Rekordot döntöttek a hazai bringások! Hír

Vuelta Sportiroda
2012/05/02
Minden eddiginél többen vettek részt a hétvégi BringaMánia Balatonkörön
Hirdetés

Újra kritikus tömeget értek el a hazai bringások a már hagyományosnak számító McDonald's BringaMánia Balatonkörön. A balatoni idénynyitó kerékpáros túrán, rekordszámú, több mint ezerötszáz résztvevő vágott neki a „magyar tenger” megkerülésének . Igazán kitettek magukért, hiszen a közösen megtett táv - mintegy 240 000 kilométer - a Föld hatszori megkerüléséhez is elegendő lenne.

 

82327-Elindult-a-Nagyk-r.JPG

 

A korai - reggel 6 órás - indulás ellenére is igen szép számban, közel ezren neveztek a vállalkozó kedvű bringások a 206 kilométeres Nagykör megtételére. A legidősebb bringamániás egy 82 éves balatoni úriember volt , aki büszkén teljesítette az átlagosan 18 km/óra sebességgel letekerhető távot. A gyönyörű tájakon futó igazi kuriózum nem sokkal este 9 óra után, komoly szurkolótábor fogadtatása és hatalmas mennyiségű bográcsgulyás elfogyasztása mellett ért véget Balatonföldvár hangulatos strandján.

 

82327-Friss-t-337-.JPG

 

Persze a szervezők is tisztában voltak azzal, hogy nem mindenki mer nekivágni több száz kilométer letekerésének, így egy 86 kilométeres Kiskört is szerveztek azoknak, akik még nem próbálkoztak egész napos kerékpártúrával. Ez a táv akár 2-3 fős csapatokban is teljesíthető volt, és sok család, illetve baráti társaság választotta ezt a megoldást. A "nap legbátrabbja" címet azonban minden bizonnyal az a 7 éves kissrác nyerte, aki úgy döntött, hogy szüleivel közösen ő is nekivág a kalandnak. A Kiskör részét képezte egy klasszikus balatoni élmény, a komp-út Tihanytól a szántódi révig, keresztül az „aranyhídon”. A több szász biciklistárssal közösen megtett hajóút felejthetetlen élményt nyújtott az összegyűlt "amatőr sportolóknak".

 

82327-Itt-volt-az-eg-sz-csal-d.JPG

 

A sport jegyében, az idei év újításaként nagy népszerűségnek örvendett a teljesítménytúra is, amin csak a legelszántabb kerekesek indultak el, hiszen itt saját, gyorsabb tempójukban száguldhattak végig a Balaton partján, míg a vezetett túrán a tömeges bringázás élménye várta a résztvevőket.

 

82327-Kompos-tkel-s.JPG

 

Amíg a túrázók a távot teljesítették, a szervezők a balatonföldvári keleti strandon gyermekversenyekkel, az olimpia jegyében zajló kerékpáros erőpróbával, látványos bemutatókkal és sok más színes program mellett ingyenes Alma Együttes koncerttel szórakoztatták a családokat.    A túráról bővebb információt a következő oldalon olvashat: www.bringamania.hu


Hirdetés