Hogyan készül egy kerékpáros cipő

Hogyan készül egy kerékpáros cipő

Simon Ádám
Simon Ádám
2013/07/02
Northwave gyárlátogatás 2014-es kollekció-bemutatóval, malaccal a plafonon és csöcsös poszterekkel.
Hirdetés

A Northwave márka idén ünnepli 20. évfordulóját, ennek ellenére itthon egyelőre csak szűk körben terjedtek el a piros-sárga logo-val ellátott kerékpáros ruházatok. Az olasz cég idén berobbantotta a pr-gépezetet és több tucat - a Világ majd' minden tájáról érkezett - újságírónak fedte fel a saját kezűleg gyártott kerékpáros cipőik tervezésének valamennyi mozzanatát, illetve a 2014-es év Northwave kollekcióját. Az olaszos temperamentumnak köszönhetően (ezúttal nem a ráérős hozzáállásra gondolok, hanem a szenvedélyességre) igazán meggyőző sajtótájékoztatóban volt részünk.

A Northwave brand

Gianni Piva a 80-as évek elején kezdett el cipőkészítéssel foglalkozni Montebelluna cipész negyedében. 1993-ban elkészült az első Northwave MTB kerékpáros cipő és a kétezres évek elejére már a teljes kerékpáros cipő palettát kipipálták. Miután a kerékpárosok lábfejét már teljes mértékben ki tudták szolgálni, ráfókuszáltak a kerékpáros öltözékek többi elemére. Olyannyira, hogy mára már a "fejbúbtól a lábujjakig" be tudnak bugyolálni egy kerékpárost, vagyis készítenek kerékpáros cipőt, -zoknit, -nadrágot, -mezt, -kabátot, -kesztyűt, -szemüveget, -sisakot és kerékpáros mindenfélét.

 Gianni Piva - Northwave

 Gianni Piva (kék ingben), az alapító

A Northwave márkát az az elszántság, büszkeség és lelkesedés teszi igazán szimpatikussá, ami az olaszokat úgy általában is jellemzi. A Northwave termékeket (és ez a cipőkre kifejezetten igaz) saját kezűleg tervezik és gyártják le, majd világszerte élvonalbeli bringás versenyzőkkel karöltve tesztelik azokat. A versenyzők visszajelzéseit figyelembe véve tudják garantálni azt, hogy a Northwave termékek valóban a legjobbat tudják nyújtani éles bevetésen.

 

Northwave gyárlátogatás


Az asztaloknál Apple, a plafonon malac

Hogyan készül egy kerékpáros cipő-4
Hogyan készül egy kerékpáros cipő-4
Forrás: Simon Ádám - Mozgásvilág

A Northwave kulisszái mögött zajló folyamatokat előző éjszaka megálmodtam: hosszú futószalagok, automatizált gépsorok és néhány minőségellenőr, aki lecsekkolja a kész termékeket. Az álomnál ezúttal sokkal izgalmasabb volt a valóság.

A Northwave birodalom kívülről semmi extra, tipikus konténer-épület, olyan, mint bármelyik élelmiszerlánc logisztikai központja. Az előtérbe lépve egy mini múzeumban érzi magát a látogató, a falakat 20 év büszkeségei (bringás májerek mezei, cipői, plakátok) díszítik. Aztán beléptünk a "gyárba". Egy giga-méretű raktáron keresztül vergődtünk át a dizájn-részlegbe, ahol az asztalokon méretes Apple-"kompúterek" mellett kézi skiccek, dizájntervek hevernek szanaszét. Itt tervezik meg az összes Northwave terméket. Az inspirációt elősegítendő, az asztalokat olasz autók és dizájn-bringák fotói, valamint a korábbi évekből származó kerékpáros cipők veszik körbe. A cipő-forma tolltartó létjogosultságán nem sokat kellett törnöm a fejemet, de, hogy mit keres a plafonon egy fejjel lefelé lógó malac, az a mai napig rejtély számomra.

Hogyan készül egy kerékpáros cipő-3
Hogyan készül egy kerékpáros cipő-3
Forrás: Simon Ádám - Mozgásvilág

Kaszabolás, faragás és csöcsös poszter

Miután megszületett a dizájn, jöhet a gyártás. Az első lépés a felsőrész előállítása. Ehhez egy bazi nagy gépre van szükség, aminek asztallapjára kerül a kiterített anyag, majd ezt egy számítógép vezérlésű olló-kezű-Edward szépen kilyuggatja és feldarabolja. Az elkészült munkadarab méretre-vágva, a szükséges nyílásokat és az esetleges varrások helyeit tartalmazva várja a további megmunkálást.

A cipőtalp-műhelyben bármelyik autószerelő otthon érezné magát, a falakon csöcsös-segges pucérnős képek teszik otthonossá a szerszámokkal teli helyiséget. A talp-öntőformákat a mester (nevezzük Luiginak) kézzel faragja a kívánt mintázatúvá a saját maga által kikutyult anyagból, hosszú évek rutinjával biztosított mozdulatokkal. Sziszifuszi meló ez, de az a jó benne, hogy Luigi elvégzi nekünk a piszkos munkát.

Nincs egy-kaptafa


A felsőrészeket egy újabb helyiségben szerelik fel a szükséges alkatrészekkel (pántok, tépőzárak, varrások, stb.). Ekkor a cipő jobban hasonlít egy elbagatellizált fejfedőre, de az itt található, névvel felcímkézett kaptafák és az egyes versenyzők visszajelzéseit és egyéni tulajdonságait tartalmazó adatlapok sejtetik, hogy valami profi dolog történik.

A szponzorált versenyzőknek a saját lábfejükről vett minta alapján készült kaptafa jár, így tökéletesen lábra illeszkedő cipőt tudnak készíteni a májer versenyzőknek. Ezeket a tapasztalatokat és visszajelzéseket építik be aztán a tömeggyártásra szánt modellekbe is, elvégre, ami egy profinak jó, az egy amatőrnek is előnyére válhat.

 Talp-felsőrész egyesítés

Így lesz az alkatrészekből cipő

Tonnányi gépezet, párszáz grammos cipőhöz

Ha megvan a felsőrész és a talp is, akkor ezeket össze kéne valahogy legózni. Ezt két, olyan brutál megjelenésű géppel teszik, ami inspirációul szolgálhatna a Fűrész című horrorfilm kínzóeszközeihez is. A felsőrészt előbb a másik Luigi egy gépszörnnyel felmelegíti, hogy merevségéből engedjen, majd a kaptafára illesztve a belső talprésszel együtt behelyezi az ezernyi fémbizbasz közé. Egy gombnyomás és a sok fémizé rácuppan a munkadarabra és összeszorítja a speciális folyékony ragasztóval egymáshoz erősített darabokat. Mindeközben a kaptafához igazítja a felsőrész formáját is, tehát így tudnak varrásmentes felsőrészt készíteni. Azért kell a két gép, mert az egyik a cipő első, a másik a hátsó részének illesztéséhez szolgál.

Ha ez mind megvan, száradás után egy kis csiszolással Luigi megtisztítja a cipő alját a felesleges ragasztótól, majd kétkomponensű ragasztóval a külső talpat is hozzáerősíti a konstrukcióhoz. Ezzel el is készült egy újabb Northwave kerékpáros cipő.

Szado-Mazo


Az utolsó utáni fázis a terheléses pudingpróba. Ráncigálják, huzigálják, nyomogatják, tologatják, nyitogatják, kapcsolgatják és áztatják a komplett termékeket és az alkatrészeket. Tesztelik a pántok szakítószilárdságát, a csatok strapabírását, a fémalkatrészek rozsdaállóságát és mindazt, amit el tudsz képzelni, meg még annál is többet.

De minek ez a gyár, ha amúgy a távol-keleten zajlik a sorozatgyártás?

Egyrészt, mert a prototípusokat minden esetben házilag készítik el és csak aztán mehet sorozatra, ha minden stimmel, másrészt, mert a versenyzők számára egyénileg készített cipők gyártását sem adják ki a kezük közül. Egyébként állítólag nagyon hasonló módon készülnek a sorozatban gyártott modellek is, csak mindenből (gépekből, Luigikből, satöbbikből) több van.

Northwave 2014


A Northwave a rövidesen debütáló bukósisakjával eleget tesz a "Head to Toes" célkitűzésnek, vagyis már semmi akadálya annak, hogy tetőtől talpig Northwave kerékpáros ruházatba bugyoláljuk magunkat. Persze, mivel egy cipészüzemből kifejlődött világmárkáról van szó, a legfőbb hangsúlyt mégis a kerékpáros cipők kapják.

Országúti cipők

Extreme Tech Plus

A sort rögtön a csúcsmodell "kétezertizennégyiesített" verziója nyitja: 235 gramm (!), varrásmentes felsőrész, full carbon talp szellőzőnyílásokkal és a Northwave 2014-es újítása a finomhangolós-szervós-tárcsás rögzítő. A Speed Lace Winch 2 - SLW 2 rendszerrel kényelmesen és precízen, akár menet közben is gond nélkül állíthatjuk a szorosságot (tárcsaforgatással gyorsan, míg a kis kallantyúval apró lépésenként finomíthatjuk) és nem utolsó sorban a tárcsás megoldás jóval könnyebb szerkezetet is eredményez. A Northwave Extreme Tech Plus két tárcsát is kapott, amivel tökéletesen a lábra lehet passzítani a cipőt.

A full carbon talpon elől három légbeömlő nyílás gondoskodik a belső komfortról, míg hátul négy lyukon keresztül távozhat a "lábszag". A 235 grammos súllyal szembesülni egészen elképesztő élmény, olykor úgy kellett utána ugrani a cipőnek, mert az már magától emelkedett a levegőbe. A bemutatott darab rikító narancssárga színben pompázott, de valamennyi modellnél kiemelték, hogy elérhető lesz diszkrét fekete-fehér és egyéb színkombinációban is, a visszafogottabb lelkű kerékpárosok számára.

Hogyan készül egy kerékpáros cipő-1
Hogyan készül egy kerékpáros cipő-1
Forrás: Simon Ádám - Mozgásvilág

Galaxy

Az új jövevény az ún. Adapt-a-Fit rendszerrel domborít, ami annyit tesz, hogy a rögzítő zsinórok a cipő anyagán belül futnak (alulról, felülről takarásban vannak), így kevés vizet zavarnak és még a dizájnt sem cincálják szét. Az SLW 2 tárcsás rögzítés mellett két tépőzárat kapott felsőrész és a full carbon talp ennél a cipőnél is jelentős légbeömlő nyílásokkal kényezteti a kerékpáros lábfejeket. A felsőrész többféle anyagból áll össze, ami már ránézésre is jól szellőzőnek tűnik.

Bullett Plus

Az országúti Northwave cipők középkategóriába szánt modellje a Bullett Plus szintén számos hasonlóságot mutat a csúcsmodell Extreme Tech Plus-szal. Az SLW 2 tárcsát egy tépőzár egészíti ki a felsőrészen, a talp hátsó felén három légbeömlő nyílás található.

 Northwave 2014 kollekció

A 2014-es kollekció

MTB cipők

Extreme Tech Plus MTB

Az Extrem Tech Plus terepre szánt változata gyakorlatilag az országúti modell terepi-extrákkal felturbózott változata. Az orr-rész gumírozása megvédi a cipőt a természet adta csapásoktól tekerés közben és a talpat ezentúl egyenesen a Vibram gyárból hozatták a full carbon talpú lábbelihez. Ennek mennyiségét nem vitték túlzásba, ugyanis amikor megkérdezték a versenyzőket, hogy szerintük mivel kéne könnyebbé tenni a cipőket, egyszerűen azt a választ kapták, hogy hagyják el a talp nagy részét. Csak azokon a "stratégiailag fontos" részeken hagytak meg valami gumírozást, ami feltétlenül szükséges. Többek között ezzel a drasztikus változtatással érték el azt, hogy a cipő nem több, mint 280 gramm.

Nirvana

A Northwave Striker helyére lépve a Nirvana Adapt-a-Fit rendszerrel, SLW 2 tárcsával és tépőzáras rögzítéssel robbant 2014-ben. A felsőrész ránézésre is jó védelmet és kellő szellőzést ígér, a talpnál meghagyták a tradicionális gumírozást, de szintén a Vibram cég termékével dolgoztak.

Hammer

Ez a cipő kakukktojás a sorban, mert a cyclocross szegmensnek szánták. A varrásmentes felsőrészt megtoldották a bokát védő neoprén "zokni-magasítással", ami extra védelmet nyújt a víz és a sár ellen. A belebújást egy tekintélyes méretű hurok segíti és három Velcro tépőzárral rögzíthető. A bemutatott modellen az olasz zászló színei köszöntek vissza, de az a cipő is kapható lesz monokróm változatban.

Trekking/Túra

Spider Plus

A túra kerékpáros cipőkre a robosztusabb, strapabíró megjelenés és a sétálás közben is kényelmet ígérő talpkialakítás (naná, hogy Vibram) a jellemző. A Spider Plus is megkapta az új tárcsás üdvöskét, plusz egy tépőzárat hozzá. A belsőrészt a felhasználáshoz mérten megerősítették, hogy bírja a keményebb kiképzéseket is.

Galaxy

A cipő talpát a terepfutó cipők talpáról mintázták, így kis túlzással ez egy kettő-az-egyben kerékpáros cipő. Hagyományos cipőfűzőjét egy tépőzár egészíti ki. A Northwave Crossbow rendszere elég rugalmasságot ad a cipőnek ahhoz, hogy sétálhassunk, akár egy futócipőben, de az elülső része elég merev ahhoz, hogy pedálozásnál megfelelő legyen az erőátvitel.

Kerékpáros ruházat

A bemutatón érintőlegesen megismertették a többi kerékpáros ruházati elemeket, így tudtuk meg azt is, hogy a Northwave beszállt a "láthatósági bizniszbe", vagyis különös figyelmet szentelnek a különböző biztonsági elemeknek. Ilyenek a fényvisszaverő betétek a ruházaton, a beépítet villogóval szerelt felső, vagy a teljes egészében rikító zöld kerékpáros mez. A klasszikus sztájl mellett a fiatalos, igazán ütős dizájnra is találunk példákat a kollekcióban.

E' stato un piacere conoscerti

Az egész napos gyárlátogatás során kiderült a Northwave márkáról, hogy az valóban stabil talpakon áll a sok éves tapasztalat, a versenyzői visszajelzések és a folyamatos fejlesztés, innováció jóvoltából, valamint annak a szenvedélynek köszönhetően, ami az olaszokra amúgy is jellemző. Bár első sorban a kerékpáros cipőre fókuszálnak, bármilyen kerékpáros ruházat és ruházati kiegészítő esetén érdemes rápillantani a Northwave kínálatára is, ha vásárlásra kerül sor.

És látni, ahogy elkészül egy kerékpáros cipő, igazi élmény volt...

Hirdetés