Kerékpártúra a Balaton körül vesebetegen Hír

Marczell Márta
2012/05/25
Horváth Róbertnek és Pingitzer Károlynak ugyanabban az időben végezzenek katéter-beültetést, majd elhatározták, hogy közösen tesznek valamit egymásért és sorstársaikért.
Hirdetés

Talán a sors akarta úgy, hogy a 27 éves Horváth Róbertnek és a nála 13 évvel idősebb Pingitzer Károlynak ugyanabban az időben végezzenek katéter-beültetést a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, és a két férfi azonos kórterembe kerüljön. Miután kiderült, hogy mindketten Mosonmagyaróvárról származnak, hamar összebarátkoztak és elhatározták, hogy közösen tesznek valamit egymásért és sorstársaikért.

Pingitzer Károly policisztás vesével született. Gyógyszeres kezeléssel 40 éves koráig sikerült olyan szinten tartani az állapotát, hogy csak most igényel dialízis kezelést. 2012. április 13-án került beültetésre ún. Tenckhoff-katéter a hasába, melyen keresztül otthonában, saját maga végezheti a szükséges dialízis kezelést, az ún. peritoneális dialízist. Horváth Róbertnek 2005-ben mindkét veséje leállt egy megfázás következtében , így 20 éves korában dialízis-kezelésre szorult. Édesanyja felajánlotta neki saját veséjét, így 2006-ban sikeres transzplantáción esett át. Ez a vese 2012 áprilisáig megfelelően működött, de ekkor kilökődött. Ezután a győri kórház nephrológiai osztályán neki is Tenckhoff-katétert ültettek be. Károly és Róbert a közös lábadozás során elhatározta, hogy kerékpártúrát szerveznek a Balaton körül. Az úttal 3 fő céljuk van:
Találkozni hasonló betegségben szenvedőkkel és eszmecserét folytatni arról, ki hogyan éli meg azt, hogy ezzel a betegséggel kell élnie. Találkozni egészséges emberekkel, akiknek mesélhetnek betegségükről, kezelésének módjairól, és felhívhatják figyelmüket a rendszeres háziorvosi vizsgálatok szükségességére, melyekkel időben kimutatható a vesebetegség, így gyógyszeres kezeléssel elnyújtható vese végleges leállása. Megmutatni és egyben visszaadni a reményt a sorstársaknak, hogy e betegség mellett is lehetséges teljes értékű, egészséges, aktív életet élni. A hasonló betegségben szenvedőknek azért is nehéz egy ilyen túrát bevállalniuk, vagy csak normális napirend szerint élniük, mert kezelniük kell magukat. Ez a kezelés napi négyszer (6 óránként) fél órát vesz igénybe. Károly és Róbert szeretné megmutatni, hogy az ember így is elérheti azt, amit szeretne.
Róbert jelenleg a Nolato Magyarország Kft. dolgozója, ahol több megváltozott munkaképességű társával alkatrészek összeszerelését végzi. A Nolato a közeljövőben kezd gyártani új üzemcsarnokában és tisztaszobájában dialízis-kezelésekhez egyszer használatos termékeket. A cég gazdasági igazgatója, dr. Meleg Norbert is támogatásáról biztosította a kezdeményezést.

A túráról címszavakban: -    szervezők: Pingitzer Károly és Horváth Róbert -    a RenBalatour címben a „Ren” szó a vese latin elnevezése. -    táv: 210km -    időtartam: 4 nap -    útiterv: 1. nap: július 3. - Balatonfüred – Badacsonytomaj (Badacsony) 2. nap: július 4. - Badacsonytomaj (Badacsony) – Keszthely (előadással) – Fonyód 3. nap: július 5. - Fonyód – Siófok (előadással) 4. nap: július 6. - Siófok – Balatonfüred

-  a túrán részt vesznek a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Nephrológiai osztálya, illetve a BBraun Dialízis Központ ápolói és orvosai is. A résztvevők száma jelenleg kb. 40 fő, de ez a szám folyamatosan növekszik. Az útra várnak minden vesebetegségben szenvedő sorstársat, egészséges embert és más betegségben szenvedőt is.

-  támogatók : o    B.Braun (http://www.bbraun.hu/) o    Nolato Magyarország Kft. (http://www.nolato.com/page/54/html/nolato-hungary.html) o    Pingi kerékpárszerviz (http://www.pingiszerviz.hu/) o    HBMK (http://www.hbmk.eu/) o    Sauna King (http://www.szaunaking.hu/)

A szervezők köszönettel veszik további támogatók jelentkezését. -    a peritoneális dialízisről bővebben: Jövőbeni tervek: -    alapítvány létrehozása -    a kerékpártúrával hagyományt teremteni -   egy európai nagyságrendű eseményt is megvalósítani a jövőben, ami Magyarországra és erre a betegségre irányítja az európai polgárok figyelmét. Legvégül pedig engedjék meg, hogy idézzük Kökényesi Gizella peritoneális dialízis ápoló levelét: „ Két elszánt fiatalemberrel találkozhattok, akik hiszik, hogy az útjukba állt betegség nem jelenti életük feladását, hiszik, hogy bár megváltozott az életük, de teljes életet élhetnek. Szabályokat kell betartaniuk, orvosi utasításokat, DE emellett boldogan élhetik mindennapjaikat, dolgozhatnak, gyereket nevelhetnek, SŐT még ennél többre is képesek! Szeretnék saját példájukon keresztül bemutatni, hogy veseelégtelenség esetén a peritoneális dialízis kezelés milyen szabadságot nyújt számukra, milyen egyszerű, természetes eljárás, mely könnyen megtanulható, szinte bárhol elvégezhető. Szeretnék felhívni a figyelmet a betegség megelőzésére, arra hogy milyen óriási jelentősége van a rendszeres háziorvosi szűrővizsgálatoknak, a már kialakult betegség esetén a gondozás fontosságára, a helyes életmód szerepére. Robi és Karesz nyíltan felvállalja betegségét, megmutatja Nektek, hogy az élet nem áll meg, még ha akadályokba is ütközik! Két nagyszerű ember, akik nemcsak bizonyítani akarnak, de segítséget is nyújtanak akaratukkal, kitartásukkal. ”
Hirdetés