Elindultam a Trans Hungárián Hír

Mozgasvilag.hu
2011/08/17
Az útbaeső településeken a falu apraja-nagyja kint van a pálya mellett és szurkol, buzdítja a bringásokat...
Hirdetés
SZerda reggel 09:00 órakor elrajtolt Magyarország első több napos hegyikerékpáros versenye a TRANS HUNGÁRIA MARATON!
A versenyzők a megmérettetés 1. etapján vannak túl. Kemény, poros nap áll az atléták mögött, hiszen a több mint 30 fokos hőségben 100 km-t tekertek le, mindezt köves utakon, hegynek fel és le.
Kiváló eredményeket produkáltak a maratonisták, a szervezők nagy meglepetésére, hiszen 30 perccel kevesebb részidőt tekertek le, a legjobb idő így 4 és fél óra lett!
 
81793-THM-Nagymaros-rajt.jpg
 
Kimura jelenti az első etap letekerése után:   A nagymarosi rajthelyszín már önmagában gyönyrű volt, ezt csak tovább tetézte a megnyitó ceremónia. Nagymaros polgármestere - hagyományteremtő szándékkal - Duna-vizet küldött a tokaji polgármesternek, majd felvezette a Trans Hungária 150 indulójából álló menetet.
A pályában szó szerint volt minden: Ringlispiel, föl-le-föl-le, szántóföld, egykerekes nyomvonalak, ami csak kellhet. Az útbaeső településeken végre ugyanazt a lelkesedést tapasztaltam, mint például a Salzkammergut Trophyn, ahol a falu apraja-nagyja kint van a pálya mellett és szurkol, buzdítja az indulókat.
 
81793-THM-Holl-k-337-v-r-akci-.jpg
 
Egyedüli kellemetlen élményként maximum azt tudom felróni, hogy a terep nincs úgy megtisztítva a gallyaktól, faágaktól, mint egy rövidebb maratonon, de ismerve a szervezési feladatok gigászi méretét, ezen gyorsan túllendültem.
Az első 50km-ig ugyanúgy tudtam hajtani,mintha egy egynapos maratonon indultam volna, aztán féltávnál megérkezett Mr. Görcs és velem is maradt a hátralévő 50km-en. Beérkézéskor egyből lángossal és rétessel enyhítették a fáradtságomat, közben a szpíker gondoskodik a hangulatról is.
 
81793-THM-Rajt-k-zeli.jpg
 
Csütörtökön folytatódik a heroikus küzdelem, reggel 9 órakor Hollókőről folytatják útjukat a bringások az augusztus 20.-i Tokaji célig, a Bükkszék – Diósgyőr – Szerencs útvonalon.
Hirdetés