Menü

2009.08.05.     Hozzászólás 0

Czinke István - Altura

Túra a Tour de France körül

Július 18. hajnalán indultunk kis csapatunkkal a világ leghíresebb országúti körversenyére, a Tour de France-ra.

Hosszú út várt ránk az Mont Blanc olaszországi lábánál fekvő, Courmayeur közelében fekvő szállásunkig. Rábafüzesnél léptük át a magyar határt, s nemsokára felhajtottunk az autópályára, amely szinte egészen a célunkig kígyózott.  Graz után olyan felhőszakadásban volt részünk, hogy kénytelen voltam többedmagammal néhány percet a leállósávban tölteni, amíg az eső alábbhagyott. Csak később tudtuk meg, hogy mi még a szerencsésebbek közé tartoztunk, mert a vihar széle ért csak bennünket. Grazot aznap a vihar okozta károk miatt katasztrófasújtott övezetté nyilvánították.

 

Az olasz utakon fürgén faltuk a kilométereket, s még világos volt mikor elértük a Ferret-völgyi kempingünket. A Grandes Jorasses kemping festői környezetben, árnyas fák ölelésében fekszik, a hasonló nevű csúcs impozáns sziklatömbjének árnyékában. Az általában békés kemping csendjét csak egy francia cserkészcsapat verte fel időnként. ők is- mint sokan mások- a híres Mont Blanc- körtúra egyik állomásaként táboroztak itt.

 

 

Míg július 19-én a Tour mezőnye a svájci utakon rótta a kilométereket Pontarlier és Verbier között, addig mi egy bemelegítő túrát tettünk a szomszédos Veni-völgyben. Reggeli után kempingünkben felnyergeltük drótszamarainkat, majd lecsorogtunk Courmayeurbe. Innen meredek, kanyargós szerpentin vezetett a völgybe. A helyenként 5-8 %-os emelkedőn küzdöttük fel magunkat, szerencsére az útszéli árnyas fák menedéket nyújtottak a nap erős sugarai elől. Útközben ráláttunk a Courmayeurt Chamonix-val összekötő Mont Blanc- alagútra, amely 11,6 kilométer hosszan kígyózik a hegy gyomrában. Fölötte ég felé törő csúcsok pompáztak, a káprázatos 4807 méteres „Fehér heggyel”.

 

 

 

Miután leküzdöttük az út első harmadát, kis pihenő volt a jutalmunk, mert egy lankásabb szakasz következett. Kihasználva a vidám nyári időjárást sok kiránduló piknikezett a fák alatt: játszottak, sütögettek, ínycsiklandó sült húsok illatát hozta a friss hegyi szél. Újabb emelkedőt másztunk meg, majd egy tópartra érkeztünk, ahol bringáinkat hátrahagyva gyalogszerrel kapaszkodtunk fel egy rövid, de meredek domboldalon a Miage-gleccserhez. A jégfolyam felszínét szürke törmelék borította, de olvadéktava türkiz színben ragyogott.

 

 

Folytattuk utunkat a völgyön felfelé meredek hegyi kaptatón haladva az Elizabet menedékház felé. A világ lecsendesedett; jégköntösbe burkolózott hegycsúcsok magasodtak körülöttünk, a kristálytiszta égen felhőpamacsok, az alpesi mezőkön pompás virágszőnyeg. A menedékháztól egy murvás út kanyargott egy hágó felé; egy darabig még tekertünk rajta, majd leültünk egy kőre, és rácsodálkozva a világra beleolvadtunk a hegyek birodalmába.

 

Visszafelé a Veni-völgyön gyorsan haladtunk lefelé, a megszerzett szinteket gyorsan vesztettük el. A nap még mindig mosolygott a horizonton, amikor egy courmayeuri pizzériában élményeinket meséltük egymásnak. Újra kerékpárra pattantunk, és nekivágtunk a kempingbe vezető kaptatónak.

 

 

Július 20-án míg a peloton pihent, mi nem vesztegettük az időt. Felpakoltuk kerékpárjainkat, majd elindultunk a Kis-Szent Bernát-hágóra felderíteni a másnapi Tour helyszínét.  A 2188 méter magas hágóra meredek hajtűkanyarokkal szabdalt aszfaltcsík vezetett.  Sok szurkoló már elhelyezkedett, karavánok álltak az útpadkán, az alpesi mezőket sátrak tarkították. Az olasz-francia határon lévő hágón Szent Bernát szobra a nyüzsgő kavalkádra vigyázott, akik már aznap is karneváli hangulatba „öltöztették” a vidéket. Az autós kirándulás végén az Alpok fővárosában, Chamonix-ban kötöttünk ki. Az idő kegyes volt hozzánk: a Mont Blanc fehéren mosolygott a világra. Nem vesztegettük az időnket, kétkeréken jártuk be a várost környékét, majd autóval az alagúton keresztül néhány perc alatt érkeztünk meg Courmayeur-be, majd szállásunkra.

 

 

Július 21. Felvirradt a „Nagy Nap”; részesei lehettünk a világ leghíresebb országúti kerékpárversenyének. Kempingünkből hosszú gurulás várt ránk az Aosta-völgyön keresztül Pré-ST-Didierig, ahol becsatlakoztunk a 2009-es Tour d’ France útvonalába.  Nem volt még tíz óra, a Tour mezőnye talán még a reggelit majszolgatta, mikor mi már a Kis-Szent Bernát-hágó felé nyomtuk a kilométereket. Amerre a szem ellátott sok-sok hasonszőrű kerékpárrajongó tekert velünk, a világ minden tájáról érkeztek, de egyetlen cél mozgatott minket, a Tour!

 

Thuile békés kisváros a hágó felé vezető úton fekszik. A településen július 21-én karneváli hangulat uralkodott. Talán még soha nem láttak az ittlakók utcáikon ennyi embert. A kávéházak és éttermek tömve voltak, patakokban folyt a kapucsínó és a sör : ) Mi is megálltunk egy frissítő kávéra, mielőtt nekivágtunk a legkeményebb szakasznak.

 

 

Nézelődés közben szinte észre sem vettük, milyen meredek a hágóra vezető út. A kanyarokban tömött sorokban álltak az autók és a karavánok, némelyik már napok óta várta kedvenc versenyzőjét. Transzparensek, molinók, feliratok sorakoztak, rajtuk versenyzők nevei. Az aszfaltra mesteri kezek festették fel a buzdító jelszavakat, jelképeket, figurákat. Aznap ez természetes volt, a versenyt biztosító rendőrök rájuk sem hederítettek, sőt… Sátrak, kempingasztalok sorakoztak az út mellett, az emberek falatoztak, iszogattak, beszélgettek, latolgatták a verseny kimenetelét. És ez így ment Thuile-től egészen a hágóig. Mint egy nagy vidám majális.
A hágó előtt 1 kilométerrel mi is letáboroztunk. Kerékpárjainkat lelakatoltuk - nem mintha féltenünk kellett volna őket-, körös-körül bringák hevertek a fűben, és sok-sok ember várakozott, amerre a szem ellátott.

 

 

Helikopterzúgás hallatszott, a tömeg izgatottan kémlelt a völgy irányába, tudtuk hamarosan valami történni fog! Nem sokat kellett várnunk; megjelentek a versenyt támogató szponzorok autói. Hangosan szólt a zene, parádésan feldíszített járművek robogtak el, csinos lányok táncoltak, és ajándékokat dobáltak a szurkolóknak. Néhol hatalmas tülekedés támadt egy-egy értékesebb darabért – mindenki igyekezett valami relikviát beszerezni a Tourról.

 

A karaván lassan eltűnt, mindenki feszülten várakozott, szinte vibrált a levegő… Újabb helikopterzúgás, és feltűnt az első boly. Három bringás eszeveszett tempóban tekert fel a meredek emelkedőn, majd követte őket több kisebb-nagyobb csoport. Nagyon jó helyet sikerült választanunk, több kanyart beláttunk, mielőtt elértek volna minket a versenyzők. Először Van den Broeck, Pellizotti, Astarloza húzott el előttünk, akik a hegyi hajráért küzdöttek. Majd sorra érkeztek a versenyzők: Schlek- testvérek, Contador, Armstrong….  Fényképezők kattogtak, mindenki kiabált, szurkolt kedvencét éltetve… Én csak álltam, és néztem őket, szinte alig tudtam fotózni a megdöbbenéstől…a Tour engem is rabul ejtett.

 

 

Egy autócsomagtartóból előkerült TV készüléken néztük a további eseményeket, hiszen a hágóról még 30 kilométer eszeveszett száguldás várt a versenyzőkre. Megnéztük a befutót, majd élményekkel megrakottan tekertünk vissza a kempingünkbe.

Július 22. Újabb Káprázatos Tour- nap elé néztünk. Korán ébredtünk, még súlyos harmatcseppek borították a sátraink ponyváját, amikor álmosan összecsomagoltuk. Elhagytuk ferret-völgyi kempingünket, és a Mont Blanc- alagúton keresztül értünk Franciaország területére, majd Chamonix mellett elhaladva Cluses felé tartottunk az autópályán. Egy röpke óra alatt érkeztünk meg a barátságos francia kisvárosba. Itt kerestünk egy alkalmas parkolót, majd miután összepakoltunk aznapi felszerelésünket újra kerékpárral indultunk útnak.

A kisváros még ébredezett, betértünk egy kávézóba, ahol más bringások is szürcsölgették az életet adó reggeli feketét. Indulni készültünk, de rázendített az égi áldás, de mivel nem akart teljesen alábbhagyni, mikor kicsit elcsendesedett nyeregbe pattantunk. Aznapi célunk a Col de la Colombiére megmászása volt. A Tour is ugyanazokat az útszakaszokat használta az nap mint mi, csak nem azonos időben : ) Ez volt az idei verseny 17. szakasza, s mivel ez a hegy egyike a Tour klasszikusainak - hiszen 18 alkalommal szerepelt már a verseny útvonalában – igen izgalmas küzdelemre volt kilátás. Nekünk is, mint a pelotonnak ezen a szakaszon két elsőkategóriás hágót kellett teljesíteni. Az út eleje meglehetősen kemény volt a Romme-hágóra (1297m) Az eső hol rázendített, hol alábbhagyott, le-felöltözködtünk bringás társainkkal a szeszélyes időjárás miatt. Volt, hogy menedéket kellett keresnünk egy útszéli fa lombjai alatt, mert a viharos erejű szél felerősítette az égi áldás hatását. Ezen a napon kevesebb kerékpáros igyekezett felfelé – talán a rapszodikus időjárás miatt-, de úgy, mint tegnap autók várakoztak az út szélén. A 6.3 %-os átlagos meredekségű emelkedő és az eső kivette a zsírunk, mire felértünk a Romme-re, ahonnan egy nagy gurulás várt ránk a mindössze néhány km-re fekvő, Reposoir kisvárosba. Egy rövidet pihentünk, majd nekiveselkedtünk a Col de Colombiére-nek (1618m). Újra esőben, de már megszoktuk : )

 

 

Elértük a hágó tetejét: jutalomként a nap is előbújt rejtekéből. A hágón óriási tömeg volt, így alatta kerestünk helyet. Épp, hogy kifújtuk magunkat, máris helikopter rotor zúgása verte fel a környék nyugalmát: már tudtuk, mi fog történni: szponzorok ajándékesővel.

 

Izgatottan vártuk, ahogy megjelentek az első versenyzők: a Schlek- testvérek, őket a sárga trikós Contador követte. Rengeteg kilométer és szint volt már mögöttük, de nagyon keményen és elszántan tekertek. Az élbolyt az Astana színeiben versenyző Klöden üldözte, majd miután elhaladt, nemsokára feltűnt az Armstrong vezette triumvirátus, Nibali és Wiggins. Hosszú szünet után érkeztek a többiek. A zöldtrikós sprintbajnok, Thor Hoshovd a mezőny közepén kényelmes tempóban kapaszkodott felfelé, ez nem az ő terepe… Megvártuk még a mezőny elvonult, majd elindultunk vissza Cluses-be. A nap visszafelé végig ragyogott, talán a bajnok: az aznapi szakasz győztes, Frank Schlek, talán a mi kedvünkért.

 

 

Július  23-án életemben először láttam Tour de France egyénenkénti időfutamot! A Lanfonnet kempingben ébredtünk. Könnyű reggeli: cappucino+croisant, ahogy dukál francia honban, majd irány a verseny. Na nem kellett sokat tekernünk, hogy lássuk az időfutamversenyt. A kempingünk előtti útszakasz már le volt zárva a forgalom elől, mert részét képezte a verseny útvonalának. Az Annecy-tó körül alakították ki a versenypályát 40.5 kilométer hosszan. Egy kört kellett tekerni minden versenyzőnek, egyetlen ellenféllel kellett aznap versenyre kelni, az idővel.

 

 

Kis csapatunk egy partmenti étterem szomszédságában, Angon közelében jelölte ki „alaptáborát”. Itt vártuk az elhaladó versenyzőket. Az Annecy-tó fantasztikus természeti környezetben fekszik, kristálytiszta vizében jó volt felfrissülni a várakozás óráiban. A verseny izgalmai délutánig várattak magukra. Az időfutam menő svájci Cancellara az utolsó pillanatig vezetett a versenyben, de a végén az összetettben vezető sárga trikós Alberto Contador, mindenkit meglepve lemosta a pályáról. Nem vagyok Contador- rajongó, de el kell ismerni: megérdemelte a mai győzelmet, és mivel már nem sok van a Tourból, valószínű, hogy ő nyeri az összetett versenyt is.

 

Azóta már véget ért a Tour, kis csapatunk is hazaérkezett Annecy-ből. Meglett 2009-es év Tour bajnoka Alberto Contador személyében. Lance Armstron a nagy visszatérő, az előkelő 3. helyet szerezte meg, az ifjú titán,  Andy Schlek mögött. Sok pletyka kering a levegőben doppingról, a színfalak mögött folyó vitákról, ellentétekről. Egy valami biztos: a Tour egy fantasztikus élmény volt mindenkinek; akár versenyzőként, akár szervezőként, akár szurkolóként vett részt rajta, olyan élményeket szerzett, amelyekre élete végéig emlékezni fog.

 

A túrát az Altura utazási iroda szervezte. Ha kedved lenne ehhez hasonló izgalmas aktív kikapcsolódásra, keresd fel weboldalukat további túrákért! www.altura.hu

Olvass többet a témáról: armstrong, kerékpár túra

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.