Játszunk, játszunk, játszunk! A GT Sensor Pro

Játszunk, játszunk, játszunk! A GT Sensor Pro

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc
2014/06/25
Kell egy játszótárs, aki mindenhova hűen elkísér, és minden csupa móka és kacagás. Csak az a fránya árcetli…
Hirdetés

A tavaszi nagy tesztelésünk során, a korábbi évjáratú GT Sensor széleskörben váltott ki elégedettséget közöttünk. Most meg itt van előttem az idei. A karbon verzió...

Azok, akik régóta ismernek, jól tudják, hogy a karbonnal szemben mindig is erős fenntartásom volt. Persze időközben a technológia rohamléptekben fejlődött, és ezzel tisztában voltam akkor is, amikor átvettem tesztre a GT gépét. Óvatosan, mint egy hímes tojással indultam el vele, és azon kaptam magam, hogy pár kilométer után nem figyelem a vázat, csak élvezem a terepet.

Sajnos üröm is akad az örömben, mert a tesztkerékpár sokadik ország után jutott el hozzám és úgy tűnik, senki sem fordított kellő figyelmet rá. Picit ront a teszt élményén a beletépett nyeregcsőbilincs csavarja (másfél centivel az ideális magasság alatt kellett tekerni vele), a villában nem létező visszaút csillapítás (nekem fájt a kirúgás végén hallható koppanás), valamint a fejcsőtől fékezéskor érkező kopogás. Próbálok ezeken átlendülni… csak amikor az ember egy ilyen árú kerékpáron ül, ezek az apró dolgok kellemetlenül esnek.

 

Váz - GT Sensor Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
Váz - GT Sensor
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

Galériához klikk a képre!

 

A kerékpár lelke, a váz
Hiába pakolnánk tele jobbnál-jobb cuccokkal egy rossz geometriájú és mozgású vázat, a tekerési élmény összességében úgy is rossz lesz - persze, ez fordítva is igaz. A teszt során ezért elsődlegesen a vázra próbáltam figyelni. A Sensor pedig még mindig iszonyatosan jó! Miután a problémákon és a fenntartásaimon átléptem, minden megtett kilométer után csak szorosabb lett a kapcsolatunk, és egyre jobban szerettem.

Nagyon jól eltalált geometriája van. Felsőcsöve nem hosszú, még sem ülünk túlságosan egyenes háttal rajta. Élvezetesen lehet irányítani a technikás ösvényeken, könnyedén lehet vele mászni épp úgy, mint ahogy a lejmeneteket falja. Vérbeli játszótárs.

A 130 mm rugóútját az új, AOS Suspension System névre keresztelt 4 forgáspontos rendszeren keresztül használjuk, mely a korábbi I-drive rendszer utódja. A forgáspontok elhelyezkedésének köszönhetően felfele szinte nincs is szükség lezárni a rugózást, mert annyira feszesen mozog. No persze, ennek meg van a hátránya is… Lefele menet egyáltalán nincs „babakocsi” érzet. Helyette továbbra is marad a feszes, keményebb rugózás. Ezt lehet szeretni – mint ahogy én is ezt teszem. Nagy valószínűséggel mindazok számára sem lesz ezzel gond, akik versenyeken ideális stílusban tekernek, keveset „szárnyalnak”, és több figyelmet szánnak a haladásra.

A Sensor ránézésre is gyönyörű. Színe és formája is vonzza a tekintet. A forgáspontok kialakítása is meggyőző (nagy átmérőjű csapágyak), ráadásul akad itt sárférőhely, no meg egy kis takaros műanyag sárvédő is, mely az alsó forgáspont csapágyazást védi.

 

GT Sensor Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
GT Sensor
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

Galériához klikk a képre!

 

Az alkotó részek, avagy…
Persze az önfeledt kerékpáros élményhez nem elég csak egy jó váz. A Sensor árának megfelelően jól fel van szerelve: Fox 32 Float CTD FIT villa és Fox Float CTD rugóstag, Race Face Turbine hajtókar és kormány, Shimano Deore XT váltás, e.thirteen kerekek, Formula T1 hidraulikus tárcsafékek, és RockShox Reverb Stealth teleszkópos nyeregcső. Furcsa, de nem fért fel a gépre egy kormányról vezérelhető villa és rugóstag vezérlés. Ez hiányzik is, meg nem is. A váz forgáspont rendszeréből eredően, a teszt során nem éreztem hiányát, hogy nem állítottam a rugózást Descent módból Trail- vagy épp Climb-módba. Viszont, ha mégis szükség lenne rá – pont ebből a kialakításból eredően nagyon mélyre került rugóstaghoz – nem igazán lehet biztonságosan lenyúlni a karhoz. Ilyenkor jönne jól a kormányról vezérelhetőség.

Amin első átnézéskor megakadtam, az a hajtómű. Régi „motorosként” öröm látni újra a Turbine nevet. Ráadásul nevéhez mérten iszonyatosan merev a hajtókar, és egy iparműremeknek beillő kialakítású.

 

Méret a lényeg? Kerekek
Korábban feszegettem már a témát, összeesküvés vagy egyszerű matek van e az új kerékátmérő mögött. Álljunk bármelyik oldalon is, a 27,5”-os méret (azaz a 650B) rohamléptekben terjed, kiszorítva a hagyományos, 26”-ost. Ennek a trendnek megfelelően a Sensor is ilyen kerekekkel készült.

A 650B nekem inkább egy 26er érzést nyújt, a 29er jó néhány – jó és rossz – tulajdonságát mellőzve. Ez nem baj, mert így egy nagyon könnyed, játékos kerékpárt kapunk. Ráadásul az e.thirteen kerekek erősek – hiába az ösvények kövei és gyökerei, hiába a 100 kilogramm feletti súlyom, nem volt érezhető csavarodás. A hátsó racsni hangja pedig – köszönhetően a sok reteszelésnek – vérlázítóan jó!

 

Akcióban - GT Sensor Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
Akcióban - GT Sensor
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

Galériához klikk a képre!

 

Egy-millió-hat. Maradhat?
Igen. Ennyi az ajánlott fogyasztói ára ennek a modellnek. Ezért csupa felső kategóriás cuccot kapunk – némi hiányossággal – egy betyár jó karbon vázon. Persze sejthető, hogy itthon inkább az elérhető árú, alumínium vázas verziót fogják keresni, ami tekerési élményben – hasonló geometriák lévén – ugyanazt fogja nyújtani… és bizony a Sensor nagyon jó trail gép!

Hirdetés