Használhatatlan kerékpárutak – avagy a Dráva utcai kerékpárút Hír

Mozgásvilág.hu - Maulik Nikolett
2009/01/29
Kedd délután három órakor a Magyar Kerékpárosklub felhívására a főváros XIII. kerületében, a Dráva utcában megjelent kerékpárosok jelképesen bezártak egy kerékpárutat.
Hirdetés

Első hallásra ez talán furcsának tűnhet, ezért az okokról és a lehetséges megoldásokról kérdeztük László Jánost, a Magyar Kerékpárosklub elnökét.

- Mi a probléma a megépült és nemrég átadott kerékpárúttal? - Több probléma is van vele. Először is az, hogy balesetveszélyes, mint minden olyan másik kerékpárút, amit a többi járműtől elkülönítve építenek. A gyalogátkelőhelyeknél az autósok és a kerékpárosok nem figyelnek eléggé egymásra, a magyarországi kerékpárbalesetek több mint 50 százaléka emiatt következik be. Másodszor a gyalogosokat is zavarják a járdától nem elválasztott kerékpárúton közlekedők. Emellett egyáltalán nem praktikus: a kerékpárosoknak az úttestről fel kell hajtani a járdára, majd onnan ismét le az úttestre.

 



 

- Mit remélnek elérni a demonstrációval? Van esetleg alternatív tervük a meglévő kerékpárút helyett? - Ebben a konkrét esetben már nem nagyon lehet mit tenni. A fontos cél az, hogy ilyen használhatatlan kerékpárutat többé ne építsenek. A Magyar Kerékpárosklub már közel két éve együttműködik a városvezetéssel, sok eredményt elértünk már együtt, ebből a legfontosabb az együtt gondolkozás volt. Ezért meglepő, hogy efféle meggondolatlan kerékpárút-építés előfordulhatott. Azért kívánjuk felhívni a város vezetésének figyelmét a Dráva utcai esetre, hogy ilyen máskor ne ismétlődhessen meg.

 



 

- Részt vett-e a tegnapi demonstráción valaki kompetens személy, aki tehet valami az ügy érdekében? - Nagyon sokan ott voltak a XIII. kerület önkormányzatából és a főváros valamint más kerületek vezetői közül is. A legfontosabb célunk az volt, hogy a megjelentek értsenek a szóból, és legközelebb kérdezzék meg hozzáértők véleményét, mielőtt használhatatlan utakat építenek.

 

 

 
Hirdetés