Menü

2009.12.10.     Hozzászólás 0

Turizmus.com

Túraútvonal kerékpárosoknak az egykori vasfüggöny mentén

Az egykori vasfüggöny mintegy 6800 kilométeres nyomvonalán  tervezett kerékpárútról folytattak megbeszéléseket hét ország szakemberei Sopronban.

Az Európai Bizottság támogatásával megszervezett találkozón ismertették a projektet, amely több országot és határon átnyúló védett területet köt majd össze A húsz évvel ezelőtt lebontott vasfüggöny csaknem negyven évig osztotta meg Európát a Barents-tengertől a Boszporuszig. Ennek megfelelően alakítanák ki a túraútvonalat, amelynek  természeti, történelmi és kulturális értékei jelenthetnek vonzerőt a kerékpárosoknak, illetve a gyalog túrázóknak.

A nyomvonal változatos tájakon, nemzeti parkokon halad keresztül, amelyek elsősorban azért maradhattak érintetlenek, mert államhatárok közelében voltak, s emiatt korábban tilalmi zónákba tartoztak. A nyomvonal kulturális értékét megannyi emlékhely, szabadtéri múzeum, emlékmű növeli, amelyek Európa megosztott történelmére és az annak véget vető közép-kelet-európai rendszerváltásra emlékeztetnek.

 

A vasfüggöny lebontását követően a korábbi határvonal mentén több kerékpárosprojekt valósult meg főként Németországban, Ausztriában, néhány Magyarországon, Horvátországban is. Ezeknek a regionális utaknak a bővítését és összekötését tervezik a vasfüggöny-nyomvonal projekttel.

Olvass többet a témáról: túraútvonal, kerékpár, kerékpár túra

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.