K3 - Kalandtúra két keréken Hír

K3-VDO Kalandtúra Kétkeréken;http://www.k3-vdo.hu
2011/05/27
Nem az dönt, kinek jobb az erőnléte. Nem számít, ki tud jobban bringázni, és milyen bringával érkezett. A stratégia számít...
Hirdetés
A K³ egy olyan kerékpáros verseny, ahol nem az dönt, kinek jobb az erőnléte. Nem számít, ki tud jobban bringázni, és milyen bringával érkezett. Sőt, nem feltétlenül az a csapat viszi haza a győztesnek járó vándorserleget, aki adott idő alatt a legnagyobb távot, illetve szintkülönbséget tudja leküzdeni. Ami igazán számít, az a taktika és a csapategység. A feladat egy tájegység bejárása kerékpárral adott időn belül a lehető legalaposabban, és közben a lehető legtöbb pontot összegyűjtve. Pontokat szerezni első sorban objektumok felkeresésével lehet, melyek helyét a rajtnál kapjátok meg. Persze Az objektumok között nincs kijelölt útvonal, az objektumokat tetszőleges sorrendbe lehet felkeresni. A szervezők természetesen gondoskodnak majd számotokra elegendő számú objektumról és kihívásról, nehogy bárki is jóval a 14 órás szintidő előtt visszatérjen.
 

 
Az őrzött objektumoknál pontőrökkel találkozhattok, akik mindenféle érdekes logikai és ügyességi feladattal boldogítanak majd Titeket, melyekért természetesen sok-sok pont jár (persze csak ha meg tudjátok oldani). Az őrzetlen objektumokon nincs pontőr, ezeknek csak az érintéséért jár pont. A pálya jellemzően kevés burkolt utat tartalmaz, MTB használata célszerű. Nem kell meglepődni azon sem, ha bizonyos helyeken vállon kell majd vinni a gépet! A verseny hajnalban kezdődik (szombati nap) , és az eligazítás előző este, pénteken történik. A beérkezést ill. eredményhirdetést követően, a résztvevők egy kiadós vacsora közben, és megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel mellett beszélhetik meg egymással a nap eseményeit. Reggeli és hazautazás másnap vagyis vasárnap reggel.
 

 
A K3 VDO Kalandtúra Kétkeréken egyik szervezőjével beszélgettünk:
- Mi adta az ötletet egy ilyen jellegű kerékpáros verseny megrendezésére? A gyalogos túrázók körében régóta népszerűek az ún. tájékozódási túraversenyek , melyek mind fejben mind erőnlétben igénybe veszik a résztvevőket. Ezek a jellemzően csapatversenyek alkalmanként több száz résztvevőt vonzanak, és nagyon jó hangulatú eseményeknek bizonyultak. Hasonló légkört, ill. kultúrát igyekszünk a kerékpárosok körében is meghonosítani. 
 

 
- Mióta létezik a rendezvény? A Kalandtúra Két Keréken 2008 nyarán debütált először, amikor is a Pilis - Visegrádi-hegység területén állítottuk fel a pályát. A csapatok visszajelzése megerősített minket a folyatatást illetően, így 2009-ben a Vértes, majd 2010-ben a Börzsöny rengetegében küzdhettek meg a társaságok egymással és tereppel.
- Pár szóban összefoglalnád a kalandtúra lényegét? A Kalandtúra röviden egy stratégiai jellegű, tájékozódási túraverseny , ahol nem csak az erőnlét, hanem a tereppontok tetszőleges begyűjtése során a csapat taktikája is döntő, ugyanakkor a változó helyszínnek, terepnek ill. tájegységnek köszönhetően garantáltan élmény dús program.
 

 
- Mik voltak a tapasztalatok az eddigi versenyek alapján? Mint szervezők, úgy gondoljuk, hogy sikerült valami újat csempésznünk a hazai bringás életbe . A versenyzők visszajelzései is pozitívak, van létjogosultsága a rendezvénynek. Ha a Kalandtúra a jövőben széles körben ismertté válik, úgy meghatározó találkozási pontja lehet a magyar amatőr és akár profi kerékpárosoknak.
- Hová „költözik” idén a Kalandtúra bázisa? 2011. július 23-án Salgótarján lesz a bázis, ahonnan a Karancs-Medvest vehetik célba a versenyzők.
- Milyen újdonságokra lehet számítani? Sokan érdeklődtek korábban, hogy lehet-e egyéniben indulni. Idén nyáron először már három kategóriában startolhatnak a bicajosok: egyéni, csapat és családi . Az egyéni indulók természetesen a ’nagy’ pályán mérik össze erejüket. A csapat kategória az eddigiekkel teljesen azonos. A családilag kilátogató túratársaknak is igyekszünk megfelelni, ill. az ifjabb generációt bevonni a túrázás eme válfajába, ezért kijelölünk egy kisebb, kevesebb pontból álló pályaszakaszt. Szeretnénk, ha az esemény nem csupán egy verseny lenne a naptárunkba, de közösségformáló programmá is válna. Ennek érdekében a Karancsban az előestén vetítés, majd másnap a „futamot” követően bográcsvacsora, koncert, ill. kedvezményes szálláslehetőség is segítené a teljes értékű lazulást.
 

 
- Kiknek ajánlanád a részvételt? Mivel egyéni, csapat- és családi kategóriát is indítunk, ezért szinte minden korosztálynak ajánlható. A kihívást mindenki maga határozza meg, a terep és a szervezők csak segítséget adnak ehhez. 
- Hogyan lehet jelentkezni a versenyre? A nevezési határidő tíz nappal a verseny előtt , tehát július 13. lesz , tehát addig lehet a Kalandtúrára nevezni. Helyszíni nevezés sajnos nincs . A nevezési információkat az esemény hivatalos honlapján a www.k3-vdo.hu oldalon lehet megtalálni.
- Az indulók milyen díjazásban részesülnek? Az összes induló ajándék pólóval és oklevéllel térhet haza, támogatónknak, VDO -nak köszönhetően pedig a kategóriák legjobbjai értékes kerékpáros felszerelésekkel is gazdagodnak.
- Kedvcsinálóként mit üzennél a bringásoknak? A kalandvágyó bringásokat idén is gyönyörű táj, technikás pálya , és lelkes szervezőgárda fogja várni. Ahogy mondani szokás, aki volt már, az azért, aki még nem volt, az pedig azért jöjjön el, és tapasztalja meg a Kalandtúra élményét!
 
Bővebb infók, jelentkezés a versenyre: www.k3-vdo.hu
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés