Gyermekprogramok a veszprémi McDonald’s BringaMánia Magyar Nagydíjon Hír

Vasvári Press
2011/09/09
A szeptember 18-án megrendezésre kerülő nemzetközi hegyikerékpár-verseny szervezői a gyermekeknek is biztosítanak programokat.
Hirdetés
A McDonald’s BringaMánia Magyar Nagydíj alkalmával BringaSuli és KRESZ-teszt is szerepel a veszprémi események között.
A veszprémi iskolák tanulói a számukra kiírt terepversenyen mérhetik össze kerékpáros tudásukat és erőnlétüket. A fiatalok a Gulya-dombi parkolónál kijelölt, egy kilométeres pályán versenyezhetnek vasárnap reggel 9 és 10 óra között. Az Óváros téren reggel tíztől délután ötig üzemel majd a BringaSuli pályája, melyet bárki kipróbálhat, a fiatal érdeklődők KRESZ-kérdőíveken tesztelhetik közlekedési szabályismereteiket.   A McDonald’s BringaMánia Magyar Nagydíjat különböző gyermek-kategóriákban is meghirdették a Vuelta Sportiroda szervezői, ezeken már felkészített, versenyképes hegyikerékpárok és megfelelő kerékpáros tudás szükséges.  A rajtokra reggel tíz órától kerül sor; az elitek nemzetközi mezőnyének pedig délután három órától lehet majd drukkolni – itt a külföldi versenyzők mellett a hazai legjobbakkal is találkozhatnak az eseményre kilátogatók.
Hirdetés