Menü

2009.04.28.     Hozzászólás 0

eBike Kupa - Nemzetközi MTB XCO verseny

A hétvégén rendezték az *EBIKE KUPA nemzetközi hegyikerékpáros versenyt* Szlovákgyarmaton! Remek időben, nehéz, technikás pályán 3 nemzet több mint 100 versenyzője vetélkedett a díjakért.


Denisza Arvayova polgármesterasszony megnyitója után a gyerekversenyek rajtoltak el, ahol sajnos elég kevés volt az induló, de annál kiélezettebb csatákat vívtak a szlovák és a magyar fiatalok. Itthonról főleg a rendező Vitalitás SE Golyán Kerékpár valamint a PCCC, Szlovákiából pedig a CyS Zilina versenyzői jeleskedtek.

A 10 órás rajtnál már nagyobb de még kis létszámú mezőny tette magát próbára a Rövid táv futamain. Az U15-ös fiúk versenyét Bányai Dominik (PCCC) nyerte, szinte csak szlovák vetélytársakat előzve meg. A Rövid távos férfiaknál Fellegi Gábor (Giant Gyömrő), míg a lányoknál Perlaky Evelin (Vitalitás SE Golyán Kerékpár) győzött, utóbbi élete első MTB versenyét teljesítve.

 

A rutinosabbak a Közép táv és a Master kategóriákat választották, amelyekre 11.30-kor a legnagyobb melegben került sor. Tavaly ezen a távon okozta a legnagyobb gondot a száradó pálya egyre fogósabb talaja, idén sokkal pörgősebb verseny alakulhatott ki a szinte megegyező pályán Közép távon Reznik Sándor (PCCC) győzött a hazai Ibrányi Attila előtt, míg a lányoknál Golyán Szabina (Vitalitás SE Golyán Kerékpár) nyert az ózdi Vasas Bettina előtt. Master 1 kategóriában és U17-ben egyaránt szlovák versenyző nyert Ivan Harczeg (TJ Sokol Topolcany) és Jozef Bebcak (Cykloklub Trzovka) személyében. Master 2 kategóriában a salgótarjáni Verebélyi Zsolt magabiztosan győzött. Bizonyította életképességét a Master 3 kategória is, ahol ezen a viszonylag kis létszámú versenyen is 3 versenyző nevezett. Végül Dr. Simonyi Ákos (Cube -- Csömör) diadalmaskodott a rutinos Szalontay András (Merida Maraton Team -- CST) előtt.

 

Eközben zajlott a gyerek kategóriák eredményhirdetése, ahol a díjátadók a két település polgármesterei voltak: Medvácz Lajos (Balassagyarmat) és Denisza Arvayova (Slovenske Darmoty), akik a Neuzer és a Magellan kerékpáros cégek valamint a helyi vállalkozók által felajánlott ajándékokat adták át a díjazottaknak. A gyermek kategóriák győztesei egy-egy tortával pótolhatták az elveszett kalóriákat. A konkurens kerékpáros cégek molinói jól megfértek egymás mellett a dobogó háttereként, a nemes cél érdekében talán mások számára is példaértékű lehet ez az összefogás.

 

A 14 órakor rajtoló Elit futam Szlobodnyik Zsolt (Merida Maraton Team -- CST) győzelmével zárult, akinek persze nem volt könnyű dolga, hiszen a teljes csömöri csapat, valamint orosz és szlovák versenyzők is bele kívántak szólni a dobogós helyek eldöntésébe. A verseny a következőképpen alakult: a futam elején Juhász Zsolt (Cube -- Csömör) szerzett 20 másodperc előnyt. Zsolt ebben a körében abszolválta a verseny legjobb körét 17:45-ös idővel, amellyel a verseny végén zsebre vághatta az ezért járó kupát is, melyet a főszponzor Ebike ajánlott fel.

Ezt követően kialakult egy 3 fős élboly (Szlobodnyik, Juhász, Haring), amely kis előnnyel érkezett a főmezőny előtt. A negyedik kör elején a szlovák Haring Martin (CK Banska Bystrica) begyújtotta a rakétákat, és ellépett az első emelkedőn, azonban előnye nem tartott ki a kör végéig és szinte együtt indult újabb körre a vezető hármas már több mint 3 perc előnyel. Ekkor Szlobodnyik váltott ritmust és húzta meg az ötödik kört, amely végére Juhász is ellépett a szlovák versenyzőtől. Az első 3 sorrendje ezután már nem változott, de Veres Ferenc (PCCC) és Bogár Gábor (Cube -- Csömör) kemény csatát vívott a 4. helyért, melyből Veres került ki győztesen, míg a hatodik helyre az orosz Ivanov Timofei
(Format-UDM) érkezett. Az U19 férfi versenyt Hula Daniel (TJ Sokol
Topolcany) nyerte szinte észrevétlenül a 2 csömöri versenyző, Bucsányi Brúnó és Csielka Márk előtt. Az elit női versenyt Dósa Eszter nyerte, aki ellenfél hiányában az U19-es fiúkat vette üldözőbe elég sikeresen.
Az eredményhirdetésen a meghirdetettől eltérően az abszolút első 5 helyezett pénzdíjat vehetett át, újfent a főszponzor Ebike jóvoltából.

A rendezvény hangulata talán még az előző évit is felülmúlta, bár a légkör családiasabb volt, a helyiek fogadtatása és biztatása egy cseppet sem volt hűvösebb. A verseny legnagyobb emelkedőjén a borospincéknél üdvözlőtáblát állítottak fel a szőlőtulajdonosok, amely kellemes meglepetésként érhette az arra kerekezőket. A verseny közvetítése folyamatosan 2 nyelven folyt , aminek következtében mindkét nemzet képviselői nyomon követhették az eseményeket. Az eredményhirdetés után a versenyzők elégedettségét látva a szervezésben önzetlenül dolgozó 35-40 ember is érezte, ezért az eseményért megérte dolgozni. Denisza Arvayova polgármesterasszony versenyt záró beszédében meghívta a versenyzőket egy jövő évi versenyre. Úgy tűnik, lehet jövője a magyar és szlovák MTB-versenyzők találkozójának ezen a határ menti településen.

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.