Menü

2011.05.31.     Hozzászólás 1

Triatlonista a Szilvásvárad maratonon - Középtáv

Amikor csapatomban említettem, hogy elindulok egy maratonon, senki nem javasolta Szilvást elsőre. Mégis úgy gondoltam miért ne?

Amikor csapatomban említettem a gondolatom, hogy elindulok egy maratonon, senki nem javasolta Szilvást elsőre. 14 éve ülök rendszeresen kerékpáron, igaz mountain bike nyergében szám szerint 7-szer edzettem ezt megelőzően, mégis úgy gondoltam miért ne? Belevágok, és belevágtam.

 

Szombaton, amolyan ráhangolásképpen, elindultam Egerben a főiskolás triatlon OB-n. A táv sprint táv volt, az a táv, melyre nem készülök már egy ideje, ugyanis nekem túl gyors. Így egy óra alatt gyakorlatilag félholt állapotba sikerült eljuttatnom magamat. Szombat este már a helyszínen aludtam és próbáltam pihenni a másnapra. Ez közepesen sikerült, mert a bajnokok ligája döntője és az osztálykirándulások „csendes” zenei aláfestése együtt túl sok álmatlan pillanatot okozott. A vasárnap reggel első felfedezése a szálloda lépcsőjén ért, ekkor vettem észre, hogy a tegnapi nap bizony még a lábamban van enyhe sav és merevség formájában. Reggelinél étvágytalanul toltam le néhány szelet Nutellás kenyeret, majd fél 10-kor már a rajt helyszínén sorakoztam és vártam a 10 órát.

 

Az első emelkedő viszonylag nyugodtan telt. Egyik csapattársamnak segítettem felfelé, bíztattam és tempót mentem neki. Ő rövidtávon indult, így az első frissítőnél végleg elváltak útjaink. Nagyon élveztem a tekerést, több barátommal beszélgetve jókedvűen érkeztem a következő hegy aljához. Mivel nem tanulmányoztam sem a szintrajzot, sem az útvonalat – mondván én csak be akarom fejezni a versenyt - így elég nagy lelkesedéssel csaptam a lecsóba az emelkedőn. Élveztem, hogy azok, akik egyedül ültek a nyeregben és lefelé elhúztak mellettem, miközben én társammal, a Majréval vívtam nemes és bátor harcot, most egyre másra lemaradnak és elhúzok mellettük. Tudatlanságom büntetése azonban gyorsabb volt, mint a villám. Az emelkedő nem akart fogyni, míg az erőm igen. Egyre meredekebb részeken pedig jöttek a hibák és az ezt követő kerékpártolás. Azt ugye említenem sem kell, hogy azok, akiket faképnél hagytam korábban, szépen lassan feljöttek rám, majd megelőztek és többé nem is láttam őket a verseny során.

Közvetlenül Bánkút előtt megakadt a láncom és kis híján orra buktam, azonban sikerként értékelem, hogy ezután egyenletes tempóban tudtam feltolni a gépet a tetőre. Itt gyors frissítés, majd irány tovább, gondoltam a következő frissítőnél majd eszem valamit, az úgyis csak 16km! A downhill a lassan járj, tovább érsz mottóval telt és megint sokan húztak el mellettem. Így visszagondolva lehet, hogy fordítva kellett volna csinálnom, az emelkedőn lassítani, míg a lejtőn gyorsítani. No mindegy, majd legközelebb.

 

Frissen, telve erővel érkeztem Ómassára és így is indultam el felfelé. Lance Armstrong írja a könyvében, azt a kifejezést, hogy: „nincs lánc”. Akkor használja ezt a fordulatot, amikor erősnek érzi magát, és olyan könnyen tekeri a pedált, mintha nem is lenne rajta semmi ellenállás. Biztos mindenki érzett már ilyet jó formában. Nos, velem is ez történt: nem volt lánc. És tényleg nem volt, ugyanis elszakadt. Visszagurultam az elágazáshoz, hátha ott tudnak segíteni, de nem. Térerő nulla, és gyakorlatilag a legtávolabbi ponton voltam a pályán. Még ahhoz is rosszak voltak a feltételek, hogy feladjam! Szerencsére egy kedves srác kisegített egy lánc leszedővel, amit ezúton is köszönök, és egy 20 perces pauzát követően ismét repültem felfelé. Repültem, majd haladtam, aztán mentem, később vánszorogtam, majd hoppá eléheztem.

Milyen közeli az a 16 km! Vagy éppen távoli… A pörgetés nem esett jól, a nagyobb áttételt nem tudtam hajtani. Eszembe jutott a jóízű reggeli, és az a szénhidrát mennyiség, ami akkor nem ment le a torkomon, most bizony lemenne, kérni se kéne! Egy szó, mint száz, előbb utóbb csak megpillantottam a frissítő zónát. Eme katartikus élmény közepette leraktam a bringát a földre és igyekeztem két pofára zabálni és érthető, emberi nyelven, mutogatni a kulcsomra, hogy bizony újratöltést kérek. Tettem ezeket úgy, mintha sietnék valahová, mintha még számítana és érdekelne az idő. De tudtam ebből az állapotból már nincs visszaút, ha egyszer eléheztem, azon csak egy liter kóla segíthet, az meg nem volt, úgyhogy nem volt más hátra, mint előre. A kilométerek lassan fogytak, de már jobban voltam, vagyis már nem okozott gondot lassan menni! Az utolsó frissítőnél szinte csak lassítottam, éhes már nem voltam, csak fáradt.

 

Tudtam, hogy az utolsó 10km lejtő. Ez rögtön három nyilas lejtővel indult, mely csúszós köves, számomra igen félelmetes volt. Fájt a csuklóm a rázkódástól, ülni nem tudtam, ami érthető, hiszen a lelket is kirázta volna belőlem a terep. Szóval így félig ülő, félig álló, félig sem normális pozícióban húztam a féket görcsösen lefelé. Még azt is elfelejtettem, hogy a nyilak mellett stoppoló Majré vissza akar szállni mellém, így végre egyedül gurulhattam. A kanyarok csak nem akartak elfogyni, már-már visszasírtam az emelkedőt, ott legalább a csuklóm nem fájt, aztán egyszer csak erdészeti úton voltam. Előttem ketten nyomták (persze hátulról jöttek), így beállva mögéjük elkezdtem élvezni a száguldozást. Ezután kisvártatva pedig áthaladtam a célon. Örültem, mert túléltem, örültem, mert nem adtam fel, örültem, hogy ott lehettem!

 

A verseny és az egész hangulat magával ragadó volt. Amint kész az új csuklóm ismét megyek maratonra, nem úsznak meg a szervezők!

Az egész eseményen egy dolog zavart. Nagyon szomorú látvány volt a rengeteg papír, gél és egyéb szemét. Gondolom, vagy remélem, hogy a szervezők, kimennek a pályára összeszedni ezeket. De mégis, ahol elfogyott az energiaszelet, ott van hely a papírja számára, ha meg zavar, akkor a frissítő állomáson ki lehet dobni. Nem értem miért egy nemzeti park területén kell megválni a hulladéktól. Úgy gondolom, hogy mi kerékpárosok, különösen a mountain bike szakág kedvelői azért vagyunk, hogy védjük, óvjuk környezetünket és mindnyájunk érdeke, hogy unokáink is hasonlóan szép, hasonlóan tiszta környezetben versenyezhessenek egymással és persze az általunk elért időeredményekkel! Tegyünk azért, hogy így legyen!

Olvass többet a témáról: Versenybeszámoló, Szilvásvárad Maraton 2011

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • trizolee 2011.06.03.   07:59

    trizolee

    Szép volt Nándi!

    Jó, hogy visszajöttél Egerbe (és környékére)!

    Találkoz(z)unk aug. 13-án Felsőtárkányban is!

     

    Hajrá!

    válasz erre...