IV. Nagy Sportágválasztó – A sport napjai Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2009/05/20
„Sok jó sportág kis helyen is elfér!” – tartja a kicsit átfogalmazott, de kétségtelenül igaz mondás. Erről mindenki meg is győződhet, ha kilátogat pénteken vagy szombaton a IV. Nagy Sportágválasztó napra.
Hirdetés

Ki tudja, mi az a skimboard, a krav-maga , a lyonnaise vagy a kettlebell ? Ki ne szeretné kipróbálni legalább egyszer az íjászkodást, a vitorlázást vagy éppen a jégkorongot? Ez utóbbit ráadásul úgy, hogy Szuper Levente áll vele szemben a kapuban…  Nos, erről és még többről szól a pénteken és szombaton immár negyedik alkalommal megrendezett Nagy Sportágválasztó. Közel 90 sportág képviselteti magát a rendezvényen, ahol számos népszerű és kevésbé ismert mozgásfajtát testközelből megcsodálhatnak vagy épp ki is próbálhatnak az érdeklődők. Mindezt tehetik olimpiai és világbajnokok, neves versenyzők és sportszakemberek segítségével. A teljesség igénye nélkül: a két nap alatt kilátogat többek között Kótai Mihály és Balzsay Károly ökölvívók, Sebestyén Júlia műkorcsolyázó, Kozmann György kenus, Boczkó Gábor vívó, Kucsera Gábor kajakozó, Kovács Antal cselgáncsozó, dr. Molnár Tamás és Gergely István vízilabdázók, Berki Krisztián tornász, Miló Viktória a kung-fu sportág képviseletében, valamint a jégkorong válogatott több tagja is… a sort pedig még nagyon sokáig lehetne folytatni. Igazi családi programnak ígérkezik a hétvégi rendezvény, ahol az egészen piciktől (róluk a Játéksziget gondoskodik) az ideősebbkig mindenki kikapcsolódhat és testközelből megtapasztalhat számos sportágat a raftingtól a bridzsen és a síelésen át egészen a hegyikerékpárig. Nem tudja eldönteni a gyerkőc, hogy mit sportoljon? Itt biztosan kedvet kap a mozgás valamelyik válfajához! Mert más élmény nézni a sportot és más élmény kipróbálni, kézbe venni a sporteszközöket, megismerni az egyes mozgásformák lényegét, hangulatát… A gyerekeknek megfelelő sport kiválasztásában szakértők is segítenek a szülőknek: a Testnevelési Egyetem és a Navi-Med közreműködésével – előzetes bejelentkezés után – 7 éves kortól ingyenes sportantropometriai mérés végezhető el, ami tanácsot ad arról, hogy testalkata, genetikai adottságai alapján melyik gyermekhez milyen sportág illik, melyik sportban lesz sikerélménye a srácoknak. A főszponzor jóvoltából a gyerekek a belépéskor pontgyűjtő füzetet kapnak. Ebbe a különböző sportágak kipróbálásakor gyűjthetik a pontokat, amiket azután McDonald’s ajándékokra válthatnak be, emellett a két nap alatt összesen 40 kerékpár is gazdára talál. Kivetítő és színpad, műanyag jégpálya és medence, boksz ring és gumiasztal, triál-show és izgalmas sakk-partik… a szervezők a sok mozgás mellé két kiállítással is készülnek: a Magyar Sportmúzeum jóvoltából a Nők a magyar sportban című sporttörténeti tárlat, illetve a Sportágválasztó fotókiállítás megtekintését mindenkinek ajánljuk. A rendezvény házigazdája a pénteki napon Hajdú B. István, szombaton pedig Siklós Erik sportriporter lesz. Fontos információk a rendezvényről: Időpont:        2009. május 22-23. Helyszín:        Merkapt Maraton Sportközpont, 1106 Budapest, Maglódi út 12/A. Nyitva tartás:    9-17 óráig Péntek az óvodai, iskolai csoportoknak fenntartott nap, de 14 órától már a nagyközönség számára is nyitva vannak a kapuk, szombat pedig teljes egészében a családoké, nagyközönségé. A belépés ingyenes, további részletekért érdemes a címre kattintani.
Hirdetés