Csakazértis bringa! - Lezárult a Bringázz a munkába! kampány őszi fordulója Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2008/10/15
Nyolcezren vágtak neki a Bringázz a munkába! ( BAM) őszi fordulójának, s annyi kilométert tettek meg, amennyiből a Föld-Hold távolság oda-vissza legyőzhető lenne. Már ha persze vezetne kerékpárút a Holdra.
Hirdetés

Helyette azonban városokban, falvakban, bicikli- és kisforgalmú utakon gurultak drótszamaraikon a lelkes résztvevők otthonukból a munkahelyükre, akár minden áldott nap, ha esett, ha fújt. Most azt mondják - függetlenül a hivatalos végeredménytől, a nyereményektől-, aki biciklire ül, mindenképpen nyer.

 

A BAM idei őszi fordulója nem nélkülözte a meglepetéseket. Mert bár a hagyományosnak nevezhető kiírás általános feltételei nem változtak, a szervezők a fődíjak odaítélése mellett a kampány félidejében is tartottak sorsolást azok között, akik mindaddig legalább négyszer elkerekeztek a munkahelyükre. Az egyéni kerékpárosok mellett pedig idén ősszel már cégek, vállalatok csapatainak regisztrációját is várták a kívül-belül megújult BAM honlapon. Az eredmény pedig nem is váratott magára: a szigorúan vett adatok szerint ugyanis 8000-en regisztráltak az őszi fordulóra, összesen 1644 cég jelentkezett , 3725-en voltak azok, akik legalább hét alkalommal tekertek a kampány ideje alatt , s minden megtett kilométert összeadva megközelítőleg 750 ezer kilométert tettek meg a résztvevők, amellyel pedig 16 millió kcal-t sikerült elégetniük. De lássuk, hogyan is vélekedik erről néhány résztvevő!

 

Az adójóváírásból vettem a bringámat - Tarr Zsuzsi , az őszi forduló egyik résztvevője a kampány előtt mindössze két hónappal kezdett el bringázni otthona és munkahelye között.

- Június volt, és úgy gondoltam, hogy születésnapomra meglepem magamat egy bringával. Sokáig keresgettem, hogy milyen típus lenne nekem a legmegfelelőbb, rengeteget nézelődtem, mire rátaláltam. Tény, hogy nem volt olcsó, s az adójóváírásom nélkül, talán még ma is többet buszoznék. Hogy miért választottam a kerékpárt? Rettenetesen nehezen viselem a tömegközlekedést, valamilyen alternatív, időtől, emberektől független megoldást kerestem az utazásra. Erre pedig a kerékpár a legjobb. Igaz, hogy amíg bejártam az útvonalat, legalább kétszer többet tekertem le, mint amennyit kellett volna, sokszor elhagyatott területeken, árkon-bokron vágtam át, de néhány hét alatt belerázódtam. Most napi 15-17 kilométert teszek meg, és nagyon élvezem minden percét. A munkám székhez és íróasztalhoz köt, így napközben szinte alig mozgok, a reggeli és esti bringázás tulajdonképpen felfogható sportnak, kirándulásnak, stresszoldó tevékenységnek is. A BAM-ra egy kolléganőm hívta fel a figyelmemet, a lehető legegyszerűbb módon történt a regisztráció, aztán már csak vezettem a naplót. Bringapajtim sajnos nem lett, ezen a környéken nem találtam magamnak társat, de azért így is akadt reggelente egy-két ismerős arc. Jó dolognak tartom a kampányt, hiszen így még több ember figyelmét lehet felhívni a bringázás előnyeire.

 

A szenvedélyes bringás mindig kerekezik

- Teljesen véletlenül találtam rá a neten a kiírásra – meséli Asztalos István, aki naponta körülbelül 60 kilométert tesz meg az otthona és a munkahelye között. – Régóta szeretek kerékpározni, nem is tudnám elképzelni nélküle az életemet, úgy gondolom, akinek nincs hobbija, az félember. Versenyezni is szoktam, 1991 óta már hegyikerékpáros túrákon, versenyeken is részt veszek, és remélem, nagyon sokáig tudok még kerékpárra ülni. A bringázás annyi mindent ad az embernek: érdekes társaságot, új ismeretségeket, a lehetőséget, hogy szép helyeken, természetes közegben is gurulhasson, másrészt a mozgás az emberi szervezetben lejátszódó hasznos biokémiai folyamatokat indít el – egészségesebbek leszünk. A kampányból sokan profitálhatnak, de úgy gondolom a szenvedélyes bringás számára nincs jelentősége, hogy mit nyerhet, ő akkor is teker, ha esik, ha fúj.

 

Pécsváradon sok fiatal biciklizik

Bátai Borbála immáron második alkalommal vesz részt a BAM - on, tavasszal kollégái hívták fel a figyelmét a kiírásra. – Most ősszel már kerestem is a kiírást, nem akartam lecsúszni a jelentkezési határidőről – mondja. – Több mint húsz éve járok kerékpárral a munkába, ami részben a helyi tömegközlekedés hiányával magyarázható, másrészt viszont gyerekkorom óta biciklizek, számomra ez a világ legtermészetesebb dolga.  Nagyon könnyű volt a regisztrálás, tényleg csak néhány kattintásnyi idő, s az sem okozott különösebb nehézséget, hogy naponta feljegyezzem a megtett kilométereket. Kíváncsian várom a végeredményt, de az sem szegi a kedvemet, ha nem nyerek. Akkor majd megpróbáljuk a következő tavaszi fordulót. Addig pedig biciklizek tovább itt a városban, Pécsváradon.

 

Lezárult tehát a BAM őszi fordulója , a hivatalos eredményhirdetésre október 15-én, szerdán 16.30-kor kerül sor a Millenáris Velodromban (XIV. Budapest, Szabó József utca 3.) Az érdeklődők részt vehetnek egy kerékpáros akadályversenyen, ahol többek között azt is kipróbálhatják milyen keményen hajtani. Az eredményhirdetésen a versenyt támogató szponzorok mellett részt vesz Csepi Lajos is a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szakállamtitkára is.

A kampány végével a honlap () tovább él. Akik szeretnék, folytathatják a mindennapi biciklizések bejelölését és versenyezhetnek továbbra is cégen belül. Azonban a jutalmazást házon belül kell megoldaniuk.
Hirdetés