Csavarodj fel egy villanyoszlopra Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu
2010/07/28
Kevin Scott számára ez a kifejezés nem szokatlan és nem is sértő, hiszen Ő mindig így parkol a bringájával.
Hirdetés
Londonban sem tisztelik jobban a másik tulajdonát, mint hazánkban, bizony az angoloknál is sok bringának lába kél, az élelmes tolvajokat pedig a legdrágább lakat sem riasztja vissza. Talán ezért döntött úgy egy fiatal angol dizájner, Kevin Scott , hogy kibabrál a tolvajokkal találmányával.
Kevin egy olyan futurisztikus biciklit tervezett, amely, úgy működik, akárcsak egy zár, vagyis bármilyen szilárd tárgy köré (pl. villanyoszlop) odatekerhető és rögzíthető extra zár és lakatok nélkül. A bringa váza szabadon hajlítható, a váz és mindkét kerék jól rögzíthető, miközben a váz tekerés közben semmit sem veszít a merevségéből. A nagy találmány összehajtogatva kevesebb helyet foglal, így szállítása, tárolása is sokkal egyszerűbb, mint egy átlagos kerékpárnak.
 
Bringából - lakat
 
Az összehajtható bicikli azért is rendkívül praktikus, mert nincs szükség méregdrága lakatokra a biztonságba helyezéséhez. Elegendő összecsukni, és a saját lakatjával egy lámpaoszlop köré zárni.
– Mindig mindenkit zavart a régi kerékpárom, bárhova tettem, folyton történt vele valami – mesélte kellemetlen élményeit a Daily Mailnek a 21 éves feltaláló. – Mérgemben aztán kettévágtam a bringát, a középen egy különleges zárószerkezetet építettem bele, amivel bárhol kicsire össze lehet csukni.
 
A fiatal tervező jelenleg olyan támogató céget keres, amelynek segítségével tovább tökéletesítheti találmányát, és megkezdődhetne a sorozatgyártás. Leleményes találmányt a szakma máris értékelte, a Business Design Centre New Designer of the Year zsűrije 500 fontos díjjal jutalmazta Kevint az elképesztő ötletért.
 
Életképes ötlet?
A képeket elnézve a megoldás egy kimerevíthető gerinclakathoz hasonlít, ami - mint ismeretes - egy könnyen elnyiszálható sodronyt, vagy kábelt rejt magában. Az viszont kétségtelen, hogy ha valaki roncsolásos módszerrel akarja magáévá tenni a bringát, egyúttal tönkre is teszi azt és a gyors elslisszanás már nem lehetséges. Az sajnos valószínű, hogy nehezebben találunk olyan alkalmatosságot, ami köré az egész bringát odarögzíthetjük, míg a hagyományos lakatoláshoz elég egy rácsos kerítés is.
A másik kérdés: vajon elég strapabíró-e a járgány kerékpár üzemmódban? Kevin fentebbi állítása szerint igen, de szívesen letesztelnénk mi is.
Szállításnál mindenképp előnyös az origami-funkció.
Hirdetés