Menü

2008.08.12.     Hozzászólás 0

Bajnokavatóra készül a Millenáris Velodrom

A forró betonkatlanban színes mezekben ötvennel-hatvannal száguldó, elképesztő szögben bedőlő bringások, hajmeresztő előzések és még izgalmasabb hajrák várják az idei év legrangosabb pályaversenye, a Magyar Köztársaság Pályabajnokság közönségét augusztus 21-től a zuglói Millenáris Velodromban.


A négy napos versenysorozat résztvevői utánpótlás, felnőtt és masters kategóriában többek között látványos repülőversenyen, egyéni és csapat üldöző időfutamokon, sprint csapatversenyben, pontversenyben, valamint a Japánból származó, ám külföldön is egyre népszerűbb keirin versenyben mérkőznek meg egymással.

A keirin a sprintverseny továbbfejlesztett változata, melyben a versenyzőket kismotor vezeti a verseny távjának feléig. Itt a motor kiáll, a versenyzők pedig lökdösődve, teljes erőbedobással igyekeznek elsőként befutni, a célnál nem ritka a hetven kilométeres óránkénti sebesség sem. Japánban a sport elképesztő népszerűségnek örvend, nem utolsósorban azért, mert úgy lehet rá fogadni, mint nálunk a lóversenyre.

 

A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség által szervezett versenyen amatőr futamok is lesznek, melyekre bárki benevezhet 200 forint ellenében. Számukra csütörtökön 5-kor 200 méteres, vasárnap fél 12-kor 3000 méteres időfutam, valamint pénteken 10:40-kor egy sprint csapat időfutam szerepel a kiírásban. Érdeklődés esetén csütörtök és péntek késő délután további amatőr futamok is lesznek, részletek a helyszínen.

 

A profi versenyprogram 21-én csütörtökön reggel 10-kor a 200 méteres kvalifikációval indul, és vasárnap délután a pontversenyekkel zárul. A négy nap során délelőtt 10 és 12 óra, délután pedig 4 és 7 óra között rendezik a futamokat. Az esőnap 25-e, hétfő. A részletes program a Velodrom.hu oldalon található: http://velodrom.hu/wiki/doku.php/2008_ob

 

A belépés mindenki számára ingyenes, a rendezvény alatt az emeleti Gébics büfé hosszított nyitvatartással üzemel.

 

Az amatőr futamokon induláshoz amatőr licencet kell váltani, mely a helyszínen is igényelhető 1500 forint és egy igazolványkép ellenében.

A Millenáris Velodromban a heti két nyílt napon bárki ingyenesen edzhet az amatőr licenc birtokában, melyhez balesetbiztosítás és vásárlási kedvezmények is járnak. A licenc kiváltásával Budapest egyetlen kerékpárpályája és bringás központja megmentéséhez járulhatsz hozzá. A licencigénylő lap az internetről is letölthető: http://velodrom.hu/wiki/doku.php/nyiltnap#licence

 

Millenáris Velodrom

A Millenáris Velodrom Európa legrégebbi kerékpárpályája. 1897-ben itt rendezték az első nyilvános hazai futballmérkőzést, 1928-ban pedig a kerékpáros világbajnokságnak adott otthont. A 112 éves, Hajós Alfréd tervei alapján a húszas években átépített pálya szerdán 16 és 21, szombaton 10 és 15 óra között nyitva áll bárki előtt, a belépés ingyenes. Bár az épület kerületi védettséget élvez, a korábbi Nemzeti Sporthivatal elbonthatóként, területét magánbefektetőknek átadhatóként, hasznosíthatóként jelölte meg. Ez a magyar sport bölcsőjének pusztulásával fenyeget.

Millenáris Velodrom
Budapest, XIV. Szabó József u. 3. (a Récsei Center mögött) http://velodrom.hu

Olvass többet a témáról: ingyenes, millenáris, verseny

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.