Erre a Kellysre figyelni -kell is-

Erre a Kellysre figyelni -kell is-

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc
2016/09/07
A szlovák márka tavaly hívta fel jobban magára a figyelmem. Először is azzal, hogy nem voltak az addig éveken át megszokott testfestett csajok a Eurobike standjukon. Másodszor pedig azzal, hogy új, saját fejlesztésű vázakkal rukkoltak elő, melyek jók lettek. Nagyon jók. Az enduro bringájukat tavasszal teszteltük is a nagy kerékpáros teszt keretében és nehezen szálltunk le róla…
Hirdetés

Jövőre nézve nem újul meg a teljes paletta, pontosabban a legtöbb modell csak dizájnban változik. Ezzel nincs szerintem semmi baj. Egy tavaly piacra dobott friss fejlesztést nem kell csak azért módosítani, hogy egy évvel később ráakaszthassuk: új.

 

MOBSTER - régi ismerős modern tartalommal Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
MOBSTER - régi ismerős modern tartalommal
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Régi stílus, új köntösben

2017-re csúcsosodott ki a Trail-kategória elterjedése, mely szinte minden márka palettáján ott figyel. Ide tulajdonképpen azok a paripák tartoznak, amiket anno, a mountain bike őskorában Én is építeni szerettem volna – mert a lehetőségeim és a technológia által kínált opciók szűkösek voltak. Egy agresszívebb felhasználásra szánt geometriájú merevfarú mountain bike váz, benne egy 120-140 mm rugóutas villa, tárcsafékek, lehetőség szerint 1×10 vagy 1×11 hajtás, dropper post – állítható magasságú nyeregcső, valamint pluszos külsők – például 27,5×2,8”. A Kellys is ezen recept mentén készítette el a Mobstert. Csak a dropper post maradt ki. Aki nem akar egy össztelóst vásárolni, de a lefeléket is élvezni akarja, egy ilyen bringa telitalálat.

 

HACKER - xcountry és maraton versenyek leendő bajnoka Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
HACKER - xcountry és maraton versenyek leendő bajnoka
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Terepgyorsasági bajnok

A Hacker már a vér és verejték, a másodpercek és sprintek szinonimája. A tavalyi karbon váz hátsó háromszögét rövidítették – fordulékonyabbá tették ezáltal, míg az első háromszög nagyobb lett, így a stabilitás megmaradt. Természetesen, ahogy egy ilyen szintű váznál elvárhatjuk, hátul 12×142mm tengely van. Az első váltó és a hátsó tárcsafék felfogatása direct mount-os. A váz elő van készítve a teljes Di2 kábelezésre. XCO és XCM versenyek dobogó környékén biztos fogunk vele találkozni.

 

29 versus 27,5

Sokan nem tudják, melyik kerékméretet válasszák. Sokszor csak azért döntenek egy modell mellett, mert a felszereltsége tetszetős. Éppen ezért a merevfarú montiknál a Kellys minden felszereltségből egy 29-es és egy 27,5-es kerékváltozatot kínál – még a színük is ugyanaz a pároknak! Stage vs Hacker. Gate vs Thorx. TNT vs Spider. A felszereltség, szín, ár innentől nem befolyásoló tényező.

 

DESIRE - keménykötésű csajoknak Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
DESIRE - keménykötésű csajoknak
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Egyenjogúság két keréken is

A hölgyek sem maradnak új modell nélkül. A 29-es kerekű Desire inkább a teljesítmény-orientált csajok választása lesz. Szuper könnyű alumínium váz és női test méreteire szabott geometria a fő ütőkártyája. A hobbistáknak pedig marad a Vanity, melynél az egyszerűbb felszereltségű változat már 27,5”-os kerekű.

 

URC - 930 grammos vázra építve Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
URC - 930 grammos vázra építve
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Aszfaltszaggatók

Megújul az országúti paletta csúcsa is, az URC. A Boeing fejlesztőivel közösen kialakított karbon váz alig több mint 900 gramm(!), miközben megmaradt kellően merev ahol merevnek kell lennie. A fejcső, középház és láncvillák csatlakozási pontjaiban alkalmazott Power Core segítségével a lehető legjobb erőátvitelt, tökéletes irányítást és stabilitást ígér. Természetesen teljes mértékben Di2 kábelezéshez előkészített. Érdekessége, hogy a Hackeren használt váltófüllel szerelik, a nagyobb törés elleni védelem érdekében…

 

DUTCH - piacra és munkába Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
DUTCH - piacra és munkába
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Laza piacrajárók

Említésre érdemes az új „holland” kerékpár-kategória is, melyben sárvédővel, láncvédővel, csomagtartóval, kosárral és csengővel felszerelt színpompás városi bringák találhatók. Royal Dutch és Classic Dutch.

 

Pumpa nyomástartó tartállyal Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
Pumpa nyomástartó tartállyal
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

...és még?

Mindezek mellett a kiegészítők terén is hatalmas kínálattal készül a gyártó – a mezektől a sisakokig, a pumpáktól a szerszámokig. Ezek között egy pumpánál álltunk meg hosszasan. Van a probléma: a tubeless, hajtogatható külsők többségét csak "felrobbantva" tudjuk a helyére, vagyis a felnire rakni. Ehhez viszont hirtelen van szükségünk nagy nyomásra, amit egy kézi pumpa, de még egy műhelypumpa sem képes előállítani.

A Kellys műhelypumpája egy nyomástartótartállyal lett ellátva, amit ha úgy állítuk egy csapot, fel tudunk "tölteni" akár 10 bar nyomással is. Majd a pumpafejet a szelepre helyezzük, a csapot kinyitjuk és máris felpukkan a helyére a külsőnk! Okos megoldás, amit csak nagyon-nagyon kevés pumpagyártónál láttunk eddig...

Érdemes tehát odafigyelni a Kellys márkanévre 2017-ben is.

 

Hirdetés