Parti András után, Dina Márton a Trek SE következő bomba igazolása hegyikerékpárban

Parti András
2017/01/09
A Trek SE színeiben folytatja pályafutását a regnáló U23-as olimpiai krossz magyar bajnok, a 20 éves Dina Márton, aki a Cube Csömör MTB Team-nél eltöltött két szezon után csatlakozik, a 2017-től Parti Andrást is soraiban tudó Trek SE-hez. 
Hirdetés

„Parti Andrással az előző szezon végén került szóba először, hogy milyen jó lenne egy csapatnál folytatni a 2017-es szezont. András felvetette, hogy ha van kedvem, szívesen látnának engem is a Trek csapatnál. Mi után a régi egyesületemben, a Cube-Csömör MTB Team-ben felvázolták a következő szezon terveit, úgy döntöttem, hogy mivel nekem más elképzeléseim vannak a folytatásról, belevágok inkább valami újba. Andrással mondhatom, hogy jó barátok lettünk az elmúlt években, tehát a csapaton belüli jó hangulattal biztosan nem lesz probléma a jövőben. Ami viszont szintén nagyon fontos, hogy tudom, rengeteget tanulhatok tőle. Számomra jelenleg az első számú szempont a további fejlődésem, ebben mind Andrással, mind a Trek csapat vezetőségével egyet értettünk és maximális támogatásukat fejezték ki.

Ezúton szeretném megköszönni a lehetőséget és a megelőlegezett bizalmat! Minden erőmmel azon leszek, hogy tudjak élni vele és kihozzam magamból a maximumot!”

 

 

Dina Márton és Parti András Forrás: Parti András
Dina Márton és Parti András
Kép forrása: Parti András

 

 

Ezzel az igazolással a Trek SE megszerezte Parti András felnőtt olimpiai krossz bajnok után az ország U23-as olimpiai krossz bajnokát is. Dina Mártont sokan a hazai hegyikerékpározás következő nagy reménységének tartják. A tavalyi szezonban mind olimpiai krossz, mind cyclocross kategóriában U23-as magyar bajnok lett, emellett nemzetközi mezőnyben, világkupákon is kiválóan szerepelt. Legjobb tavalyi eredményei közt szerepel világkupán szerzett U23-as 17. hely, valamint C2-es olimpia krossz verseny győzelem is, felnőtt elit kategóriában.

A Trek SE csapatvezetőinek tervei szerint, Márton, Parti András oldalán főleg az olimpiai krossz szakágra fog koncentrálni, de indul majd néhány országúti versenyen, illetve a következő hetekben, hónapokban több cyclocross versenyen is képviseli majd új egyesületét.

Hirdetés