Menü

2013.06.26.     Hozzászólás 0

Kimura - Mozgásvilág.hu

Dinnye, kismalac, extra kilométerek

Dinnyézés a frissítőponton, fotózni való táj és különleges családi kísérőprogramok extra kilométerekkel: Merida Tour de Zalakaros


Nagy érdeklődéssel vártam a zalakarosi versenyt, a táv és a szintrajz is jónak tűnt. Zalakaros környékén úgyse jártam még, kíváncsi voltam, milyen pályát sikerült összerakniuk a szervezőknek. Szombaton mentünk le a helyszínre, ahol a Karos Spa Hotelben lettünk elszállásolva. Nagy könnyebbség volt, hogy nem kellett plusz energiát fektetnünk a vacsora- és reggeli vadászatba. Nyugodtan tudunk készülni, kipihenni magunkat, és nem kora reggeli lejutással versenyezni. Az esti viharnak még örültünk is, hogy kicsit hűt a levegőn, mert szombaton hőgutát lehetett kapni.

A verseny előtt nem volt nagy taktikánk, hárman mentünk, a cél az volt, hogy a fő bollyal beérjünk, és ott egy esetleges minél jobb helyezést elérni. Tudtam, ha a Börzöncét is sikerül túlélnem, és nem szakadok le, akkor ebből bármi lehet. Mi is az a Börzönce? Két emelkedőből álló pályaszakasz, az első rész egy kilométer, benne laza 10 százalékkal néhol, utána kezdődik még egy kicsit hosszabb mászás 15 százalékkal. Aki nem teker sportszerűen, annak ez a két emelkedő elég nagy kihívást jelent, és sokakat leszállásra késztet. Ha sikerül jó tempóban felérni, onnantól nem lehet nagy gond.

 

Merida Tour de Zalakaros

Galériához klikk a képre! (Fotó: Primusz Péter & Mozgásvilág.hu)

 

A verseny
A rajt előtt még megnéztük gyorsan a pálya utolsó szakaszát a kilátó felé, ezzel egyetemben be is melegítettünk. A start előtt még egy polgármesteri köszöntő is elhangzott Novák Ferenctől, kis várakozás, majd eldördült a rajtpisztoly. Próbáltam minél előbbre helyezkedni, ilyenkor elég nagy a tülekedés. Egy emelkedőn vagy egy megindulásnál elég, ha pár ember beragad előtted, és utána esély sincsen visszaérni. Az első két emelkedőt igen nagy tempóban hagytuk magunk mögött, itt az élnek sikerült is elmennie. Nagyjából 20 ember volt benne ebben a szökésben, ami végül haza is ért.

Mi szépen összeálltunk, és elkezdtünk forogni, nyolcan tökéletesen összedolgozva haladtunk a grupetto elején. Mentünk-mentünk mendegéltünk, laza 45-50-es tempót diktálva, hogy megpróbáljunk közeledni az élre. Követtük a felvezető autót és a rendőrmotorost, mint kiderült vesztünkre. Mikor elhagytuk a Nagykanizsa táblát, mindenkiben tudatosult, a napunknak annyi. Tettünk egy 20 kilométeres kitérőt, ami után részemről fejben el is ment a nap. Az összes motivációm annál a megfordulásnál elszállt. 

 

Dinnye, panoráma és a bocsi...
Még elmentem a bollyal együtt a Börzöncéig, ott tisztességesen felküzdöttük magunkat, de a tetején megálltam inni és dinnyézni, nekem elég is volt. A frissítőponton a finomságok mellett CST gumibelsőket is elhelyeztek a szervezők Merida pumpákkal, ami adott esetben igen jól tud esni a felkészületlen, vagy extrán peches versenyzőknek. A táv további részét állóképességi edzésnek és kirándulásnak fogtam fel, eszerint is haladtam. Egyedül mentem jó 50 kilométeren keresztül, közben folyamatosan előzve vissza az embereket. Közben elég időm volt nézelődni, és kiélvezni a jó időt. A pálya sokszor elég rossz útminőségű volt, ezeknél nem is bántam, hogy nincs mellettem senki. Ha lett volna nálam fényképezőgép, biztosan megálltam volna párszor fotózni, főleg amikor tavak mellett haladtam el. A nyomvonal engem a tavaszi klasszikusokra emlékeztetett a meredek emelkedőkkel, folyamatos dombokkal, néhol szűk útszakaszokkal. Kifejezetten tetszett, sok helyen lehet rajta akciózni. Kár, hogy a verseny része az eltévedés miatt kútba esett.

 

Tour de Zalakaros

Galériához klikk a képre! (Fotó: Primusz Péter & Mozgásvilág.hu)

 

Beérkezés után a 175. helyen találtam meg magam listán, amitől kicsit még rosszabb kedvem lett. A rendezők beígérték, hogy az eltévedteknek jóváírnak 25 percet. Na, bumm, akkor a 100-ik hely környékére ugranék a reális első 30 helyett. Véleményem szerint a helyezéseknek az első 20 után már semmi értelme. Sajnos a szervezőktől egy kicsit megkésve érkezett a hivatalos reakció, de a felvezető autó vezetője a felmerülő kommentekre elég gyorsan sajnálatát fejezte ki a tévedésért.

Ritka az ilyen, amikor valaki bocsánatot kér a hibájáért, versenyszervezők között nem igazán szokás, úgyhogy le a kalappal. Az eredményhirdetés igen jó hangulatban telt, megjutalmazták a legfiatalabbat, és a legidősebbet is. A Börzöncére legelőszőr Simon Péter ért fel, aki előző nap az U23-as bajnoki mezt is bezsebelte, majd a zalakarosi versenyt is megnyerte. Gratulálunk mindenkinek, aki teljesítette a távot ebben a nagy melegben! Reméljük jövőre eltévedés nélkül tudunk végig „versenyezni”.

/Kimura/

 

Honfoglalás, kismalac, bringatúra
A Merida Tour de Zalakaros verseny hétvégéjén alkalmunk volt egy kicsit jobban megismerni a régió újdonságait is, mint pl. a Garaboncon frissen átadott 7 Vezér Történelmi Kalandparkot!

A kalandparkot azzal a céllal hozták létre, hogy honfoglalás kori környezetben, gyerekek és felnőttek számára is többféle szórakozási és tanulási lehetőség mellett hívják fel a figyelmünket gyökereink fontosságára, a látogatókkal jurtákban berendezett állandó kiállítással játsszva ismertetik meg a honfoglalás történetét. A parkban kialakításra került a 7 vezér jurta tábor, Hanna hercegnő vára a Magyar Királyok Arcképcsarnokával, lovas- és íjász pálya, gokart pálya és a park mellett egy sajtüzem. Sőt, mi több, a kalandpark közvetlen szomszédságában találhatjuk a Garabonciás Farmot, amely túlmutat a parasztgazdaságon, hiszen itt a gyerekek kis bocit, nyuszit, kismalacot, kecskét, csikót és bárányt is simogathatnak, valamint a különböző istállókban lovakkal, malacokkal, mangalicákkal is találkozhatnak.

 

 

Tour de Zalakaros

 

Galériához klikk a képre! (Fotó: Primusz Péter & Mozgásvilág.hu)

  

A helyszínen a látványkonyhában készített ételeket fogyaszthatják a vendégek, ahol minden saját alapanyagból készül. Az ételek finomságáról mi magunk is meggyőződhettünk a megnyitó alkalmával, sőt a park egy lovas- és íjászbemutatóval is kedveskedett nekünk, ahol remek produkciókat láthattunk. A Kalandparkba egyébként Zalakarosról lovaskocsival is el lehet jutni, amit közvetlenül a kalandparktól kell igényelni.

Kivételesen forró nyári nap lévén, kicsit már vártuk, hogy a parkban tett látogatásunkat követően visszatérhessünk szálláshelyünkre, a Karos Spa Hotelbe, hogy a medencék kellemes vizében lehűthessük magunkat. A szállodában egyébként kerékpár bérlésére is van lehetőség, amelyekkel Zalakaros és a Kis-Balaton térségének közelebbi megismerésére van lehetőség. A kerékpárok jól karbantartott Merida Crossway trekking kerékpárok, aszfaltos és sóderes utakon való kerékpározásra, egész napos túrázásra remek lehetőség, hogy autó nélkül akár messzebbre is eljuthassunk. A kölcsönzős kerékpárokat egy próba erejéig a Merida Tour de Zalakaros 70 km-es távján extrém terhelésnek vetettük alá, de még így is állták a sarat, úgyhogy a szervezők által biztosított CST szervizpontokat sem kellett igénybe vennünk. Bátran javasoljuk tehát a bringás kirándulásokat a térségben, hiszen a kerékpárok immár bizonyítottan is ellenállnak a melegnek, hosszú távnak és versenytempónak is!

/CicaBetty/

 

Eredmények
Férfiak 118 km
1. Simon Péter Utensilnord Ora24.Eu 2:54:50
2. Hajdinjak Dusan 2:55:03
3. Pelikán János Cube-Balaton Team 2:55:03
4. Rózsa Balázs 2:55:03
5. Buruczki Szilárd Merida KTC SE. 2:55:06

Nők 118 km
1. Szeghalminé Kenyó Anita 3:07:07
2. Gáncs Eszter Szingo SE 3:14:07
3. Gallyas Noémi Merida CST Road Team 3:25:32
4. Zöld Éva CoffeeRide Team 3:28:34
5. Karácsonyi Ildikó Canyon Sport Kőszeg 3:37:47

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.