Rock and Rollert szeretnék...

Simon Ádám
Simon Ádám
2012/05/14
Ha azt hitted a rollerezés felnőttként már ciki, rosszul gondoltad...
Hirdetés

Valamikor a kétezres évek elején slágerterméknek számított itthon a roller, vitték mint a cukrot. Persze nem a 80-as évekbeli (vagy még régebbi) retro-rollerek amiken néha még ülés is volt, hanem a picikerekű, ezüstszínű, összehajtható féle. A "régi-új" hóbort jóval több értelemmel bírt, mint anno az üvegcumik gyűjtögetése, mert az összehajtható rollerekkel a minennapos közlekedésben rövidebb távokon ki lehetett váltani a gyaloglást a jóval gyorsabb gurulásra és méretéből, valamint összehajthatóságából adódóan tömegközlekedni is lehetett vele felár nélkül. Ezért történhetett meg az, hogy nem csak játszótérre igyekvő kisgyerekek, de a dolgozóba siető öltönyös üzletemberek is lábbalhajtós járgánnyal közlekedtek (és közlekednek a mai napig). A "polgári" felhasználás mellett a félcsövekben és triál parkokban is megjelentek a lábbalhajtós kormányosok és a bringások, görkorisok és deszkások trükkjeivel is felvették a versenyt.

 

Rock and Roller
Rock and Roller
Kép forrása: Mozgasvilag.hu

 

A minap a BrinGáspár kerékpárüzlet kirakatában vettem észre néhány nagyon érdekes rollert, amik kábé félúton járnak a közismert ezüstös összehajtható csoda és a hagyományos kerékpárok között. Ezek hát a "felnőttrollerek", amiket muszáj volt kipróbálnom. Az üvegfal mögött négy érdekesség fért meg (plusz egy műanyag gyermekroller, párdon). Egy már általunk is ismert downhill roller (amiről nemsokára szintén beszámolunk egy külön tesztben), egy 16"-12" kerekekkel szerelt v-fékes, egy 20"-16"-os tárcsafékes és egy egészen érdekes megjelenésű, 28"-18"-as roller.

Ránézésre az az ember érzése, hogy minél nagyobb a kerék, annál nagyobb sebesség érhető el. Ebből a gondolatmenetből kiindulva első nap a legkisebb kerekű Four 04 rollerrel indultam munkába és a következő napokban végighajtottam mindhárom, városi használatra szánt típust, vagyis a Mezeq Disc-et és a FootBike Express-t.

 

Sebességmámor

Bármennyire is furcsa, sebesség tekintetében alig volt különbség a kerékméretek között, nagyjából 15-17 km/h-ig pörgettem fel sík terepen mindegyiket, de a kényelmes, nem lihegős hajtás mellett egy jó futósebességet (10-12 km/h) lehet tartani. Ez a sebesség (mármint a kényelmes tempó) járdán tökéletes: jóval gyorsabb, mint gyalog, de nem annyira, hogy kifejezetten veszélyes helyzeteket szüljön gyalogos és rolleres között (ez persze közlekedéskultúrától függően erősen szórt lehet). Rátévedve azonban bringaútra már gyorsabb tempót kívánna a testem, nem is beszélve, ha az autós forgalommal dacolnék... Szóval konklúzió: a roller nem olyan, mint a lassú kerékpározás, hanem olyan, mint egy jó gyors gyaloglás. Ergo, városi közlekedésben, rövid távok leküzdésére és inkább járdán, mint úttesten érdemes közlekedni még ezekkel a rollerekkel is. Kivéve persze, ha kifejezetten sport célból hajtja magát az ember, akkor viszont egészségesen lehet suhanni bringaúton, vagy kisforgalmú utcán.

 

Rock and Roller
Rock and Roller
Kép forrása: Mozgasvilag.hu

 

Ja, az emelkedős terepen nem egy élmény. A rollert hajtani fárasztóbb, mint egy bringát, mert ülés híján végig állni kell és a támaszláb gyorsan fárad. A felnőttrollereken viszont elég széles a taposórész ahhoz, hogy váltogatni tudjuk a hajtólábunkat, így mindkét oldalra lehet dolgozni. A kerékpározásnál legalább 30-35%-kal hatékonyabb zsírégetést lehet elérni vele és a futáshoz képest kevésbé terheli meg a gerincet és az ízületeket, mivel a folyamatos becsapódás helyett szép hosszú, elnyújtott mozdulatok vannak. Olyat viszont még sosem éreztem, hogy a lábfejemben és a talpamban legyen izomláz, de az első egy-két alkalom után bizony volt - lehet lábfejre gyúrni :)

 

Megjelenés, praktikum

A "különleges és nem mindennapi" jelzőket mindhárom esetben használhatjuk. Míg a Four 04 és a Mezeq Disc sportos, fiatalos megjelenésű, addig a Footbikera a "sportosan elegáns" kifejezést használnám. A lehető legkényelmesebb hajtás miatt a padlólemeznek minél közelebb kell lennie a földhöz, mert így a féloldalas hajtás miatti billegés minimálisra csökkenthető. Ez jó azért is, mert így a súlypont alacsonyan van - ami a stabilitás mellett nyomós érv -, viszont nagyobb méretű járdákra fel/le"ugratásnál" oda kell figyelni, hogy ne zúzzuk le az alját. Kerékpárhoz hasonlítva - jó értelemben véve - igénytelenebb és kevesebb macerát igényel, mert se váltó, se hajtószerkezet nincs, ami összeolajozhatná a ruhádat, vagy elromolhatna.
A kisméretű kerekek tömlőszelepét oldalra oldalra kifordították, amivel jóval kényelmesebb az utánfújás - ez egy apróságnak tűnő, de valójában komoly figyelmesség.

  


 

A Four 04 és a Mezeq Disc vázán is jó fogást lehet találni és kényelmesen lehet lépcsőn cipelni. A Footbike sajnos ebben alul marad, mert egyetlen egy nagy csőből áll, ami kétségtelenül dizájnos, de a fogása és ezért a cipelése nehézkes. A nagy kerék előnye viszont érezhető, az út egyenetlenségein és a repedéseken könnyedebben átsiklik.

 

Felszereltség

A három résztvevő közül a Mezeq emelkedik ki toronymagasan tárcsafékeivel és ergonómikus markolatával, de valamennyi modell tovább tuningolható. A Four 04 roller oldalsó kitámasztója egyszerű és kényelmes, a Mezeq alsó, a motoroknál is használt két oldali borulásgátlója elinduláskor csúnyán hangosan csattan vissza a helyére, a Footbike-nál egyszerűen nincs, viszont van sárhányója és kulacstartója, amibe gyakran sikerült beütnöm a térdemet menet közben, úgyhogy azt - ha a sajátom lenne - lecsavaroznám (A Mezeq csattanós kitámasztójára egy alig 100 Ft-os öntapadós filc darab bőven megoldást jelent, amit amúgy akár a kerékpárüzletben is rátesznek alapszolgáltatásként).

 

Felhasználási terület

Számos különleges kerékpár és sportos közlekedési eszköz tesztelésén túl vagyunk már és hajlamosak vagyunk minden olyan szemmel nézni, hogy mennyire felel meg a hétköznapi ingázáshoz. Ha azonban ezen a szűk látómezejű szemüvegen át tekintünk a felnőtt rollerekre, akkor nem sok jót tudnánk írni. Nem is túl gyorsak és még csak össze sem lehet hajtogatni, mint a "klasszikus" rollert, így tömegközlekedési eszközön is problémás lenne szállítani. Maradna tehát az, hogy kis távolságokra, városi használatra. De!

Még jó, hogy egy kétkerekú járgány nem csak hétköznapi közlekedési eszköz lehet. A Mezeq Disc felszereltségéből adódóan országúti downhill-ezésre nagyon komoly lehetőséget nyújt (külföldön versenyt is szerveznek ebben a kategben, sőt a minap Ausztriában személyesen is találkoztam egy hegyről lerollerező embertárssal), a kisebb kerekű Four 04 egy új kategória lehet a félcsövekben, a nagykerekű Footbike elegáns szabadidő sporteszköz.

A Four 04 ára kellemes meglepetésként ért, az igényes kivitelezés és a masszív összhatás ellenére a lélektani 50ezres ár alatt beszerezhető. Az akár 250kg terhet is cipelni képes, tárcsafékes Mezeq Disc már keményebb tészta, de kellő kihasználás mellett (értsd: aki rendszeresen hetente, vagy heti több alkalommal is hasznát veszi) jó vétel. A Footbike az elegáns megjelenésével az exkluzívabb termékek közé lett pozícionálva, alulról súrolja a százas határt.

 

Rock and Roller
Rock and Roller
Kép forrása: bringaspar.hu/roller

 

És visszatérve az összehajthatóságra, vagyis annak hiányára. Bár valóban fájó pont, nyomós érv mellette a járgányok terhelhetősége, ami a Four 04 és a FootBike esetén 120kg, a Mezeq akár 250kg terhelést is elbír.

 

Hirdetés