Top Maratonok: idén is a T-Mobile-lal Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2009/02/09
A Top Maraton Mountain Bike versenysorozatnak 2009-ben is a T-Mobile lesz a névadó főtámogatója. A három távon kiírt főversenyek mellett természetesen idén is bringás, ügyességi és zenés kiegészítő programok várják majd a résztvevőket.
Hirdetés

A Top Maraton Mountain Bike versenysorozatnak 2009-ben is a T-Mobile lesz a névadó főtámogatója. A négy hazai legnagyobb maraton szervezői 2005-ben hozták létre a Top sorozatot , melyhez társadalmi szerepvállalásának köszönhetően a T-Mobile főtámogatóként csatlakozott. Az együttműködés keretében idén is a telekommunikációs cég lesz a sorozat első számú partnere.

 

A 2008-as esztendőben nevezési rekordok születtek az események alkalmával, mintegy 1500 kerekes sorakozott fel a különböző kategóriákban a rajtvonal mögött. A versenyt teljesítők között voltak kicsik - nagyok, hobbikerekesek , élsportolók és olimpikonok egyaránt.

 

A három távon kiírt főversenyek mellett természetesen idén is bringás , ügyességi és zenés kiegészítő programok várják majd a résztvevőket. Tavaly újdonságként került a programba a T-Mobile Természetjáró Túra , melyet népszerűségének köszönhetően idén is mindenki számára nyitottan, könnyen teljesíthető terepre hirdetik meg a szervezők, itt a részvétel továbbra is ingyenes.

 

A T-Mobile Top Maraton sorozat május 31-én a Szilvásvárad Maratonnal kezdődik, majd július 4-én a jubiláló, tizedik Duna Maratonnal folytatódik. Augusztusban két esemény kerül megrendezésre: 2-án a Bükk - majd zárásként a Mátra Maraton , melyre 30-án kerül sor. A nevezés elindult, a www.topmaraton.hu már várja az érdeklődőket.  
Hirdetés
Hirdetés
teaser_img_alt
cta_newsletter_logo_alt
Ez is tetszeni fog
Hirdetés