Menü

2015.04.27.     Hozzászólás 0

Több országot érintő vérmes, fogcsikorgató maratoncsata

Idén is megrendezésre kerül az Intersport Maraton sorozat, mely 4 ország legkeményebb és leglátványosabb útvonalain halad - többek között hazánkban is!


A 2006-ban útnak indított sorozat 6 maratont ölel fel, két cseh, egy magyar, egy osztrák és két szlovák rendezvényt. Ezek között megtaláljuk a már évekkel ezelőtt legendássá vált Salzkammergut Trophyt, de háromévnyi kihagyás után ismét a sorozat része a Šela Marathon. Magyarországot a Visegrádból Esztergomba költözött Duna Maraton képviseli, mely a legtöbb öregmotoros számára jól ismerten cseng.

 

Pontszámítás
A sorozat végeredményébe a három legjobb eredmény számít bele minden versenyzőnél, még pedig úgy, hogy eredményed pontokra konvertálják. A versenytáv legjobb ideje számít az adott táv maximum pontszámának, melyhez aránypárosítva a saját időnk kapjuk meg a táv teljesítéséért járó pontszámunk (pld. a legjobb idő a távon 3 óra 28 perc 47 másodperc, azaz 12 527 másodperc, így ez a maximum pontszám, azaz a 10 000 pont; a saját időnk 4 óra 1 perc 23 másodperc, azaz 14 483 másodperc, mely a győztes időhöz arányosítva pontokban 8649 pont).

Eredményhirdetésre a kelet-csehországi Burghof Helfštýnban, Európa egyik legnagyobb középkori erődítményében kerül megrendezésre. Minden résztvevő, aki legalább három maratonon célba ér, Genesis kerékpáros pólót kap ajándékba. Az abszolút győztes pedig egy 2000 euró értékű Genesis kerékpárral tér majd haza.

Látványos képkehez klikk a fotóra!

Intersport Maraton 2015 Forrás: intersport-marathon-serie.at

 

A sorozat állomásai:
2015.05.02. Author Šela Marathon, Lipník nad Bečvou - Helfštýn (CZE)
2015.06.13. Bike Prague powered by Genesis, Praha 6 (CZE)
2015.07.05. Duna Marathon, Esztergom (HUN)
2015.07.11. Salzkammergut Trophy, Bad Goisern (AUT)
2015.07.25. ŠKODA STUPAVA TROPHY, Stupava (SVK)
2015.08.15. ŠKODA Horal MTB Marathon, Svit/Nízke Tatry (SVK)

A sorozatban részvétel külön nevezési díjat nem igényel, csak e-mailben kell jelezni a részvételi szándékunk. 

Olvass többet a témáról: duna maraton, Salzkammergut Trophy

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.