Menü

2014.10.03.     Hozzászólás 0

x-trame.hu

Nyugat Maraton Kupa harmadik futama

Október 12.-én vasárnap fejeződik be a Nyugat Maraton Kupa sorozat, a Balatonfűzfőn megrendezésre kerülő futamával. 


Mikor már sokan a cyclocross szezonra készülnek mi még a maraton szezon zárásának adunk otthont. Aki még egy utolsó kiadós versenyen szeretne részt venni, annak ott a helye Balatonfűzfőn, hogy a szép őszi erdőben a lehulló levelek között még kiélvezze az utolsó napsugarakat. A pálya a tavalyi évhez képest csak kis mértékben módosult, ezért akár már „rutinból” is lehet majd teljesíteni. Aki esetleg nem tudná, hogy miről is van szó, annak íme egy rövid összefoglalás:

Rövidtáv: 30km-550m;
Középtáv: 60km-1280m;
Hosszútáv: 90km-2010m

Versenyközpontnak Balatonfűzfő városának jóvoltából a Sportpálya ad otthont, csakúgy mint az előző évben, ezzel teremtve méltó körülményeket a versenyzéshez.

 

IMG_7221.JPG

 

Az útvonalat csütörtöktől kezdjük majd el kijelölni a szokásos szalag-tábla –aszfalton festés kombinációval. Csütörtökön felkerül majd a track log is a honlapunkra, azok kedvéért, akik szeretnének biztosra menni és gps-el bejárni esetlegesen előre az útvonalat.

Előnevezni még pénteken éjfélig lehet a www.x-trame.hu oldalon. Azok sem maradnak le semmiről, akik az utolsó pillanatban mégis úgy döntenek, hogy szeretnének részt venni a futamon, ugyanis a versenyt megelőző napon 16-20 óra és a verseny napján 7-10 óra között lesz lehetőség a helyszínen is nevezni!

Minden sporttársat várunk szeretettel és bízunk benne, hogy a kellemes őszi idő kitart majd a verseny végéig.
Simon Gábor, főszervező

 

Balatonfűzfő

Balatonfűzfő

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.