Menü

2015.05.12.     Hozzászólás 0

Így esett a Fighters Bike

Gyakorlatilag minden meglepetés volt...


Bringás Fighters'

Dani barátom indul el elsőnek, én közvetlen utána, a többiek mögöttünk. Ekkor még sejtésem sem volt, mi vár ránk, nem mentem próbakört a pályán, úgyhogy az első körben gyakorlatilag minden meglepetés volt. Jöttek az első akadályok, keresztben elhelyezett fák ferdén, ezek alatt még el lehetett gurulni, aztán jött kettő, ami leszállós és átrakós volt.

Utána jól kiásott göröngyök a pályában, pont akkora, hogy a kerekem belefér, és a tengelytáv miatt meg is akad, leszállás, átfutás, menjünk tovább. Itt már nem kaptam levegőt, nem esett jól.

 

Fighters Bike Forrás: Kimura - Mozgásvilág.hu

 

Következik a bmx pálya, itt csak el kellett menni, semmi érdekes, gyorsan tovább, hosszú egyenes, ezek mennek, itt mindig próbálok egy kis előnyt szerezni. Danit itt már nem láttam, jóval edzettebb nálam, nagyon megy. Még egy ember megelőz. A mozgásán látszik, hogy jó kondiban van, vékony, könnyen pörget, nem fog menni, érzem. Nekem már csak a többiekkel kell csatáznom. Jön a ház, úristen, ez mekkora szívás, a falakon lévő lyukakon kell átmásznunk. Csak oda ne verjem jobban a bringát, kár lenne érte, ááá, a sípcsontomat sikerült, franc. Kis fennakadás, gyorsan ki a házból, eeee, megint akadály, leszállás, végigfutás az árokban, megint fel, felszállok, sikerült tekerni vagy 20 métert, francba, rönkök keresztben, mi jöhet még?

Nem esik jól ennyiszer leugrálni, a tüdőm már nem a régi.

ÁÁÁáááá, vizesárok, még jó hogy mondták, és kiraktam mindent a zsebeimből, övig elmerülök benne, megbotlok, nehezen megy, jó csúszós az alja, gyerünk kifelé. Csurom víz vagyok. Utána a pálya sáros volt, itt sikerült egy kicsit eltávolodnom, jól mennek a sáros részek, végre tekerés közben tudok szusszanni, komolyan ez a pihenő. Nah, megint egy nagy farönk akadály, felugrok, és átmegyek rajta, tekerés. Jó bozótos, nem megy könnyen. Még egy pár leszállás, átugrás, sok pad, aztán megint egyenes, távolodok, jólvan, azta… Egy jó magas palánk, hogy mászok át rajta, a bringát sem kényelmes átemelni… Fáj a karom a sok emelgetéstől.

Nah végre itt a cél.. És ez még csak az első kör volt, és még van kettő... Egyszer csak vége lesz...

 

Nah valami ilyesmi gondolataim voltak közben. A pályát a monti ősöreg Seti tervezte, nem kicsit jóra. Tényleg meg kellett küzdeni, szerencsére azért volt pár pihenősebb 1-2 perc, amikor csak tekerni kellett, és nem ugrálni közben. A vizesárok a harmadik körben adta meg a kegyelemdöfést, a hidegtől elkezdett begörcsölni a két combom egyszerre, tekerésnél még nem volt probléma, lépni viszont alig bírtam. Sikerült az előnyt megtartani, és fokozatosan növelni a mögöttem lévőhöz képest, úgyhogy rajt-cél harmadik helyet szereztem vele. Boldog voltam, mert egy éve nem indultam sehol, és jól esett ez az adrenalin löket.

 

Az járt a fejemben, egy ilyen verseny mire is jó tulajdonképpen?

Valami olyasmi gondolataim lettek, hogy megtanít szenvedni, és legyőzni önmagad. Tényleg, itt nem igazán a többiekkel kellett versenyezni, hanem magaddal. Amikor már teljesen elkészültél az erőddel, akkor is leugrani, és megpróbálni futni még egy kicsit. Megtanít nem feladni, mert ha rendesen végigcsinálod, sikerélményed lesz, ha elsőnek, ha 16-nak értél be akkor is. A közvetlen beérkezés után mindenkinek nagyon vicsorgós arca volt, de ahogy kapott az ember egy kis levegőt, a vicsorgásból mosoly lett, jó széles. Megcsináltuk.

Volt, aki a futást, és a bringát is megcsinálta, le a kalappal, tud szenvedni. Volt aki szakadt lánccal futotta végig, volt akinek a hajtása esett le. És futott, és ment, és hős lett. Mindenkinek tapsoltak a beérkezésnél. Ez egy verseny magaddal. Az egód ellen. Szerintem egyszer tényleg mindnekinek érdemes egy ilyet kipróbálnia, mert ha nem adja fel, akkor valahol legbelül több lesz.

Mivel a futáson nem indultam, ezért csak a résztvevők arckifejezéséből tudom, milyen lehetett nekik. Volt aki véresen komolyan vette, és minden akadálynak úgy ment neki, mintha szét akarná tépni, és voltak, akik az egészet poénra vették. Mindenki megtalálta az örömét benne. Legbelül mind valahol gyerekek vagyunk, akik szeretnek ugrálni, sározni, futkorászni, kúszni-mászni, és jól lefáradni. Nagy élmény ez, tényleg.

 

Futó fighters'

A csillebérci Fighter’s-t már tavaly is teszteltük, így nem is volt kérdés, hogy idén bevállaljuk-e. Mivel a csapattagjaink a rajtidő közeledtével folyamatosan szakították el a bokájukat, térdüket, végül ketten maradtunk az egyéni 7 km-re. Idén – a tavalyival ellentétben – nem volt csúszós a pálya, sem a konténerek, szóval

csak ott dagonyáztunk, ahol azt a szervezők tervezték.

Ezzel viszont nem spóroltak, hiszen három vizes árkot is kaptunk. Kettő még hagyján, amolyan díjugratásban szokásos duplaakadály volt: egymás után meredek palánk – sáros gödör – meredek palánk – sáros gödör. A harmadik viszont, a pálya ötödik km-e tájékán sokaknak feladta a leckét. Sáros vizes medence, az alján hullámzó nejlonnal, a fejünk fölött rácsokkal. Miközben a ruhád szépen elkezd vízzel telve lengedezni, a cipőd úszik le a lábadról, a nejlon pedig nem enged taposni.

  

Fighters Run Forrás: Kimura - Mozgásvilág.hu

 

A sáros víz átcsap az arcodon, és akkor még szerencsés vagy,

ha nincsenek sem előtted, sem mögötted. Mondjuk nem hallottunk senkiről, aki belefulladt volna, de egy-egy pillanatra elég klausztrofób érzés volt a gödörbe zárva evickélni.

A többi akadály nagyjából ismerős volt, bár a kedvenc természetes kihívásunk, az 1 km-es emelkedő még mindig meg tud lepni. És nemcsak minket.

 

És bár az elsők nagyon jó időket futottak, azért érdemes volt nézni az arcukat az emelkedő után, a vizes gödörnél, és bárhol, a 3. kilométert elhagyva. Leginkább elcsigázottnak tűnt a legtöbb élen haladó.
De ez ránk is igaz. Az emelkedő után a maradék 5 km-en én is a halálomon voltam, és biztos voltam bene, hogy úgy mozgok, mint egy kimerült csiga. Ebben egyébként most is biztos vagyok. Mégis, a húgom vidáman kocogva, én pedig halálos fáradtságban vonszoltam magam végig a pályán, az összesítésben 8. helyre.

Mivel szuper jó idő volt, az árnyas fák alatt teljesen ideális volt az útvonal a futáshoz, az akadályokon újítottak, és idén többet is fürödhettünk a vártnál. Bár eredetileg nem terveztük, a csillebérci Fighter’s-ből kezdünk hagyományt csinálni. De tanultunk: jövőre rövidebb nadrág, kisebb felső, fivefingers.

Olvass többet a témáról: fighters bike, fighters run

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.