BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen Hír

VasváriPress
2011/09/28
Az Európai Mobilitási Hét adta az apropóját a hódmezővásárhelyi bringás fesztiválnak. A fő attrakción pedig Ivanits volt a leggyorsabb.
Hirdetés
Az Európai Mobilitási Hét adta az apropóját a hódmezővásárhelyi bringás fesztiválnak. Rengetegen vettek részt a színes programokon, városi túrán, az ügyességi pályán, a gyerekversenyeken és a BringaPárbajon is, hatalmas tömeg gyűlt a freestyle bemutató köré, és sokan szurkoltak a kordonok mentén a fő attrakción, a pénzdíjas kritériumversenyen is . 
 

81889-T-volugr-s-bring-val.JPG
Távolugrás bringával

  Már vasárnap reggel látható volt, hogy valami készül Hódmezővásárhelyen. A városközpontban megszokott nyugodt, hétvégi gyalogos és bringás forgalomba országúti versenybringán suhanó fiúk és lányok keveredtek , szorgos kezek javítgatták az útburkolatot, és varázsütésre színes, felfújható kapukkal, kordonokkal, sátrakkal telt meg a Kossuth tér. Délután 2 órától felpörögtek az események: a legkisebbek, vagyis az 5 évesnél is fiatalabbak versenye még csak 100 méteres távon zajlott, de a nagyobbak már egy vagy több kört is megtettek a 700 méteres, lezárt körpályán. Sorra jöttek a nagyobb korosztályok, az amatőrök, az idősebbek, és a nők futamai. Közben, piros pólóba öltözött hatalmas bringás tömeg gyülekezett a Városháza előtti betonplaccon. Rengeteg bringás nevezett, hogy rendőri felvezetés mellett, együtt tekerjen le néhány kilométert Hódmezővásárhely központjában .   Délután 17 órakor elindult az egy óra plusz 1 körös kritériumverseny, ahol a 300 ezer Ft pénzdíjnak is köszönhetően látványos küzdelmet, hatalmas sprinteket láthattak a nézők . A 700 méteres, néhol szűk, körönként 6 kanyart is magába foglaló pálya sem akadályozta a versenyzőket abban, hogy jóval 40 km/óra feletti átlagot hajtsanak . A leggyorsabb kör 55 másodperces volt. Néhány bukás is jelezte, hogy a fiúk határon tekernek, és mindent megtesznek a jobb eredmény elérésre érdekében. Szerencsére a kicsúszásoknak nem lett komoly következménye , és a szabályok adta lehetőséggel élve mindenki vissza tudott állni két körön belül az eredeti pozíciójába.   A nagy tempó azonban megrostálta a mezőnyt, 10-15 kör után már néhányan megkapták a körhátrányukat – őket ki is állította a zsűri. Az első három hajráig a tempót elől Cziráki István (ORA Hotels Carrera), Pintér Tamás (Aegon Cycling Team), Specziár Viktor (CUBE Balaton Team) és Arany Gábor (CUBE Balaton Team) diktálta, ők hozták el a sprinteken a legtöbb pontot. A versenyben addig vezető Cziráki a 14. körben egy bukás miatt kénytelen volt a depóban technikai segítséget kérni. 

 

  81889-Ivanits-2.JPG
Ivanits akcióban

  A harmadik hajrá után jelentős változás történt az élen: Ivanits Gergely (Veloki Team Pécs) és Vígh Zoltán (Aegon Cycling Team) ellépett az élbolytól . Ettől kezdve ők ketten osztoztak a részhajrák első két helyén, és szorgosan gyűjtötték a pontokat. Ketten összedolgozva jelentős előnyre tettek szert, olyan tempót diktálva, hogy szinte az egész mezőnyt lekörözték , esélyt sem adtak az üldözőknek. A legnagyobb elánnal Kiss Gergő (Aegon Cycling Team) és Garamszegi László (Kőbányai Torna Club) próbálták ledolgozni a hátrányt, de hiába.  Az élen haladók harcában Ivanits összesen három hajrágyőzelmet „engedélyezett” Víghnek, míg ő hét alkalommal is elsőként haladt át a célvonalon – még az utolsó, dupla pontozású hajrát is megnyerte, és ezzel magabiztosan nyerte a versenyt, és hazavihette a 100.000 Ft-os fődíjat.   A nyeremény bringák és más ajándékok kisorsolása, valamint a díjátadó előtt a Városháza előtti téren Nagy „Gizmó” Attila és barátai tartottak egy nagyon látványos, kiváló hangulatú kerékpáros „légi bemutatót ”. A rendezvényt a McDonald's BringaMánia program támogatta, melynek idei programsorozata februárban Budapesten, Kőbányán, egy földalatti versennyel kezdődött,  majd tavasszal a Balaton körüli túrával folytatódott, hogy aztán az év során több ezer bringást ültessenek nyeregbe Budapesten, Kecskeméten, Salgótarjánban, Veszprémben és az ország számos pontján, tucatnyi iskolában. A hódmezővásárhelyi  kerékpáros rendezvény méltó lezárása volt az idei programsorozatnak – és a szervezők már most készülnek a következő szezonra.  

81889-Gizm-show.JPG
Gizmó bemutató  
Hirdetés