Menü

2009.06.17.     Hozzászólás 0

bikefun.hu

I. Merida Teszt és Nyílt Edzőtábor

A Mátra első kerékpárosbarát szálláshelyén megrendezett Merida teszthétvégén, - alias edzőtáborban - bárki részt vehetett a kezdőtől a profi bringásokig. Olvasd el hogy sikerült!

Június első hetében a mátraszentlászlói Kétkerék vendégház adott otthont az első, nyílt kerékpáros edzőtábor keretében megtartott Merida teszthétvégének. A Mátra első kerékpárosbarát szálláshelyén megrendezett edzőtáborban bárki részt vehetett a kezdőtől a profi bringásokig. Az edzőtábor egy hosszú hétvégét vett igénybe: csütörtök déltől - vasárnap késő délutánig.
A szervezők igyekeztek változatos programot összeállítani:

 

Csütörtökön az érkezés után elfogyasztott szendvicsebéd után a bringások rövid bemelegítés keretében kezdhették tesztelni a Merida felső kategóriás, össztelós bringáit és ismerkedhettek a vendégház körüli kellemes ösvényekkel.

Másnap a svédasztalos „bringás” reggeli után a kerékpárosok 3 csoportban vetették bele magukat az edzésbe. A legjobbak Vinczeffy Zsolt (Zerge) vezetésével tartottak egy hosszú, kemény edzést. A haladó montisokkal a Mátrát jól ismerő, Kovács Tamás tartott, aki egyben a Merida kerékpárok marketingese. A hegyikerékpározást kóstolgatókkal Gulyás Misi és Jakó András „Jakesz”-(UMF ProRider) – dh-bajnokok valamint a vendégház vezetője, Móczár Zsolt ismertette meg a látnivalókban és panorámás utakban bővelkedő mátrai útvonalakat, közben bemutatva a montizás alapjait.

A nap végén a bringákat a nagynyomású bringamosó, a fáradt kerékpárosokat a sportmasszázs és a vacsora várta. Este Gulyás Misi tartott elméleti technikai oktatást, amit másnap a helyi Mátraszentistváni Síparknál a gyakorlat követett. A bringakezelés alapjaitól (fel/leszállás, egyhelyben állás, elindulás, fékezés) a versenyhelyzetben is előforduló cross-country-sok és maratonosok által jól használható technikai elemekig (lejtőn haladás, gyors irányváltoztatás, rajtolás, egyensúlyfejlesztés stb.) A technikai tréning jó hangulatban telt , mint ahogy az egész hétvége is.

 

 

Végezetül néhány résztvevő véleménye az edzőtáborról:
 
A helyszín, a társaság, az ellátás és a lehetőségek is nagyszerűek voltak. A finom, változatos és bőséges reggelihez és vacsihoz szükséges volt némi önmegtartóztatás (–degeszre ettem magam),
 
Az eseményt számomra különösen vonzóvá a jó helyi terepismerettel rendelkező bringás társaság, a kipróbálható felsőkategóriás Merida tesztgépek, a technikai képzés, és az igényes szállás (pl masszázs) tette
 
Térképre hagyatkozva sohasem tekerhettem volna ilyen jókat a környéken.”
 
A Merida Ninety-Six és a Trans Mission nyergében eltöltött kb. egy-egy órás „örömbringázás” ellen azt hiszem kevés montis tiltakozna, -mindenkinek érdemes megtapasztalni, hogy mi újság a softtail és a durvulósabb vonalon.”
 
Gulyás Misi és Jakesz tanácsai,. mind arra döbbentettek rá, hogy technikában is sokat lehetne még fejlődnünk, jó móka és megéri, a versenyzőknek pedig nem szabad kihagyni”
 
„Kimondottan jól éreztem magam, örülök, hogy relatíve kezdőként is megtaláltam a helyem a csapatban, minden nap kellemesen elfáradva, de nem meghalva értem vissza a szállásra.”
 
„Most voltam itt először és nagyon megtetszett a hely. - A technikai oktatás is nagyon tetszett! Kiderült, hogy nem tudok biciklizni :) - úgy ahogy igazán kellene.”

Olvass többet a témáról: merida, mátra

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.