Hushovd lett a győztese a kihívásokkal tűzdelt 3.etapnak Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2010/07/06
Szinte járhatatlan macskakő, poros útszakaszok, bukás és defekt színesítette a Tour 3 szakaszát, amelyet végül a norvég Thor Hushovd nyert meg.
Hirdetés
  A keddi, 3 szakasz Wanze és Arenberg Porte du Hainaut közötti, 213 kilométeres etapját a Tour rendezői igencsak megnehezítették, hiszen hosszú kilométereken keresztül szinte járhatatlan macskaköves úton át vezették a mezőnyt. Ebből adódóan néhányan- az amerikai Christian Vande Velde és a holland Niki Terpstra-már az elején kiszálltak a versenyből, míg jópáran-többek között Armstrong is- defektet kaptak. A macskakő mellett még hajtűkanyarokkal is megtűzdelték a szakaszt, mely az elmúlt napokhoz folytatásaként ismét sok bukást eredményezett. A bukások, balesetek szinte teljesen szétdarabolták a mezőnyt, melyből többek között a svájci Fabian Cancellara és a norvég Thor Hushovd mellett a végső diadalra is pályázó ausztrál Cadel Evans és a luxemburgi Andy Schleck jött ki a legjobban. Sőt, ők együtt értek célba, és több mint egy percet adtak a címvédő spanyol Alberto Contadornak. A hétszeres győztes Lance Armstrong pedig defektje következtében Hushovdéktól 2:18, Contadortól pedig 55 másodpercet kapott. A nap talán legnagyobb vesztese a legutóbbi két Tour de France-on ötödik Frank Schleck, Andy bátyja volt, aki óriásit bukott, és számára ezzel befejeződött a viadal. Tour de France, 3. szakasz, Wanze-Arenberg Porte du Hainaut, 213 km: 1. Thor Hushovd (norvég, Cervelo) 4:49:38 ó 2. Geraint Thomas (brit, Sky Pro Cycling) azonos idővel 3. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing Team) a.i. ... 5. Andy Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) a.i. 6. Fabian Cancellara (svájci, Saxo Bank) a.i. 11. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 53 mp hátrány 13. Alberto Contador (spanyol, Astana) 1:13 p h. 32. Lance Armstrong (amerikai, Team Radioshack) 2:08 p h. 43. Ivan Basso (olasz, Liquigas) 2:25 p h. Az összetettben: 1. Fabian Cancellara (svájci, Saxo Bank) 14:54:00 ó 2. Geraint Thomas (brit, Sky Pro Cycling) 23 mp hátrány 3. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing Team) 39 mp h. ... 6. Andy Schleck (luxemburgi, Saxo Bank)1:09 p h. 9. Alberto Contador (spanyol, Astana) 1:40 p h. 13. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 1:49 p h. 18. Lance Armstrong (amerikai, Team Radioshack) 2:30 p h. 49. Ivan Basso (olasz, Liquigas) Basso 3:20 p h. A 4. szakaszon Cambraiból indul a mezőny és 150 kilométer megtétele után a Reimsbe érkezik!   Most megnézheted a szakasz véghajrájának legizgalmasabb pillanatait:   80855-tour2.szaalsz.JPG  
 
Hirdetés