Letekertem a Mátra Maraton középtávot... félig... majdnem... Hír

Simon Ádám
Simon Ádám
2009/08/12
Augusztus végén raftingozni megyek (én szegény), de hogy ne maradjak ki az év egyik legjobb élményéből, magánakcióként letekertem a középtávot. Legalábbis az eredeti terv szerint...
Hirdetés

Raftingcsapatunk bázisa egy kajak-kenu vízitelepen van, egy közös öltözőben a síkvizes öregfiúkkal. Nagyjából egy éve elhúzták az orrunk előtt a mézesmadzagot, mondván kapunk egy saját öltözőt. A madzag meglehetősen rövidre sikerült, ugyanis az ígéret egész pontosan így hangzott el: "Na fiúk, Tiétek lesz az egész hátsó öltöző... félig... majdnem..." ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy saját öltöző helyett csupán saját szekrényt kaptunk.

Ezzel persze nincs is semmi baj, nem is panaszkodásból írtam le, csupán azért, hogy megértsétek, miért írtam a cikkem címét úgy ahogy.

 

Kollégával túrautakat mentünk felfedezni a Mátrába és mivel már csak pár hét van a Mountainbike Mátra Maratonig, ezért magától értetődőnek tűnt, hogy felmérjük a verseny útvonalát is. A középtávra esett a választásunk, kolléga bevállalta az első, 24 km-es kiskört, így együtt indultunk el az Oxygén Adrenalin parkból. Itinerként néhány elágazás gps-koordinátája állt rendelkezésre, no és egy rossz minőségű jpg térkép a telefonomban.

 

Azonnal bele is csaptunk a lecsóba, az első 7 kilométeren 450 métert emelkedtünk a sípályán keresztül egészen a Kékestetőig. Nem kétséges, hogy ezen a szakaszon már láthatóvá válnak majd az erőviszonyok a versenyzők között. Mi persze kirándulósra vettük a figurát, ezért nem hagytuk ki a futószalag szerűen készült fotót a csúcskővel, a siklóernyősök rajtpróbálkozásait és a panorámát sem.

 

 

A verseny közben a csúcsra érkezést követően azonnal kezdődik az ereszkedés, eleinte aszfaltos úton, majd könnyen sárosodó földúton. Mikor mi erre tekertünk, elég sok, favágásból hátramaradt melléktermék nehezítette a terepet, gallyak, rönkök, ágak és persze a feltúrt út. A gondház kő magasságában egy soklehetőséges kereszteződésnél először rossz felé indultunk, úgyhogy visszafordultunk. Másodjára szintén rossz utat választottunk, de végülis becsatlakoztunk a verseny várható útvonalába, csupán kis kanyart tettünk pluszban.

 

 

A kékesi csúcs után többnyire lejtmenetben ráztuk szét magunkat és a bringákat, a kiskör végén kellett enyhébb emelkedővel megküzdenünk. Az adrenalin park hátsó bejárata most zárva volt, ezért a főbejárat felé kerültünk, ahol kolléga magamra hagyott az út hátralévő kilométereire. Nem mentem be újra a parkba , hanem az aszfalton gurultam végig a Sástóig. Itt jobbra be a fokozatosan aszfaltból kavicsossá váló úton és nemsokára megleltem az első komoly kapaszkodós-tolós szakaszt, ahol el is bizonytalanodtam, hogy tényleg ennyire perverz helyen fogják-e a bringásokat versenyeztetni. Nem tart túl sokáig és aztán újra aszfalton száguldhatunk elég hosszan.

 

30 km környékén a Nagy-Halmaj rétnél letértem az aszfaltútról, ami megfelelt az itiner utasításainak, majd egy nem várt T-elágazás zavart meg. Illetve akkor még nem tudhattam, hogy megzavart, jól ki is nevettem, amiért azt hitte, hogy zavarba fog tudni ejteni és elindultam jobb kéznek ("Engem aztán nem versz át te Té" - gondoltam magamban).

Enyhe emelkedő után elértem az élvezetek csúcsát, olyan pazar panoráma tárult elém a hegyoldalon haladó útról, hogy kénytelen voltam megállni és hosszan időzni a szélesvásznú gyönyörben. Magamban még értetlenkedtem is a szervezőkön, hogy miért vezetik el a versenyt ilyen panoráma mellett, csak kizökkentik a résztvevőket.
Nem sokkal később azonban rájöttem, hogy a szervezők nem tették be ezt a szakaszt, egyszerűen én voltam béna és eltévedtem :) Egy huszárvágással ugyanis az előbb említett T-elágnál kihagytam a Lajosházát érintő, cirka 9 kilométeres kurflit. Az tűnt csak fel, hogy egyszercsak mintha visszafelé haladnék a JPG-térkép szerinti rajzhoz képest és tényleg... kis morgolódás után arra jutottam, hogy az előbbi látvány kellőképp kárpótol az eltévejedésemért, úgyhogy túltettem magam azon, hogy a "Té" mégiscsak átvert.

 

 

Az ezt követő útszakaszon föld- és aszfaltúton is halad az út, őzekkel, rókákkal gyakorta lehet találkozni erre, úgyhogy túrázóként itt megint megleltem a belső harmóniát. Gyorsan fel is hívtam mobilon a barátaimat, hogy eldicsekedjek milyen jó elszakadni a modern technika vívmányaitól és a természet lágy ölén csak magammal lenni (asszem ez egy logikai bukfenc...).

 

Kevésbé vagyok jártas a környéken, ezért a Rudolf-tanyai elágazásnál perverz és önmarcangoló módon nekiindulatm felfelé a piros + jelzésen, ugyan csak 500 méter hosszan, de emelkedőn (rossz felé). Mégsem éktelenkedtem nagyon, mert így felfedeztem a Mogyorós-oromról elém tárulkozó tájképet a parádsasvári Károlyi kastéllyal. Gyönyörködés, könnyítés és tova vissza.

A helyes útvonal egy DH-útvonalként emlegetett keskeny, lejtős erdei ösvényen vezet. Nemrégiben csúnya vihar tombolhatott erre, rengeteg kidőlt fa akadályozta, hogy leszállás nélkül zúzhassak végig a lejtőn. Bizony, sokat vittem kézben a bringát.

 

 

A DH-szakasz után élvezetes, hosszú aszfaltos, majd földes kavicsos rázós útszakasz következik és amikor már kezdtem azt érezni, jó lenne ha közeledne a finish, akkor jobbra fel a meredek piros jelzésen kell menni. Sőt, mielőtt az erdős részbe érnénk, egy egynyomsávos, magas gazos jobbost kell tennünk megint, ami után kistárcsás emelkedés következik. Az emelkedő utáni lejtős zúzás vége aszfaltúton ér véget, előző évben is sikerült olyan lendülettel jönnöm, hogy átestem az úttest másik oldalára és megnéztem közelről a bokrokat, ezért most óvatosabb voltam. Pláne, hogy most még a forgalom sem volt lezárva, mint a versenyen. Innen már csak 7 km van hátra.

 

 

A buszmegálló után visszatérünk a túristaútra. Bár már nincs sok hátra, bőven akad finomság, vastaggyökeres lejtők, árkok, sziklás kapaszkodók, fahíd, miegymás, úgyhogy ide még tartalékoljatok majd az energiával. A befutó az Adrenalin parkba kész mámor volt, a magammal vitt másfél liter izoital és a reggeli tojás energiatöltete már rég kifújt, úgyhogy csoki, fagyi, eperital és minden más utamba kerülő finomság áldozatommá lett. Visszatérve a Kétkerék Vendégházba jobbnak láttuk nagynyomású mosóval leápolni a bringákat, mert valami kétes eredetű sártól furcsa szagot árasztottak.

 

Még csak egy napja, hogy visszatértünk a fővárosba és borzalmas honvágyat érzek a mátra bringásútvonalai iránt.

 

Hirdetés