 augusztusában újabb 10 közös busz- és kerékpársávokat jelölnek ki  – azokon a helyeken természetesen, ahol ez biztonságosan és a KRESZ előírásait betartva megtehető. Ha a program sikeres lesz, folytatása következik.

Közös busz- és kerékpársávokat ott lehet kijelölni , ahol arra a szélesség, a forgalmi viszonyok, járatsűrűség, vagy sávhossz lehetőséget adnak. Az alapvető cél az, hogy a buszsáv ne képezzen indokolatlan akadályt, illetve többlet veszélyforrást a kerékpáros forgalom számára. Az út szélén vezetett buszsávok ugyanis ma sok helyen akadályt jelentenek a kerékpárral közlekedők számára, mivel a KRESZ – külön jelzés hiányában – tiltja a használatukat, miközben a buszsávtól balra lévő forgalmi sávban kerékpározni nem biztonságos. A többség a terelővonalon halad és konfliktus esetén jobbról és balról harapófogóba kerül, ez pedig a bicikliseken túl a buszsávban és a mellette fekvő forgalmi sávban haladóknak is veszélyforrást jelent.

 

A nemrég megváltozott szabályok szerint a kerékpározás olyan buszsávban már engedélyezhető, amely minimum 4,25 méter széles vagy ahol a csúcsidei buszforgalom nem éri el az óránkénti 30 buszt , vagyis az arra járó menetrendszerű járatok csúcsidei közös követési ideje több, mint 2 perc.

 

A BKK a  Magyar Kerékpárosklubbal közös szakmai együttműködés kezdetén megígérte, hogy ahol lehet, megnyitja a buszsávokat a kerékpárosok számára. A programot a Mészáros utcai buszsáv kerékpárosok számára történő megnyitásával kezdték és most közel 4650 méteren jelölnek ki közös busz- és kerékpársávot, 10 különböző helyszínen. A kék színű besorolást jelző táblán az autóbusz alá kerékpárt ábrázoló piktogram is kerül, illetve burkolatjelként is megjelenik majd a buszsávban kerékpáros piktogram.

 

Augusztus folyamán az alábbi közös busz- és kerékpársávokat jelölik ki:

1. I-II. kerület, Fő utca (a Bem József tér és a Clark Ádám tér között), és Árpád fejdelem útja (a Zsigmond tér és a Bem József tér között),

2. V. kerület, József Attila utca és Széchenyi István tér,

3. V-XIII. kerület, Szent István körút (a Nyugati tér és Tátra utca között, onnan kerékpáros nyomként felvezet a Margit hídra),

4. VI. kerület, a Ferdinánd híd lehajtója az Izabella utca felé,

5. VI. kerület, Király utca (az Eötvös utca és a Teréz krt. között),

6. VII. kerület, Wesselényi utca (a Hársfa utca és az Erzsébet krt. között),

7. VII. kerület, Dohány utca (az Izabella utca és a Rottenbiller utca között),

8. VII. kerület, Damjanich utca (a Murányi utca és a Dózsa György út között kifelé),

9. XIII. kerület, Dózsa György út (a Szabolcs utca és a Vágány utca között a Hősök tere felé),

10. XI. kerület, Hengermalom út (a Szerémi út és a Budafoki út között a Duna felé).

 



 

Mi már jelöltük a Budapesti kerékpárút térképünkön !

 

A közös busz- és kerékpársáv biztonságos használatáról és a program részleteiről itt olvashatsz!
Hirdetés