Menü

2006.03.28.     Hozzászólás 0

Balassagyarmati Tekerés határon innen és túl...

...azaz a teljesítménytúra élményei.

Hajnali fél négykor keltem föl és már négy után biciklin ültem. Legurultam a lakótelepről és találkoztam az aznapi első 139-es busszal. Mikor az autópályán haladtam (csak azért, mert reggel még nincs forgalom) előttem haladt a busz, háttérben a kicsit ködbe vesző Szabadság-szobor és a Gellért-hegy. Még a nap nem kelt föl, ezért világítanom kellett. Hamar beértem országúti kerékpárommal a BAH csomóponthoz, ami most...

[ful 1. oldal] ...egy elhagyatott méhkaptárra emlékeztetett, a környéken csönd és nyugalom volt, csak néhány autó haladt át a kereszteződésen.
Mire a Dunához értem, a Bem rakparton keresztül, már melegem volt. Megpillantottam a Margit-szigetet, mely szégyenlősen bújt el a reggeli harmat fátyla alá. Innen hamar beértem a klubhoz, kereken öt órát mutatott az óra. Még senki nem volt ott, így aztán elővettem a reggeli almámat, hogy egy jót reggelizek belőle, de az alma valamikor megfagyhatott, mert iszonyú íze volt, így csalódottan elhajítottam. Mire e műveletet elvégeztem meg is jöttek Szabóék és kisvártatva Vili, Icu és Mogyi is, majd Kátai Ferenc is. Így volt teljes a csapat. Gyors fölpakolás és indultunk is, elől János bácsi utána mi, Vili vezetésével. Az autók nagyon jól bírták a közel hetven kilométert, pedig teljesen föl voltak pakolva. Hét óra volt, mire beértünk Balassagyarmatra.
A bázishelyen, azaz a vasútállomáson még kerékpáros sem volt mire odaértünk, de mikorra leszedtük a kerékpárokat és helyreraktuk őket, már többen is lettünk. 8 órakor volt az indulás, és eddig alig több mint 20-an jöttünk össze. Családias lett a hangulat.
Nevezés után a készülődés következett, majd a viccelődések, s végül a 8 órai indulás. Alig jutottunk ki a főútra, ami átvisz a határon, Vili visszafordult, hogy megnézze az autót. Mindenki megállt, megvártuk. Miután utolért minket, mentünk is tovább. Hamar elértük a határállomást, ahol a szokásos procedúra után, és egy szlovák pecséttel többel az útlevélben, haladtunk tovább, de csak úgy 200 métert: egyből elvesztettük az irányérzékünket. Gyors tanakodás után, és a jól bevált kérdezősködés után megtaláltuk a megfelelő irányt.
"Irány Szénavár (Senohrad)!" - szólt a belső parancs. Ekkor még nem sejtettük (hogy ezen kifejezéssel éljek) mi is vár elénk. Az első három községen és kb. 16 km-t áthullámoztunk, mit sem sejtve, hogy Csáb települése után az útviszonyok megváltoznak. Ekkora már kezdtük megszokni azt az amúgy sem túl jó utakat, de hogy ennél rosszabb is lehetne, azt nem gondoltuk. Csáb után az út hirtelen emelkedni kezdett, és az útviszonyok is erőteljesen megromlottak. Kb. 6 km emelkedés és út- valamint tájnézegetés után értük el az első ellenőrző pontot. Itt kifújtuk magunkat, ittunk, megkaptuk az első - amúgy kutya mintázatú - pecsétünket.
A kereszteződést elhagyva hullámos útra kerültünk. Hol emelkedett, hol lejtett, de hamarosan már csak emelkedett. A táj egyre szebb volt, de az emelkedők és az úthibákra való koncentrálás miatt nem sokat láttunk belőle. Sok erdős szakasszal találkoztunk, melyek az emelkedők során nagyon jók voltak, mert legalább nem tűzött a nap. Ezen a részen már jó páran összeverődtünk. Ott volt Icu, János bácsi, Mogyi, Én, Kátai Ferenc úr és még egy igen szimpatikus ember, kinek - röstellem -, de nem tudom a nevét. Már igen közel jártunk Litvához (Litava) mikor beütött a menykő: bekrepált az első váltom. Begurultunk a községben, gyors segítséget kaptam, és elsősegélyben részesítettük a kerékpárt. Innentől kezdve az első fogaskerekeim közül csak a középsőt használhattam, ráadásul a hátsó nyolc közül hármat, olykor négyet sem lehet használni és így tettem meg a maradék közel 75 km-t.
A bajban szerencsére a kerékpárosok össze tudnak fogni, és készségesen segítettek kiküszöbölni, és megoldani a bajt. Kátai Feri (bocsánat a Ferizéshez!), készségesen adta oda szerszámkészletét, a kedves úr és János bácsi, pedig hipp-hopp megreparálták a kérót, így hamar folytattuk a túrát.
E "közjáték" után jött a neheze csak. Immár csak néhány fokozattal robogtam tovább, de vidáman. Ekkor jött be a 2,5 km hosszú 8%-os szakasz, mely Lászlód (Luckov) után rövidtávra 9%-ra váltott át. Innen már csak 4,5 km volt Szénavárig (Senohrad). Az út tulajdonképpen végig emelkedett, de festői környezetben. A községbe is egy emelkedőn értünk be, miközben jobbról felénk tekintett a helyi templom, mely a község legmagasabb dombján állt. Elértük a kereszteződést, ahol már vártak minket a rendezők egy újabb pecsétre mely most egy ló volt. Már mulatságosnak tartottuk az állatfigurákat, de ez már ennyi kilométer és emelkedő után már hozzátartozott a hangulathoz. És még nem voltunk a táv felén, de már mindenki fáradt volt. A csapat letáborozott és egy kicsit kifújtuk magunkat. Mögöttünk egy gyönyörű kertet locsoltak éppen. A rendezőktől kaptunk egy teljes zacskó kekszet, mely igen jól esett mindenkinek. A kb. 10 perces pihi után folytattuk utunkat. A községből kijutás szintén egy 8%-os emelkedőn volt lehetséges. A következő 10 km-en már nem volt túl sok probléma, így a táj intim szépségét feltárhattuk, és szívünkbe zárhattuk. Az út itt viszonylag jó volt, végig cseresznyefákkal övezve. Hamar átjutottunk Nemesvarbókon (Zemiansky Vrbovok) - ahol már felbukkant a bozóki vár tornyai - és egy erős lejtőn érkeztünk be Bozókra (Bzovik). Itt kellett igazán először az útmutató nyilacskák, mert egy bal kanyart kellett megtenni, a harmadik ellenőrző pont érintéséhez. Az ellenőrző ponti pecsételés után (itt kost kaptunk) feltöltöttük kulacsainkat, és meglátogattuk a bozóki várat. Ide egy igen rossz út vezetett, de ezt már megszoktuk. A várba ugyan nem tudtunk bemeni, de azért megnéztük. Ha már itt vagyunk, miért is ne néztük volna meg.
Az irás a következő oldalon folytatódik >>> [ful 2. oldal]
Bozók után az útvonalvezetés hullámvasúthoz kezdett hasonlítani. Fel egy 7%-on, le egy 11%-on, majd megint egy 8%-os emelkedő majd egy lejtő, és így tovább. Itt volt egy szakasz, ahol a biciklik felgyorsultak egy szép hosszú lejtőn. A lejtő alja felé rápillantottam a kilométerórára, ami 60 km/h-t mutatott, majd a lejtő alja után egy kicsinek vélt emelkedő következett, melyre azt mondtuk, hogy a lendület úgy is fölvisz. 60-at mutatott az óra, mikor elindultam fölfele. Alig tettem meg 150 métert, mikorra a sebességem vészesen csökkenni kezdett, így rápillantottam az órára, miközben vészesen váltottam lefele. Az óra 6 km/h-t mutatott. Felkiáltottam: "Előbb még 60-nal mentem most meg már csak 6-tal!". A többiek preferálták a kijelentésemet, és konstatálták, hogy ez egy betonfal volt. Nem tartott pár száz méternél tovább, de úgy levette az erőnket, hogy a tetején mindenki erősen szuszogott.
Cserit (Cerovo) elérve átléptünk egy megyetáblát, és kemény 8%-os emelkedő következett kb. 7 km-en keresztül. Borzasztó volt ez az emelkedő, mert sütött a nap, és a fák már nem adtak elég védettséget. Ezen az emelkedőn már csak hárman mentünk együtt Icu és János bácsi keretében. Az emelkedő végén elértük a szinte kifogástalan útviszonyú 75-ös főutat. Az út jó volt, csak irtózatosan keskenyre készült. Végig cseresznyefák kísértek minket, míg jobbra a távolban csodálatos magas helyek nyúltak ki a dombok mögül. Hamarosan beértünk a negyedik ellenőrző pontra, ahol egy nyuszis pecsét kíséretében kaptunk egy nápolyi szeletet is. Itt bevártuk a elmaradtakat, és kb. 15 percet pihentünk a tűző napon.
Innen az út már csak kisebb huplikat produkált, majd Magasmajtény (Hrusov) után erős lejtésnek kezdett, nem ritkán 12%-os lejtőkkel. Ipolynyéken (Vinica) Az utolsó ellenőrző pontot is elértük, ahol megkaptuk a macska pecsétet. A parkban a hűvösben álltunk meg. Ittunk, ettünk, pihentünk beszélgettünk, majd mentünk tovább, az utolsó 20 km-es szakaszra. Két darab rövid emelkedőt leszámítva tulajdonképpen sík terepen haladtunk, nem túl gyorsan, hiszen már fáradtak voltunk, ráadásul az út sem volt a legjobb. Leszenye (Lesenice) után különösen pocsék volt az út, így le is maradtam Icu és János bácsi csapatától, meg aztán a természet az nagy úr, ha kell, akkor kell. Hamarosan beérkeztem immár egyedül a határállomásra, ahol már vártak. Ott csatlakoztam a várakozókhoz. Szépen sorban érkeztek a többiek is, legutoljára Mogyi vágódott be. Itt értek utol minket a lányok is, akik a 65 km-es távon indultak el, de 85 km lett belőle, mert eltévedtek. Mondtuk nekik, hogy ezzel az erővel akár a 100-ra is jöhettek volna. Már az útlevelemet vizsgálták, mikorra berobbant Mogyi is. Mindenki azt hitte, hogy eltévedt, és már nem fog ideérni, de nem így lett. Innen már csak másfél km volt hátra a célig, azaz a vasútállomásig.
Mindenki fáradtan, épp szintidőn belül ért be. Kaptunk kitűzőt, oklevelet, joghurtot is. Meleg volt. Már reggel megvolt a balassagyarmati kör, mely nem jelent mást, mint a város egyik körforgalmában - történetesen az állomásnál lévőnél - egy kört tenni. A klub egy része már régen benn várt, már kipihenték maguk, már indulnának tovább, de mi csak most érkeztünk be, mi még pihennénk, ha hagynának. Aztán valaki kiadta a parancsot: "Bicikliket a csomagtartóra! Indulás!" És elindultunk. Én a Vilivel feljöttem, mert másnap tanulni akartam, de a többiek lent maradtak az egyik kempingben, mert másnap mennek egy másik közeli teljesítménytúrára.
Hamar fölértünk Pestre. Fáradtak voltunk, de az Árpád hídtól még haza kellett jutnom. "Érdekes, reggel menyivel könnyebben ment a dolog?" - gondoltam magamban, miközben rendeztem soraimat, és elindultam a Flórián tér alatti alagútrendszerbe. Fáradságom hamar elmúlt, csak mikor a budai emelkedők következtek, akkor éreztem a lábamban a mai 1500 méteres szintkülönbséget, de ez a pár méter már nem volt akadály számomra, így a körülményekhez képest igen hamar hazajutottam. Eszembe jutottak azok a csodálatos hegyek, melyeknek nagy részét csupán a szemhéjam csücskéből láttam, és eltűnődtem egy s másról.
A túra szépsége semmihez nem hasonlítható, csak azok a rossz utak ne lettek volna! De ne gondoljunk a rosszra, csak a jóra és a szépre. Nevetve mondtam, hogy a jövő heti K200 egy leányálom lesz ehhez a túrához képest.
A reggeli csodaszép napfelkelte és a város intim csendje, ahogy a nap épp csak fölkel, magával ragadt, és elhatároztam, ha csak tehetem, többször fogok ilyen korán elindulni kerékpártúrákra.
Forrás: goliatka.fw.hu

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.