Menü

2005.07.15.     Hozzászólás 0

Erdélyi kerékpáros túra

Ezt a túrát a a Margita 344,2 Sport és Turisztikai Egyesület tagjai csinálták végig, még 1999-ben!
A túra leírását az egyik résztvevő tolmácsolja kedves Olvasóink számára!


Vörösen csillant a nap a Bartók Béla út macskakövén, száguldottam a villamossínek között a Keleti felé. Kicsit elhúzódott a reggelire szánt szendvicsek készítése, be kellett hozni a lemaradást. Apám és öcsém autóval nem bizonyult gyorsabbnak, együtt értünk a pályaudvarhoz. A vonat Murphey törvénye szerint a másik oldalról és a legtávolabbi vágányról indult. Így átgurultunk a másik oldalra és gyorsan felpakoltuk cuccainkat a vonatra. Kakaós palacsintával és ismerkedéssel kezdtük a napot. A számunkra még nagyrészt ismeretlen társaságot szimpatikusnak találtuk.


Egyedül a Borosnyay Petit ismertem, ő invitált a túrára. A csapat nagy része gödöllői, mint a Margita 344,2 Egyesület is. Összesen 24 vállalkoztunk a táv kerékpáros teljesítsére, négyen pedig a két kocsiban jöttek, vacsorát főztek, bevásároltak, reggelit készítettek. A csomagokat Gyulára érkezve átpakoltuk az utánfutókkal terhelt autókba, csak a napi kaját, fényképezőt és esőkabátot vittük magunkkal. A nagy Alföldet Gyulánál egy rendőri kontrollal és igazoltatással kezdtük. mert nem tetszett a közegnek a kettes sorba fejlődött társaság. A határnál hamar átjutottunk és poénkodtunk egy sort a román határőrrel. Nagyszalontán váltottunk némi pénzt és egyre zötyögősebb, huplisabb úton haladtunk keletnek. Az alföld megszűnt egy folyócskánál, és egyre növekvő dombocskák követték egymást. Belényes előtt kisebb esőt is kaptunk. Jött szembe három bringás turista - ami itt ritkaságszámba megy. Később kiderült, ők vártak minket Belényesen a szállás miatt. Várasfenes főutcája nem akart véget érni, 5 kilométert kanyarogtunk a faluban, míg elmaradtak a házak és a hegyek között egy csodálatos tisztásra értünk, ahol letáboroztunk. Mellettünk bővizű hegyi patak folyt, és a víz is kellemes hőmérsékletű volt a megérdemelt fürdőzéshez. Napi táv: 122 km, 5 óra menetidő
[ful 2. nap]
5-kor a társaság nagy részét kivetette magából az ágy. Kakaó, sajtos, szalámis, mézes és lekváros kenyér volt a választék reggelire. Kajálás után megrohamoztuk a várat. Én bringával, a többiek gyalog. Három torony egész jól dacolt a 700 méter magas orom tetején az idő vasfogával a XIV század óta. A tolás és a láncszaggató tekerés nem volt hiábavaló, lefelé igazi technikás lejtőn izzítottam az abroncsot tűzforróra. A táborba érve felkaptam a hátizsákom és meg sem álltam Biharlonkáig. Egy kanyarban majdnem elkaszált egy kamion, amely éppen egy másikat előzött. Nemzetközi kézjelekkel tudattam nemtetszésemet a vezetőnek. Biharlonkánál nekiindult a hegyeknek az út, de először csak egy fennsíkra vitt fel. Balfelé egy szeméttelepen a helyi "korszerű" hulladékkezelési technológiát kilométer magas fekete füstoszlop jelezte, jobbra haragoszöld füvű hatalmas legelő. Csak a tehenek és a szanaszét heverő üdítős flakonok törték meg az egybefüggő színt. Nagydiófás után kezdődött az igazi emelkedő, 18 kilométeren át 10%-nál meredekebb. A hőmérséklet felfelé érezhetően csökkent, és a felhők is egyre komorabban borították a hegyet. Útközben utolértem a Kristóf Zsoltot, aki korábban indult mint én.A nyeregbe érve megdördült az ég, és elkezdett szakadni az eső. Sikerült két hatalmas lucfenyő alatt védelmet találnunk a zuhany elől. A fák jól állták az esőt, fél óra múlva kezdtek csak átázni és nehéz csöppekkel bombázni minket. A szél is elkezdte verni a vizet, én pedig a vacogással foglaltam le magam. Lassan alábbhagyott az égi áldás és indultunk tovább. Beértünk egy kis faluba, ahol nagyon érdekes karsztjelenségekkel találkoztunk. Helynként kis szökőkútként a talajból feltört a víz, máshol pedig egy-egy víznyelő nyelte az esőtől keletkezett patakokat. A kísérőkocsi nem érkezett meg, ezért elindultunk megkeresni a vízesést, ahová a tábort terveztük. Lepus faluban találtun egy szegedi családot akik ismerősök voltak a környéken és eligazítottak. Hosszú köves út vitt a vízesésig, mely 10 méter magasról hullt alá. Gyorsan lezuhanyoztam és leszáguldottam a völgybe, miután megállapítottam, hogy a hely táborozásra alkalmatlan. A többiek is megjöttek, így leültünk a fizetős kemping előtt és vártuk a kísérőkocsikat. A kemping nem volt drága, 85 Ft, de ezért semmilyen szolgáltatást nem nyújtott. Még folyóvíz sem volt. Ismét patakban fürdött a csapat, ezúttal 10 fokosban.
Napi táv 84 km, 4 óra 40 perc menetidő. [ful 3. nap]
Hajnalban 4-kor keltett a Borosnyay Peti, hogy menjek őrségbe. Minden éjszaka volt őrség, két óránként váltással. Kaptam egy zseblámpát, és kempingszéket munkaeszközként, majd nekiláttam teát főzni. Felforraltam két liter vizet, ami jó ideig eltartott a spirituszfőzőn. Közben szemerkélni kezdett az eső, gyorsan beletuszkoltam a kakukkfüvet a zubogó vízbe és minden cuccommal együtt átköltöztem egy sűrű lucfenyő lombjai alá. Közben néhány romániai tapasztalat jutott eszembe: itt nem, vagy nagyon ritkán kergetik meg a kerékpárost a faluszéli kurta kutyák. Az autósok viszont sokkal roszabb vezetők mint nálunk és mindig dudálnak a bringásoknak, hogy húzódjunk le az útról, meg csak úgy figyelmeztetésképpen. Mi persze sose húzódtunk le. Had szokják az európai kerékpárosokat. Az úton kóborló tehenekre és lovakra bezzeg nem dudálnak. Időközben kivilágosodott és nem is olyan vészesen rossz az idő, vékonyodik a felhőzet. Kerékpáros turistát, illetve hegyikerékpárost még mindig nem láttam marosvásárhelyi kísérőinken kívül. Utunk reggel az Aranyos folyó mély völgyében folytattuk. A folyóba helyenként szinte belezuhant a sziklafal és sellők, zuhogók törték meg folyását. Topánfalva nagy iparvárosa és egy vizierőmű után tovább gurultunk, de a folyó lejtése ellenére sok emelkedőt küzdöttünk le. Borrévnél jobbra felkanyarodtunk a hegyek közé Torockónak. A falu előtt megpillantottuk Székelykő 1228 méter magas, monumentális sziklaormait. Torockón a múzeumban és a Sarki kocsmában megtudakoltuk a feljutási lehetőségeket. Zsolttal meredek kaptatón indultunk a hegynek, majd toláshoz folyamodtunk. Egy kis vízesésben lehűtöttük a fejünket, majd toltuk tovább, először erdőben, majd bozótban. 1 óra taszajtás után fennt voltunk a legelővel borított szikla tetején. Köröskörül csodálatos kilátás nyílt. A tetőn két magyar turistával találkoztunk, akik megmutatták, melyik házban lehet Torockószentgyörgyön sajtot venni. Torockói fõutcaLefelé a rövidebb, kőtörmelékes úton indultunk. Ezen kicsit könnyebb volt a lejutás. Áttekertünk Torockószentgyörgyre és megvettük a fentről mutatott házban a sajtot. Egy óra múlva a Tordai hasadéknál voltunk. A hasadékhoz sóderos úton gurultunk le, mely két áldozatot is szedett. Egy hajtómű és Marcsi összehorzsolt térde votl a termés.
Napi táv 155 km, 6 óra 17 perc menetidő. [ful 4. nap]
Indulás előtt elsétáltunk a Tordai-hasadékba. Keskeny ösvény kanyargott a patak mentén, helyenként kábelhidakon keltünk át vagy a sziklafalba vájt úton haladtunk. 2-300 méteres merész sziklák tornyosultak a fejünk fölé és két barlang is volt a hasadék vége felé. Hatalmas bejératuk szemközt volt a völgy két oldalán. A napi útszakasz síkságon vezetett végig. Tordán bevásároltunk a piacon. Megállapítottuk, hogy rengeteg áru olcsóbb mint nálunk: méz 100 Ft/kg, fonott fűzfakosár 100 Ft/db. Útközben újabb baleset történt, az egyik srác hátulról belerohant a Jutkába és kifli formájúra hajtogatta a kerekét. Némi rugdosással és ugrálással bekényszerítettük a villa szárai közé. Marosvásárhelyen a főtéren összeismerkedtünk egy idős történelemtanár bácsival, aki végigkalauzolt a városban. Elmesélte minden ház és utca történelmi nevezetességeit. A kempingünk ezúttal a Maros partja volt.
Napi táv 99 km, 4 óra 24 perc menetidő. [ful 5. nap]
Esőcseppek kopogására ébredtem a sátorban. Szerencsére hamar kisütött a nap és megnéztük Marosvásárhelyt. A várban kezdtük a túrát, Idegenvezetőnk ezúttal Varga István volt a Pro Biciclo Urbo egyesülettől, akik a helyi VBB. A századfordulú után épült Kultúrpalota mindenkit csodálatba ejtett egyszerű, de esztétikus, népies de modern építészeti megoldásaival, díszítésével. Nyárádszeredára már hőségben érkeztünk hátunkban a tűző napsugarakkal. Itt választották fejedelemmé Bocskai Istvánt. BözödújfaluBözödújfalura nagyon rázós köves út vezetett, de a falut elárasztó víztározó mellett már jobb volt a minősége. Ennek ellenére vadul elszáguldott időnként rajta egy-egy szakadt dácia vagy ikarusz busz. Etéden egy kedves házaspártól kértünk vizet. Büszkén újságolták, hogy a völgyben az összes falu tiszta magyar. Minden faluban emlékoszlopra vésett hosszú lista hirdette az első és második világháborúban hősi halált halottak neveit. Az út lassan emelkedett Küsmöd felé. Ez a falucska takaros székely házaival írta be magát emlékezetünkbe. Siklódon sáros, fejméretű gömbölyű kövekkel burkolt járhatatlan főutca fogadott. Megtudtuk, hogy a térképen jelölt út nem létezik, ösvények és marhacsapások kusza szövevényén próbáltunk lejutni Sóváradra. Zsolt elhagyta a sárvédőjét és turmixot csinált a kormánytáskájában levő barackokból mire leértünk a faluba. A felhők lába vészjóslóan lógott és meg-megdördült az ég. Sóvárad, fa hídA küküllő partjára meredek utcán gurultunk le és hirtelen szakadni kezdett az égi áldás. Éppen elértük a fojócskán épült fahidat és menedéket leltünk. Ez egy érdekes alkotás, 150 éves, hatalmas fagerendákból ácsolt építmény, fa oldalfallal és tetővel. A helybéliek kisebb csoportja ugyanúgy menedéket talált alatta, érdeklődve nézték érkezésünket. Az eső végéig beszélgettünk velük, és gyönyörködtünk a dupla szivárványban. Hamar átértünk Szovátára, ahol sátortábort ezúttal egy iskola füves sportpályáján vertük fel. Találtunk végre egy "eurokonform" kempinget is, ahol jót zuhanyoztunk.
Napi táv 90 km, 4 óra 44 perc menetidő. [ful 6. nap]
Bedöglött a kilométerórám, 4 és fél év után először, ez már biztos. A RID relé felmondta a szolgálatot. Így csak mások mérési adataira támaszkodhatom a túra végéig. Gyönyörű napsütésre ébredtünk és kicsit lustálkodhattunk, mert a következő éjszakát is Szovátán töltöttük. Parajdra bicajoztun először, sóbányát nézni. A bánya elé kirakodóvásár települt, mely az idegenforgalomból próbált megélni. Az egyik árus néni elvállalta a bringák őrzését. Beültünk egy füstös buszba és lezötykölődtünk a sóhegy gyomrába. A föld mélyén hatalmas téglatest alakú csarnokokban sétáltak az emberek, gyógykezelésre járó gyerekek játszottak, bár én a buszfüstös levegő gyógyhatását megkérdőjelezném. A padló fényesre csiszolódott a sok lááb koptatásától, a bányagépek szabályos mintákat vágtak a márványos rajzolatú sóba. Szováta, sósziklákA bányából kijövet feltekertünk Szovátafürdőre a Medve-tóhoz. A tó sós barna vize elnyeli és jól tárolja a hőt, 30 fokra is felmelegszik. A Holt-tengerhez hasonlóan lehet lebegni a tó színén, olyan nagy a nehéz sós víz felhajtóereje. Két úszómester sráctól megtudtuk, hogy feljebb a domboldalban van még két kisebb tó és felszínre bukó sósziklák. Rövid ebéd után meg is néztük a helyszínt. 5-6 méter magas, vízoldotta barázdált sótömb meredt ki a hegyoldalból. Attila fáradt volt, így a Beával mentem tovább a kellemes délutáni napsütésben Nyárádremetére. Nyárádremete, fa feszületCélunk az 513 éves egy darab fából faragott feszület megtekintése volt. Nyárádremete csinos székely falu rengeteg szép székelykapuval. A pap bácsi hamar előkerült és lelkesen mutogatta szép templomát. A feszület a legkifejezőbb szobor, amit valaha láttam. Az arc balról nézve a haldokló Jézust, jobból pedig a halottat jeleníti meg. Nyárádremete, felszabadítási emlékmûA templom előtt találtunk egy szerfelett érdekes emlékművet, felirata "Felszabadításunk emlékére - 1940 szeptember 10". Hazafelé lestoppolt minket egy bácsi, aki éppen az út szélén beszélbetett szomszédaival - jót nevettünk rajta. Este megint én voltam őrségben, de nem volt valami vidám éjszakám. A csapat tagjai között valami vírus szedte áldozatait, mely rövid időre ugyan, de kellemetlen emésztési zavarokat okozott. Így én is áldozatul estem neki, de nem kívánok senkinek hasonlót.
Napi táv 60 km, 3 óra menetidő. [ful 7. nap]
Az éjszakai rosszullét után úgy döntöttem, hogy kihagyom a reggelit, és a Marcsival indulok neki a napi távnak, mert ő a csapat leglassabb tagja, az ő tempóját talán tudom tartani. Korondig kényelmesen tekertünk, és a csapat több tagját is megelőztük, mert ők megálltak több helyen is útközben. Korond egét sötét fellegek boították be, és a zivatar a hátunk mögül közeledett. Marcsi leállt korsót vásárolni, én meg jobbnak láttam menekülni a közeledő eső elől. Hamar felszökött az emelkedőn a pulzusom 180 fölé, és az éjszakai rosszullétről is teljesen megfeledkeztem. Utolértem és megelőztem a Borosnyay Petiéket, de engem is az eső. Felkaptam az esőkabátom és tapostam tovább a pedálokat. Hamarosan cuppogott a cipőmben a víz, de Farkaslakára már száraz úton érkeztem. Tamási Áron síremléke két nagy csertölgy között áll, szép faragott kopjafa. Előtte egy hatalmas monolitban szimbolikus fargványok jelképezik gondolatvilágát. Útépítések miatt volt néhol szinte járhatatlan a következő útszakasz Székelyudvarhelyig. Ez a legmagyarabb székely város, az üzleteken a feliratok is szinte kizárólag magyarul voltak kiírva. Innen folyamatosan emelkedtem szép fenyőerdőkben Homoródfürdőig. Itt kezdtem már fáradni az egész napos koplalás miatt és hátra volt még néhány emelkedő Szentegyházasfaluig. Majzosfürdőt, a kempingünket könnyű volt megtalálni, nagy táblák jelezték a termálfürdőt. A többiekre még két órát kellett várnom, addig jót aludtam a medence szélén a napsütésben. Este nagy fürdőzést rendeztünk a 25 fokos termálvízben.
Napi táv 80 km, 3 óra 30 perc menetidő. [ful 8. nap]
Reggel még röviden sütött a nap, mely megszárította a harmatos sátrakat, aztán beborult. A csapat nagy része együtt indult Szentegyházasfaluba. Az iskolában megpróbáltunk fénymásolni a Hargita térképünkből, amely sikerült is néhány példányban. Az egyik folyosón egy kerékpárosoknak való ínyencséget, egy fábol készült kerékpármatuzsálemet találtunk. Elöl rugózás, mely igen érdekesen volt megoldva. A váz rugózott a fix kormány-villa egységhez képest, vagyis a fejcső fel-le mozgott a homlokcsőben. A kerekek kovácsolt vasból készültek, szíjhajtással működhetett valaha a jármű. Útban a HargitáraA Madarasi Hargitára köves szekérút indul a faluból, "dáciával járható" minőségű. Az út mellett a völgyban hatalmas erdei málna mező nőtt, bevetettük magunkat fél órára mint maci. 8 kilométer után a völgyet elhagyva balra hágott a hegyoldalban az út és meglehetősen kaptatós lett. Madaras menedékházA Madaras turistaház előtt leültünk pihenni, de hamarosan behúzódtunk a menedékbe, mert rákezdett az eső. A turistaházban találkoztunk egy budapesti iskola csapatával, ők gyalog vágtak neki Erdély hegyeinek. Ettünk egy savanyú húslevest és kivártuk az eső végét és elindultunk a Hargitára. A hegycsúcs felhőbe burkolódzott és inkább egy nagy dombtető benyomását keltette, csak a növényzet emlékeztetett rá, hogy magasan vagyunk. Megint rákezdett az eső, de én inkább kivártam amíg eláll, mert a felhők gyorsan szaladtak az égen. A többiek lennt megvártak, de csak rövid ideig mentünk együtt. Zsolttal a kék jelzést választottuk, mely keresztülvágott a hegység legvadabb részein. A hegyoldalban utunk helyenként sáros volt és nagy pocsolyákat kerülgetett, de szép fenyők alatt kanyargott. Egy kilométer után letértünk a kékről és a Kokojzás-patak völgye felé kanyarodtunk.Kutyaidomítás Találkoztunk két kokojza (áfonya) szedő asszonnyal és megtudtuk tőlük, hogy érdemes leszedni a termést, mert egy három literes vödröcskéért 1800 forintnyi pénzt fizetnek. Nekik már több ilyen vödrük is tele volt. A helyes útirányban is megerősítettek minket és elkezdtük a félelmetes lejtőzést a meredek köves úton. Szinte egyszerre kaptunk felütéses defektet. Megragasztottam, felpumpáltam, és vártam Zsoltra, aki hamarosan megjelent a kanyarban, tolta lefelé járművét. ő följebb lyukadt ki és nem szuperált jól a pumpája. Megpróbálta az enyémmel, de rögvest letört a teteje. SKS csoda (azóta garanciális hibaként kicserélték). Végül a másik pumpával sikerült felfújni. Tovább száguldottunk lefelé, és legalább 600 méter szintet veszítettünk. A Kokojzás patak partjára néhány favágó között száguldottunk le, akik igencsak meglepődtek a szokatlan látványtól és néztek ránk mint valami UFO-ra. A patak mentén jobb minőségű erdészeti úton kezdtük ismét leküzdeni a métereket és felmásztunk egy nyeregbe. A Hargita hegység közepénTovábbra is felfelé másztunk, közben hegyipásztor-kutya idomításból adtam leckét Zsoltnak. Kellő határozottsággal és váratlan viselkedéssel mindig meg lehet szelidíteni őket. Először határozott, erős hangon kell beszélni a kutyákhoz, majd hirtelen kedves hangnemre váltani, mintha rég ismernénk őket. Ilyenkor szereptévesztésük lesz és nem közelednek tovább vad ugatással, látszik rajtuk, hogy nem értik a helyzetet. Természetesen az idomításhoz le kell szállni a kerékpárról, majd lassan, magabiztosan elindulni. Ismét felmásztunk 1500 méter magasra, a Várbükk hegyre. Következő célunknak az Ördögláp nevű mocsaras területet néztük ki. A lejtőn Zsolt ismét kilyukadt, ezúttal a külső gumi is kiszakadt. Az ördögláphoz két kilométert tekertünk még felfelé a lejtőzés után, matuzsálem korú lucfenyők alatt. A hűvös erdei levegőben kellemes napsütés melegítette a hátunkat és az ég is kristálytiszta kék volt mindenütt. A láp hamvaszöld moha, törpefenyő, fűz és kokojza faunával rendelkezik, halyenként megcsillant a víztükör a zsombékok között. Annyi kokojzát ettünk, hogy csupa lila lett tőle a kezünk, szánk. A láptól újabb 7 kilométert száguldottunk Libán faluig, a gidres-gödrös aszfaltútig. Rövid tekerés után utolértük a Pálfi Tibit, aki elmesélte, hogy a Csuja Lacika miként fejelte ki a pupos moszkvics hátsó szélvédőjét. A kocsi tulajdonosa csak ennyit mondott a történtek után: "Plexiből van, nem törik. Majd visszanyomjuk". Semmi anyázás, teljes béke és székely melankólia. Gyergyóújfalunál találkoztunk egy érdekes híddal, hiányzott két egy négyzetméteres négyzet felületen a burkolat, alatta a folyócska csörgedezett. Ezt 40 km/h sebességgel a lejtő után a hídra kanyarodva észleltük, és épphogy maradt időnk ugratni... Gyergyószentmiklósra már sötétben érkeztünk. A kempinget könnyű volt megtalálni a 4-es kilométerkőnél a Békás-szoros felé haladva, bár egyesek a csapatból továbbmentek az úton és ezt csak kilométerek után észlelték. Ismét kulturált körülmények között fürödhettünk a tiszta zuhanyzóban.
Napi táv 87 km, 7 óra menetidő [ful 9. nap]
11-kor elindultam magántúrámra. A kemping mögötti völgyben a vadul zubogó hegyipatak mellett haladtam, amíg a nyeregben néhány házból álló települést, Kovácspéterit elértem. Innen már látszott uticélom, a Nagy-Hagymás. Egy jó sima, helyenként hosszú, ugratásra alkalmas huplikkal fűszerezett úton legurultam Balánbányára, mely ronda bányaváros csodálatos hegyek alatt. Megtudakoltam a feljutást, és elindultam a piros háromszög jelzésen Egyeskő felé, mert azt mondták a helybéliek, ezen keresztül vezet az út a Hagymásra. Elindultam az egyik turistajelzésen, de hamarosan elfogyott a jel. Egy bácsi felvilágosított, hogy elkanyarodott az út, és taszajtsam fel a legelőn keresztül a kerékpárom a gerincre, onnan egyenesen feljutok Egyeskőre. Először szinte leküzdhetetlen meredekségű legelőn tekertem felfelé, közben egy fa árnyékából egy maroknyi rétet kaszáló székely drukkolt szemmelláthatólag, hogy feljutok-e. Sikerült a rét tetejéig feltekernem, ott aztán az erdőben leszálltam - már nem láttak, így megmentettem a hegyikerékpárosok becsületét - és nekiláttam a meredek kőgörgeteges emelkedőn tolni. EgyeskõNéhol a hátamra kellett vennem a drótszamarat, olyan meredek lett. A turistaház 1450 méteren épült közvetlen az Egyeskő érdekes sziklacsoportja alatt. A völgyből és Balánbányáról semmi sem látszott a hegyből, mert takarásban volt. A sziklacsoport több tűhegyes szikla csoportosulása, az egyik tetejére pedig kis sziklamászással fel lehet jutni. Fennt egy csapat magyar fiatal legeltette a szemét a szép kilátásban. Útban a Nagy-HagymásraAz út is jól kivehető volt a Nagy-Hagymásra. A fényképezőm (OLIMPUS) már korábban is rosszalkodott, de most teljesen megadta magát. A zoom objektív melletti gumitömítés begyűrődött és az objektív se be, se ki. Aztán végül sikerült kiimádkoznom de kinyomta a tömítést, ami néhány képet igen érdekessé varázsolt, mert az objektív mellett bejutott a fény. Akár az új Photoshop plugin is lehetne. A piros sáv jelzés először keskeny ösvény volt a hegyoldalban, majd a széles gerincen a legelőn bringáztam tovább. A hegygerinc déli oldala meredek sziklafallal zuhant a mélybe, az északin a legelőket helyenként fenyvesek szakították meg. A csúcs előtt lapos borókákat kerülgettem és helyenként havasi gyopárokat fújdogált a szél. Nagy-Hagymás tetejénNem sokat időztem a csúcson, mert vészesen közeledett egy nagyon fekete felhő. Lefelé kezdett szakadni az eső. Találkoztam egy újabb csapat magyar turistával, és a térképükön megnéztem, merre kell folytatnom az utam a Pongrác-tető felé. Kövekkel tarkított, triálos úton kezdtem ereszkedni. Laposabb legelős területre értem, szétszórtan kis hegyi tanyák álltak a legelőkön. A piros jlzés eltűnt és egy zsombékos terület közepén találtam magam. Egy román hegyipásztornak kézzel-lábbal megpróbáltam elmagyarázni, merre szeretnék menni, de nem sokra jutottam, így megérzéseimre hagyatkoztam. Átvágtam egy erdőn és ismét megtaláltam a piros jelzést. Az út folytatódott a gerincen, követve annak hullámzását. Keresztülvágtam néhány kazal kidőlt fán amit a szél döntött egymásra vagy fél kilométer hosszan, majd egy sáros rész következett egy friss tarvágásnál. Az eső közben időnként szemerkélt, de kezdett javulni az idő. Végre elértem a lejtők kezdetét és meg sem álltam, amíg öt hegyi kutyával találtam szembe magam. Szelidítésük a gazdi segítségével sikerült is, met nagyon vadul ugattak és egyre közeledtek. Úgy látszik a román hegyi kutyák nem értenek magyarul. A Pongrác-tetőig a lejtő kanyarokban és ugratókban bővelkedett, majd a főúton lefelé előzgettem a kocsikat a kempingig.
Napi táv 70 km, 5 óra 30 perc menetidő. [ful 10. nap]
Két szirti sas keringett reggel a tábor felett, Magyarországon ritka madár, itt többet is láttam. A csapat nagyobb része Balánbánya felé folytatta útját, így másodszor tettem meg ugyanazt az utat. Az Olt folyót egészen Csíkszeredáig követtük. A városházán fogadták a csapatot, mivel Gödöllő testvérvárosa Csíkszereda. Sikerült egy e-mailt küldenem a városházáról a Listára. Sátorverés előtt röviden szétnéztünk a városban. A táborunk a város közelében, Zsögödfürdőn a karitász táborban volt, ahol fogyatékos és hátrányos helyzetű gyerekeket nyaraltatnak. Ez volt eddig a legkulturáltabb szállásunk. Sátorverés után még megcsobbantunk a gyógyvizes fürdőben. A víz nem volt nagyon meleg (19°C), de a sok oldott gáz és ásvány miatt jótékonyan hatott a bőr alatti kötőszövet vérkeringésére és nem fáztunk benne. Este még egyszer bementünk a városba, ahol a hétvégi Csíki Napok rendezvénysorozatra készülődtek. Megkostoltuk a helybéli kürtös kalácsot, és mindenféle finom süteményeket.
Napi táv 66 km, 3 óra 10 perc menetidő. [ful 11. nap]
Öcsém, Zoli nem akart a Szent-Anna-tóhoz jönni, hiába próbáltam rábeszélni. A korai kelés sem volt ínyére, tovább lustálkodott. Az Olt folyót követve indultunk Tusnád felé. Útközben megnéztünk két erődtemplomot, melyek kertjét magas és vastag, lőrésekkel lyuggatott fal vette körül. Ez hatékony védelmet jelenthetett a falu lakóinak ellenséges támadás esetén. Bea hegyi mézet szeretett volna venni mindenáron, így kérdezősködtünk a faluban, árul-e valaki. Egy helybéli végre eligazított, hogy Újtusádon, az Olt híd után Pongráczéknak vannak méheik. Be is csöngettünk, és nagyon kedves néni fogadott minket. Megbeszéltük, hogy mire délután visszajövünk, kikészít két üveggel. A főútról egy kis völgyben balra indult a sárga háromszög turistajelzés. MohosHamar beértünk a hűvös fenyőerdőbe, meredek emelkedővel küzdve. A vulkáni hegy peremét 1150 méteren léptük át és rövid gurulással a Mohos-láp szélére értünk. A lápból egy kis ösvényen turistacsoport jött kifelé, helybéli idegenvezetőjükkel. Megkérdeztünk néhány fiatalt a csapatból, nincs-e kedvük visszajönni velünk a lápon át, mert ők már ismerik az utat és arra sokkal érdekesebb, mint a láp szélén elterülő legelőn. Szívesen vállalták az idegenvezető szerepét, és azt is elmesélték, amit a hivatalos idegenvezetőtől hallottak. A láp tundrai klímával rendelkezik, a víz tetején vastag tőzegréteg úszik több száz éves törpefenyőkkel, tőzegmohával, rovarevő harmatfűvel. MohosHárom koromfekete tavacska mutatja, valaha nyílt vízfelület volt az egész, mára bezáródott. A tavak 10-15 méter átmérőjűek, de van köztük 64 méter mély is. A Mohost elhagyva felkerekeztünk a kempinghez, ahonnét le lehetett ereszkedni az egykori vulkáni kráterben létrejött Szent-Anna tóhoz. A kanyargó aszfaltutat többször is keresztezi a borzalmasan meredek turistaút, melyen halált megvető bátorsággal épen legurultunk. A turisták a gyökerekbe kapaszkodva másztak lefelé és rémülten nézték kamikaze akciónkat. A 400*800 méteres tavat meredek hegyek ölelik körbe, az egykori vulkán kráterfala. A parton találkoztunk a csapat egy részével és kerestünk egy jó helyet a fürdésre. Beával a tó átúszását is rögtön bevállaltuk, mert kellemes, 23-24 fokos volt a víz. A parton iszap borította az alját, amely bokáig ért, ettől kicsit megijedtünk, de befelé úszva csodálatosan tiszta, átlátszó volt, enyhén zöldes árnyalatú. 2-3 méterre is elláttunk a víz alatt. Fürdőzés után körbetekertük a tavat és megmásztuk a kráterfalat az autóúton a kempinghez. Egy borzalmasan rázós aszfaltúton gurultunk a Bálványosfürdő felé vezető útig. Ez már sokkal simább volt. 2 km emelkedő után feljutottunk a Carpathia Hotelhez, a Büdös-hegy lábához. A Torjai-büdösbarlanghoz meredek ösvény indult, a bringákat eldugtuk egy bozótos részen és jól álcáztuk őket. Fa lépcsőkön kaptattunk felfelé egy kis kápolnáig, majd a barlangig. A hegyről szó szerint elmondható, hogy itt valami bűzlik. A barlang falán sárga kénlerakódás jelezte a mérges gázelegy határát. A sűrű, lassan hömpölygő gázelegy határán megtört a fény, csodálatos fényjátékkal. Mintha víz hullámzana, csak sokkal légiesebb, halványabb. A barlangban két pad várta a mofettázókat, a falon részletes használati útmutatóval a gázfürdőzéshez. Beleülve rögtön éreztük hatását. Bőrünk felforrósodott, megpuhult, ízületeink ellazultak. Gázfürdőzés után, néhány méterrel arrébb megnéztük a Madártemető-barlangot, ahol hasonló gázelegy árad a föld mélyéből. A berepülő madarak és más élőlények rögtön megfulladnak. Így mi is találtunk egy elpusztult denevért. Gyalogtúránk a Buffogó-tőzegkáp felé folytattuk. Sajnos az út sűrű bozótosban végződött és a többiek visszafordultak. Én folytattam a sűrű erdőben a láp keresését , és meg is leltem hamar. Egy néhány négyzetméteres vizenyős területen gáz tört fel bugyogó-pöfögő hangot adva. Néhol a leveleket is sárgára szinezte a kén. Hazafelé tusnádon benéztünk a nénihez a mézért. Egyenesen Csíkszeredára a városba mentünk, ahol javában tartott az utcabál. Éjfélig elvegyültünk a tömegben, ettünk, ittunk, mulattunk. Ha tetszett, vagy Te is Erdélybe mennél, írj egy levelet az lbc@freemail.hu címre
Forrás: www.extra.hu/lenkei

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.