Mátra Maraton 2009 - eredmények Hír

Vasvári Ferenc
2009/08/31
A sástói Oxygén Adrenalin parkban Buruczki Szilárd és Dósa Eszter „etapgyőzelmével” fejeződött be az idei Top Maraton sorozat. A sorozat összetettjében négy állomás eredményeit tekintve Dósa mellett Blazsó Márton volt a legjobb. A verseny színvonalának emeléséhez pedig a Mozgásvilág-Fülöp Kerékpárcentrum ingyenes bringaszervize is hozzájárult.
Hirdetés
A 10 kilométeres T-Mobile Természetjáró Túra alkalmával – mely végén egy trekking kerékpárt  sorsoltak ki – közel negyvenen pattantak nyeregbe. Szombaton – a viharos időjárás mellett – az Adaptive Kupa gyermekversenyek futamai után 6 korcsoportban osztottak díjakat a szervezők. Vasárnap kiváló, nyárvégi kerékpáros idő fogadta a Mátrába látogatókat. Kiemelkedő szolgáltatásként a Mozgásvilág.hu - Fülöp Kerékpárcentrum bringaszervize egész nap rendelkezésére állt az arra rászoruló kétkerekűeknek.   A férfiak hosszútávján nem indult az olimpikon Parti András, így is komoly tétje volt a versenynek az összetettet illetően. Buruczki Szilárd ért elsőként célba, majd így nyilatkozott: „Azért jöttem, hogy nyerjek. Fél távig egy négyfős bolyban haladtam elöl, majd sikerült elszakadnom a többiektől. A pálya vége igen technikás volt, tetszett. Az összetettet illetően sajnálom, hogy a visegrádi, második állomást ki kellett hagynom a térdem miatt, így elúszott a tavalyi címvédésem, de a két bajnoki cím kárpótol. Na és a négy állomásból az utolsó kettőt megnyertem.” A második - harmadik helyen kéz a kézben jött be Melts András és Grósz Béla, akik nem csak eredményük miatt kerültek a kamerák kereszttüzébe. Speciális, öltöny-viseletbe illő mezükkel is felkeltették az érdeklődést, mint mondták, Buruczki iránti tiszteletükből öltöztek „alkalmi” viseletbe a záró futam alkalmával.   Az összetett T-Mobile Top Maraton sorozatot hosszútávon végül Blazsó Márton nyerte (Contact SE, Pécs), aki ezúttal nem érezte magát kirobbanó formában, ennek ellenére hatodik helyen ért célba, mely elég volt a tabella első helyének megőrzéséhez. - Múlt héten sokat kivett belőlem a világbajnokság, öt és fél órás küzdelem volt, 3800 méter szintkülönbséggel. Nem voltam ma fizikálisan topon, biztonságra törekedtem. Annak ellenére tudtam megnyerni az összetettet, hogy a négy állomáson, négy különböző bringával álltam rajthoz - értékelt az összetett győztes. - Jobban sikerült a szezon, mint korábban gondoltam volna; tavalyhoz képest sokat fejlődtem. A mai versenyen az volt a taktikám, hogy az első emelkedőn ellépjek a többiektől és győztesként érjek célba. Mátrai győzelmemmel bebiztosítottam az összetett első helyet is - nyilatkozta a befutó után Dósa Eszter. A 20 pontos tabellahátránnyal versenyző Módos Gabriella hozzátette: „Tudtam, hogy aki ma kettőnk közül elsőként ér célba, azé az összetett győzelem. Eszter ma jobb volt, övé a T-Mobile Top Maraton, de enyém a Magyar Kupa!”   A Mátrában a verseny után hirdette ki a szövetség a Magyar Kupasorozat eredményeit a maraton szakágban. A férfiaknál Blazsó Márton, Parti András, Buruczki Szilárd, míg a nőknél Módos Gabriella, Dósa Eszter és Dr. Cseh Veronika lett a sorrend.   Eredményekért:
Hirdetés