Egyre többet tekernek az osztrákok Hír

greenfo.hu
2008/03/14
Egyre gyakrabban pattannak kerékpár nyergébe az osztrákok: kimutatások szerint tavaly nem kevesebb, mint 1,62 milliárd kilométert tettek meg két keréken az alpesiek csupán hétköznapokon.
Hirdetés

Az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) ma közzétett felmérésének eredményét a szervezet szakértője azért tartotta különösen fontosnak, mert ezáltal 299 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid jutott a levegőbe, mint egyébként. A VCÖ szerint örvendetes az is, hogy az adatok egyre emelkedő irányzatot mutatnak. 2000-ben még csak 1,1 milliárd kilométert kerekeztek az osztrákok munkanapokon, 2005-ben már 1,3, tavaly pedig 1,4 milliárdot. (A felmérés nem tért ki a hétvégi kerékpárhasználatra.)

Salzburgban a hétköznapi tevékenységekhez szükséges utak csaknem 20 százalékát két keréken teszik meg az ott lakók. Az élen azonban Vorarlberg tartomány áll, ahol a kerékpárhasználat kétszerese az országos átlagnak. A VCÖ szakértője szerint három fő indítéka van a kerékpározás mind népszerűbbé válásának az alpesi országban. A klímavédelemről szóló viták és az egészséges életmód fontosságának felismerése mellett a növekvő üzemanyagárak is arra sarkallják az osztrákokat, hogy ha tehetik, kerékpárra üljenek.

A közlekedési klub folyamatosan arra buzdítja a hatóságokat, hogy minél több és jobb kerékpárút kialakításával teremtsenek az eddigieknél is kedvezőbb feltételeket a két keréken való közlekedésre. A statisztikák ugyanis azt jelzik, hogy évről évre növekszik a kerékpárosokat érintő közúti balesetek száma.
Hirdetés