Feltöltik a Velencei-tavat, lezárják a bringautat Hír

Feltöltik a Velencei-tavat, lezárják a bringautat Hír

MTI
2014/07/08
A vízszint helyreállításáig korlátozva lesz a tó körüli bringaút!
Hirdetés

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfőn megkezdte a Velencei-tó vízpótlását a zámolyi és a pátkai tározókból.

Csonki István igazgató közleményben ismertette: "a Velencei-tó vízállása az átlagosnál melegebb és csapadékszegényebb időjárás következtében lecsökkent a szabályozási szint alá. A tározókból való vízpótlás azonban a Császár-víz medrét érintő kivitelezési munkák miatt eddig nem volt megkezdhető. A Császár-víz medermunkálatai befejeződtek, így a vízpótlás megkezdése elől elhárult az akadály."

Az igazgatóság tájékoztatása szerint a Velencei-tó vízállása hétfőn 130 centiméter volt, ez az érték 7 centiméterrel marad el az erre az időszakra előírt minimális vízszinttől. A szükséges vizet a zámolyi és a pátkai tározókból pótolják.

A vízpótlás célja a Velencei-tó apadásának mérséklése a nyári idegenforgalmi időszakban, illetve az, hogy a tó vízállása elérje az erre az időszakra előírt minimális vízszintet.

 


Érintett kerékpárút szakaszok
A vízpótlás ideje alatt, várhatóan több mint egy hónapig, a tó nyugati oldalán, a Császár-víz melletti, Kisfaludot Dinnyéssel összekötő kerékpárút nem vagy csak korlátozottan lesz használható - hívta fel a figyelmet az igazgatóság. Különösen az M7 autópálya alatt elvezetett kerékpárutat érinti majd a vízpótlás, mert itt halad legalacsonyabban a kerékpáros útvonal.

B-megoldásként a Pákozd-Dinnyés között húzódó, általában mérsékelt forgalmú 7 km hosszú szakaszt lehet használni tókerülő bringázáshoz.

Az érintett szakaszt a Velencei-tavi kerékpárút térképen tudod lecsekkolni!

Hirdetés