Két keréken a Balatonért-beszámoló Hír

www.vuelta.hu
2009/07/22
Baljós jóslatok ellenére szombat délelőtt még igazán kellemes idő várta Balatonfüreden a kerékpárosokat. Elindultak a hosszú-távú túrázók, a célterületen elkezdődött a készülődés a Tihany Túrára és a családi túrára, a kisebbek a BicikliSuli pályán rótták a köröket, és ekkor lecsapott, de vasárnapra minden megváltozott...
Hirdetés
Délelőtt 10 órakor kezdődött a program, amikor még azt hittük, vagy legalábbis reménykedtünk abban, hogy minden a menetrend szerint zajlik. Rögtön az elején belecsaptunk a sűrűjébe: Nagy "Gizmó" Attila és két barátja, Lenthár Gábor és Ivánfi Balázs tartott kerékpáros légibemutatót. A trükköket nagyon megnehezítette a szél, amiről akkor már sejthettük, hogy ebből akár még nagy gond is lehet. Fél tizenegykor Berki Gyuri bácsi túravezető csapatának felvezetésével és nagy lelkesedéssel elindultak a Balaton-kerülő túra résztvevői a maguk 80 km-es távjára. ők Tihany felé vették az irányt, és a kompos átkelést követően Siófokon, Balatonkenesén, Fűzfőn, és Almádin áthaladva, több mint 10 frissítőpont érintésével - a későbbiekben kiderül, hogy milyen körülmények között -, délután érkeztek vissza Balatonfüredre. Amíg a hosszú-távú túrázók - az egyre erősödő szélben, és sűrűsödő felhők alatt - tekertek, a célterületen elkezdődött a készülődés a 25 km-es Tihany Túrára és a 10 km-es családi túrára, miközben Halápi Sándor és kollégája Velocipéd bemutatót tartott, a kisebbek pedig a BicikliSuli pályán rótták a köröket. A Tihany Túra indulói a rádión érkező hírekből már sejthették, hogy nem ússzák meg száraz bőrrel a kirándulást, ennek ellenére sokan elindultak. Nagyjából délután két óra környékén aztán elszabadult a pokol... Nem, nem túlzás így fogalmazni! Valóban félelmetes volt a szinte éjszakai sötétséggel, rettentően erős széllökésekkel és diónyi jéggel érkező vihar. Olyan hirtelen jött és olyan gyorsan csapott le, hogy menekülni kellett előle. Sokan a célterületen felállított sátrak lábaiba kapaszkodtak, hogy legalább azokat ne vigye el a szél, bár volt olyan sátor is, amit szétszakított a vihar. A délután 3 órakor induló kritériumverseny célegyenese ekkor már romokban hevert: több száz kordon, molinók és a célkapu feküdt a földön, a járdán mindenfelé, ahogy a szél játszadozott a versenyeszközökkel... A mérhetetlen mennyiségű esőt egy idő után már nem tudta elnyelni a csatorna, és ekkor vettük észre, hogy a Zákony Ferenc utca vadonatúj aszfaltja egy szakaszon elkezdett emelkedni, és az alulról feltöredező burkolat résein buzgárszerűen tört fel a víz... Az úttestet a cél előtt 100 méterrel a szemünk láttára szakította be a víz. Ekkor már valóban aggódni kezdtünk, hogy vajon mi történhet még? Aztán hirtelen abbamaradt a vihar, de csak átmenetileg. Negyed óra múlva ismét támadott, majd nem sokára megjött a harmadik hullám is.. . A nap leglelkesebb résztvevői, a 10 km-es családi túra résztvevői - igaz, kisgyerekek nélkül - két viharzóna között indultak el a célterületről. Valószínűleg emlékezetes perceket töltöttek a kerékpár nyergében. A délutáni kritériumversenyre érkező hazai és külföldi csapatok fél négy körül aggódva kérdezték, hogy: meddig várjanak? Lesz-e ma itt verseny? A főszervező, Eisenkrammer Károly négy óráig kért időt a döntésre, és a csapatvezetőkkel, a rendőrséggel és a szervezőkkel tartott egyeztetést követően megszületett a döntés: megpróbálják használhatóvá tenni a pályát (ahol ekkor még 20 cm magasan állt a víz, és faágak hevertek mindenfelé), és talán 5 órakor elindulhat a verseny. A tűzoltók vizet szivattyúztak, a Balatonfüredi Kapitányságról érkező rendőrök látva, hogy minden perc drága, maguk is beálltak a bóják pakolásába, és 5 órára sikerült elterelni a 71-es főút forgalmát: elkezdődhetett a verseny. A hőmérséklet kb. 20 fokkal volt alacsonyabb, mint a vihar előtt, és a folyamatosan szemerkélő esőben érthetően, sajnos, nagyon kevesen látták azt, amint lelkes ifjú biciklisek hajtanak a 900 méteres körpályán a helyezésekért. A későbbi futamokra stabilizálódott az idő, és az elit futamnál már megjelentek a nézők, érdeklődők is, igaz csak töredéke azoknak, mint akik szép időben tombolhatták volna végig a látványos kritériumversenyt. A legszorosabb csatát az amatőr futam hozta, itt fél kerékkel előzte meg a célban Borbély György Vaskó Józsefet. Az elit futamon elmaradt a nagy küzdelem a Vuelta Espanát és a Giro 'd Italia-t is megjárt Matej Jurco és a magyar élvonal között. A Betonexpress 2000 Limonta versenyzője, Madaras Zoltán már a futam elején egyértelművé tette, hogy nem bízza a véletlenre a dolgot: egyedül hosszú és sikeres szökésre vállalkozott. Később Arany Gábor is el tudott lógni Nagy Róberttől, így nem rágták le a nézők a körmüket izgalmukban: kettős hazai siker született. A 300 ezer Ft értékű mallorcai utazás így Madaras Zoltáné lett, de a további öt helyen végzett versenyző sem ment haza üres kézzel: mindannyian egy-egy balatoni nyaralást nyertek - remélhetően, akkor a mostaninál jobb időt fognak ki. A verseny díjátadóját követően került sor a nap három túrájának (amelyeken összesen több mint 300-an vettek részt) a sorsolására, ahol is további balatoni nyaralások és SPAR ajándékcsomagok mellett két darab Gepida kerékpár is gazdára talált. Sokan készültek rá, de a nap nézővonzó csúcspontjának szánt R-GO koncert a rossz idő miatt elmaradt. Ennek ellenére el lehet mondani, hogy bár az időjárás mindent megtett, hogy elriassza a bringásokat, ők nem hagyták magukat: eljöttek, és csak azért is jól érezték magukat.
 
A sorsolás nyerteseinek nevét hamarosan megtalálhatjátok a Vuelta Sportiroda honlapján: Eredmények: 2009. július 18. Két keréken a Balatonért - kritériumverseny 15 év alatti fiúk: 1. Gyenes Dávid 2. Móricz Dániel 3. Molnár Gábor Fiú U17: 1. Dani A. Jonathán 2. Dusan Fischer 3. Frey Tamás Fiú U19: 1. Hartmann József 2. Vajda András 3. Jan Poredos Nők: 1. Nagy Enikő 2. Ruff Anikó 3. Vaskó Luca Amatőr futam: 1. Borbély György 2. Vaskó József 3. Takács Ádám Elit férfi futam: 1. Madaras Zoltán (Betonexpressz 2000 Limonta) 58 pont 2. Arany Gábor (Betonexpressz 2000 Limonta) 24 pont 3. Nagy Róbert (Szlovákia) 17 pont 4. Jurco Matej (Szlovákia) 6 pont 5. Primos Obal (Szlovénia) 1 pont 6. Dusan Hajdinjak (Szlovénia)
Hirdetés