Meridás edzőtábor Mallorcán Hír

VasváriPress
2012/02/16
Csapatbemutatójuk után Mallorcán edzőtáborozik a gyári Merida, az összetartáson Buruczki Szilárd is részt vesz
Hirdetés
Mallorcán tartotta hagyományos, év eleji csapatbemutatóját a német bejegyzésű, profi hegyikerékpáros csapat, a Multivan Merida Biking Team.
A nemzetközi sajtótájékoztató – melyre a magyar szaksajtó is meghívást kapott – idén forgalmazóknak szóló programokkal – melyekre szintén érkeztek magyar kereskedők – egészült ki; a hosszú hétvégés alcúdiai eseményen mintegy 300-an vettek részt. A csapat ezt követően edzőtáborozik a Baleár-szigetek gyöngyszemén, melyhez a Merida Kőbánya TC többszörös bajnok kerekese, Buruczki Szilárd is kapcsolódik.
82157-HPIM5108.JPG
A német Andreas Rottler vezette gyári csapat – melynek élén ötfős menedzsment dolgozik a háttérben – keretét a spanyol, 2010-es világbajnok José Antonio Hermida és a norvég olimpiai- és többszörös világbajnok Gunn-Rita Dahle Flesja mellett a svájci világ- és Európa-bajnok Ralph Nef, a holland, 2005-ös U23-as Európa-bajnok Rudi Van Houts, a német, 2006-os Eb-bronzérmes Jochen Kass illetve a Magyarországon több korábbi maratonon résztvevő szintén német, 2005-ös kontinens-első Hannes Genze és a svájci, 2006-os maraton Európa-bajnoki harmadik helyezett Andreas Kugler alkotja.

Versenynaptárukban 15 ország mintegy 50 eseménye szerepel, köztük az olimpiai és a maraton szám világ- és Európa-bajnoksága, világkupák és többnapos viadalok – és természetesen a londoni olimpia; az ötkarikás részvételre hazája válogatottjaként több kerekes is esélyes lehet. A szezon február közepén a mallorcai edzőtáborozással kezdődött, az idényzáró versenyre október közepén, Franciaországban kerül sor.

A Multivan Merida Biking Team 2011-ben, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) olimpiai-krossz világkupa-összesítésében a csapattabellán a harmadik helyen zárt. Az eredményeik közt kiemelendő a korábbi világelső Hermida vébé-negyedik helye, Dahle Európa-bajnoki címe, a versenyzők öt alkalommal állhattak világkupán dobogóra; hárman – a holland, a spanyol és a norvég nemzeti bajnokságban – nemzeti színű mezben zárhatták az idényt. 

A versenyzők a legújabb fejlesztésű karbon Merida kerékpárokkal állnak rajthoz a viadalokon. Arzenáljukban a Scultura SL Team országúti mellett Ninety-Nine, O.Nine és Big.Nine Carbon Team-D típusok szerepelnek. A 2012-es technikáról a Press Camp alkalmával a német tervező, Jurgen Falke adott tájékoztatást. A nagyszabású sajtótájékoztatón az 1972-es alapítású tajwani gyár termeléséről is hallhatott előadást a jelenlévő több mint 200 (!) résztvevő.

A Press Camp egyik magyar vonatkozású, ünnepélyes eseménye volt, amikor Kovács Tamás, a hazai forgalmazó, BikeFun Hungary Kft. Merida márkafelelőse egy dedikált, gyári mezt kapott az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gunn-Rita Dahle-től, ismeretségük és együttműködésük 10 éves jubileuma alkalmából; az első meridás Campre, melyen mindketten jelen voltak, 2002-ben, a Kanári-szigeteken került sor. A norvég sportolónő közvetlenségére jellemző, hogy a magyar és román újságírókkal közös összejövetel alkalmával több mint két órás, kötetlen beszélgetésnek volt kezdeményezője és részese. 
82157-gunnrita_kovacstamas.jpg
A csapatbemutató edzőtáborozással folytatódik február második felében, melyhez csatlakozott az olimpiai kvalifikációért küzdő magyar bajnok kerekes, Buruczki Szilárd is, aki a harmadik olimpiai felkészülésben vesz részt, célja természetesen London. A Merida Kőbánya TC bringása korábbi, szintén spanyol összetartásról érkezett a Baleár-szigetek legnagyobbikára, így több hetet tud a magyarországihoz képest jóval enyhébb időjárás mellett készülni. A sportolókat igen változatos idő fogadta, a szikrázó napsütést sokszor rég látott, viharos széllel kísért hózápor váltja fel, a napi átlaghőmérséklet azonban így is magasabb a magyarországinál.
Buruczki Szilárddal az edzőtábor első napjaiban, az olimpiai felkészülésével kapcsolatban készítettünk interjút.
„Nagyon motiváló, hogy együtt lehetek ezen a néhány napon a Multivan Merida Biking Teammel; olimpiai, világ- és Európa-bajnokok vannak köztük. Most látom igazán, hogy mekkora hatalmas hátterük van. Itt főleg szerelőkre, gyúróra, a logisztikára és a technikára gondolok. Most számomra is adott egy világklasszis technika a Merida által, ha hazamegyek, ugyanolyan kerékpár áll rendelkezésemre, mint Hermidáéknak, ez önbizalmat is ad. A legjobb technikával lát el a BikeFun Hungary Kft., a csúcskategóriás Merida team bringák és a Ritchey WCS, SuperLogic kiegészítők által. A ciklo-krossz szezonban is éreztem, hogy jóval jobb felszereléssel állok oda a rajtvonalhoz, mint korábban. A tavaszi Bringaexpón pedig én is jelen leszek, akkorra már megérkezik az új montim, ami olyan lesz, mint a 2010-es világbajnok jelenlegi gépe. A Merida Kőbánya TC adja mellé a hátteret, ami szükséges a felkészüléshez, illetve a versenyeken. A klubom edzője, Garamszegi László szakmai tanácsokkal lát el, és nagyon sokat segített a versenyeken. Most télen kezdtem el együtt dolgozni a Lite Wellnessben Balla Zoltán erőnléti edzővel, és több sporttáplálkozási tanácsadó véleményét kértem ki. Jobban felépített erőnléti programmal készülök novembertől, nagyobb hangsúlyt fektetünk az erőedzésekre, mert ebben látom igazán a lemaradást. Pócsföldi Ottó a kerékpáros edzéseket koordinálja és kulcsfontosságú motoros gyorsító edzéseket tart, a télen megszerzett erőnléti munkára építve. Most jelenleg a kilométergyűjtésen van a hangsúly és a bringás erőfejlesztésen. Január végétől 22 napot töltök spanyol, jelenleg mallorcai edzőtáborban, egyre erősebbnek érzem magam, mentálisan és fizikailag is. Az állóképességi és az erőfejlesztő munkára hegyezzük ki az edzéseket. A tervek szerint március közepén kezdem két izraeli C2-es felhozó versennyel a szezont, amik egyben az olimpiai pontszerzésbe is beleszámítanak. A következő fontos versenyem április 1-jén lesz a szerbiai Novi Sad-ban, ez a C2-es az első válogató verseny lesz az olimpiára” – foglalta össze a többszörös magyar bajnok. 
Hirdetés