Menü

2013.06.14.     Hozzászólás 3

De mit adtak nekünk a rómaiak?

A kényelmessé vált kerékpározást


Pár napja lehetőségem nyílt az egyik legrégebbi és legnagyobb kerékpár márkájának modelljeit tesztelni a Bükk imádott ösvényein, és az egész napos próbálgatás során egy arcpirító észrevételt kellett tennem: iszonyatosan kényelmessé tett a technika.

De mielőtt a felismerésemet kifejteném, muszáj visszamennünk az időben cirka 8 évet. A legtöbben merevfarú, v-fékes kerékpárjainkat suviszkoltuk fényesre minden egyes tekerést követően. Össztelós vasparipák akadtak elvétve, de húzós áruk és kiforrottságuk hiánya miatt nem igazán vágytunk rájuk. Hisz minek a plussz súlyt cipelni, ha egy ballonosabb külsővel, laza csuklóval és térdekkel „mindenen” át tudunk gázolni… Aztán jött a fejlődés, és a forgáspont-rendszerek, valamint gyártási technológia fejlődése kifinomultabbá és - ami nekünk még fontosabb volt - pénztárca barátabbá tette ezeket a vázakat. Olyannyira, hogy ma már egy maraton mezőnyében kisebbségben van a merevfarú kerékpár. Amikor meg odatévedünk egy ilyenre és gurulunk pár kilométert vele, minden bajunk van, hogy nem rugózik, „pattog” a hátulja, egyáltalán nem kényelmes. Próbáljuk az agyunk és izmaink receptorainak mélyéből elővenni a rég tanultakat, és újra „megtanulni” kerékpározni.

 

10 éve a merevfarú váz + merev villa + ballonos gumik + v-fék is kihozta belőlünk az állatot...

(Fotó: Paraferee)

 

A v-fékek minden rossz tulajdonságukkal együtt, ha ügyesen használtad őket, plussz pár apró tunningot is bevetettél (puha fékbetétek, merevítők), az akkori igényeinket, a merevfarú lovainkon kiszolgálták. Az akkori tárcsafékek robosztusak, nehezek voltak és fékerőben nem igazán nyújtottak extra többletet a v-fékekhez képest. Aztán itt is jött a technológiai „forradalom”. Szép lassan ebbe a sport-szegmensbe is becsorogtak a hidraulikus fékek, ráadásul az új anyagoknak, gyártási technológiáknak köszönhetően súlyuk, méretük csökkent, míg a fékerő brutálisan megnőtt… és észbe sem kaptunk, a korábbi „hagyjál már, minek tárcsafék” mondatot sutba vágva már szereltük fel az első tárcsafékünk a kerékpárra, és az első utunk után határozottan kijelentettük, „soha többet v-fék”! Ma már nem is látni nagyon v-fékekkel szerelt kerékpárokat, csak a nagyon alsó árkategóriákban.

 

No persze a legnagyobb komfort és élménynövelő alkatrészekről se feledkezzek meg: a teleszkópok és rugóstagokról. A merevfarúak idejében sokan merev villákkal rohangáltunk, vagy kuporgattuk a pénzünk, hogy megvehessünk egy rugós villát. Ezek súlyát és rugóút hosszát, no meg persze a rugózási érzékenységük nem is kéne nagyon firtassuk, de akkoriban nem is ez volt a lényeg. Hisz a még nem aranyárban mértek tömege igencsak orr-nehézzé tette lovunk, rugóútjuk pedig 60-80mm körül mozgott… és hát valljuk be őszintén, akkor ilyen rugóúttal Dhztak a nagyok is, nem igen akartunk többet. „Minek az? Csak nehezebbé, rugalmasabbá tenné a kerékpárunk.” Eltelt pár év, és hirtelen nőni kezdtek a rugóutak… 100, 120, 140mm. Ma már egy cross country kerékpárt 120mm-es villákkal szerelnek, az enduro és all mountain (mindenevő) modellek pedig 140-160mm-t mozognak… ráadásul merevek, és a csillapításoknak köszönhetően egyre kevesebb energiánk pazarlódik el bennük (arról nem is beszélve, hogy a napjainkban kapható nagy rugóútú villák súlya gyakorlatilag kisebb, mint a korabelieké). Így nem csoda, hogy egy rövidebb rugóutas villával szerelt kerékpáron minden bajunk van. Kemény, nem csillapít eléggé… egyáltalán hogy tudtunk ezekkel régen lefele zúzni??

 

szabadság érzete: összteleszkópos hardcore vasparipa tárcsafékekkel...

(Fotó: Paraferee)

 

…és mindezek mellett még volt valami, ami a fejlődések ellenére pici „kényelmetlenségeket” okozott a tekerések alatt. Beszereltük az új és szuper villánk és rugóstagunk, de a terepviszonyok változásához való igazítása erősen manuális, és álló helyzetben véghezvihető volt. No persze minden gyártó próbálkozott legalább a lock-kar olyan kialakításával, hogy azt nyeregből is kezelhessük, de valljuk be őszintén, sokszor ezen művelet a terepen igencsak veszélyes volt.

A zúzós ösvényhez érve pedig a kényelmesebb, a lejtőzéshez elengedhetetlen testsúly hátra helyezéshez szükséges nyeregcső letolás szintén álló helyzetet igényelt, ami megtörte az élményt, vagy egy versenyhelyzetben időveszteséget jelentett.

 

De igazából ezeket a szösszeneteket észre sem vesszük, mert „ugyan már, csak lefékezek a lejtő előtt, gyorsan kioldom-telom-rögzítem a nyeregcsövet, valamint a teló és tag csillapítását beállítom köztesre, és akkor jó mindenhol”. Aztán megérkezett az új szerelmem, Rózi, a vadmacska. Kormányán annyi karral, ami egy hindu sokkarú istennő is bajban lenne. A markolat elengedése nélkül – a megszokott első és hátsó váltások mellett – tudjuk vezérelni a villa és a tag csillapítás beállítását, annak megfelelően milyen terepre érkeztünk épp. Ráadásul a két részt egyszerre, egy karral… és az eddigi 15 kattintásnyi csillapítás állítási opciókat „lebutították” 3 állásra: lejtőzés, köztes és mászás funkciókra. Szintén gombbal tudjuk állítani a nyeregcső magasságát is, így a hüvelykujjam és a testem súlyának segítségével egy szempillantás alatt lent a nyereg…

 

Napjainkban

(Fotó: Paraferee)

 

Ej, pedig „totál felesleges” ez a sok kényelmi funkció… Mindaddig így is voltam ezzel, míg a felvezetőben említett tesztelésre el nem mentem. Ott ugyanis, bár felső kategóriás kerékpárok voltak, de nem a kormányról vezérelhető megoldásokkal voltak szerelve… és kérem szépen, milyen kényelmessé is tud tenni a technika? A megszokott, tekerési ütem kihagyása és a kormány elengedése nélküli terepviszonyhoz igazodás helyett csak az ujjaimmal matattam a kormányt, keresve a funkció karokat. Ó… hát izé. Most meg kell állnom, hogy a lejtőn kényelmesebben tudjak zúzni? Le kell nyúlnom a villához meg a taghoz, hogy lezárjam felfele mászáskor azokat? A csillapítás finomításához meg kell állnom és a sok-kattintású kart állítgatnom? Ó-de-nincs-ehhez-már-kedvem… csak folyamatosan, zavartalanul, a kormányt két kézzel fogva zúzni a kedvenc és az új ösvényeken…

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • Paraferee 2013.06.23.   19:58

    Paraferee

    Rajka: ezzel teljes mértékben egyetértek... Véleményem szerint ha nagyjából hasonló "evolúción" (merev, első telós majd fully) menne keresztül mindenki, sokkal kevésbé törnék magukat és a technikát is...

    válasz erre...

  • Rajka 2013.06.18.   14:56

    Rajka

    Fasza cikk, jót nosztalgiázta. De az jutott eszembe, hogy a technika miatt nem tanulnak meg bringázni jópáran, és törik össze magukat. Kezdő gyerek bemegy a boltba kihoz egy össztelós \"ezmindenttud\" binyót, csak ő nem tud annyit. A keró dolgozik helyette, és a gyerek azt hiszi ő a legnagyobb bringás. Persze nem tud egyensúlyozni, egy helyben megállni, meredek lejtőn koordinálni, milyen az mikor húzod a féket, de nem áll meg... Aztán a nagy arccal meg felkenődik. Bagolyírtás DH-n láttam gyereket úgy becsapódni, hogy a hegyi mentők hozták le. Mert mindent a gép se tompított. Ő meg csak kapaszkodott a kormányba....

    válasz erre...

  • Statler 2013.06.17.   07:20

    Statler

    Csak a terep van és én. Köztünk a bringa a kapocs. Minél direktebb ez a kapocs, annál jobb. Szóval én nem szeretem, ha a technika nagyon eltávolít a terep élményétől.

    válasz erre...