Menü

2008.02.14.     Hozzászólás 0

Az expedíció

2008-ban kerül megrendezésre a XXIX. nyári olimpia Pekingben, melynek megnyitójára érkezünk az olimpiai faluba és tűzzük ki azt a zászlót mellyel Budapestről indultunk. Nem mindennapi kihívás.

Pekingben mögöttünk lesz több mint 14.000 km, melyet két keréken teszünk meg, mindenféle kíséret nélkül, ketten.

Utunkkal -egyrészt szeretnénk tisztelegni az olimpikonok hosszú és kemény felkészülése előtt, másrészt szeretnénk felhívni az emberek figyelmét a környezetvédelem fontosságára.

Úgy gondoljuk, hogy a magyar sportolók a világ sportolóihoz hasonlatosan most még elképzelhetetlen teljesítményekre lesznek képesek, mint ahogy mi is olyan dolgot teljesítünk, amit előttünk még senki. Ezt az utat kíséret nélkül, kerékpárral még senki nem teljesítette előttünk. Saját fizikai korlátaink legyőzése a cél, mint ahogy a sportolóknak is. Amikor megérkezünk Pekingbe, átadjuk a stafétát olimpikonjainknak.

A másik fontos célunk a környezetvédelem fontosságának hangsúlyozása.

Az olimpiára készülve például a kínai olimpiai szervezőbizottság (BOCOG) több tízezer korszerűtlen buszt, illetve taxit von ki a forgalomból 2007 év végéig Kínában, ezzel javítva a levegő tisztaságát. Ezért megyünk mi is csak kerékpárral, kísérő konvoj nélkül.

Mi a közel 180 napos út alatt nem használunk semmilyen eszközt, mely széndioxidot bocsát ki és károsítaná a környezetet.
Csak a saját erőnkre és akaratunkra támaszkodunk, és persze azokra az emberekre, akik minden hasonló úton segítenek, azzal, hogy szállást adnak, étellel kínálnak és bíztatnak minket.

Pekingbe érkezve bebizonyítjuk a sportolóknak, hogy nincs lehetetlen, és hogy tisztán önmaguk erejével bármire képesek vagyunk.

Az expedíció 2008. március 8-án indul Budapestről a Campona bevásárló központ kerékpáros parkjából. Itt kerül átadásra a zászló mely az olimpiai faluban, kerül kitűzésre 2008. augusztus első napjaiban. Az expedíció támogatói felszerelésekkel, élelemmel, navigációs eszközökkel és anyagiakkal segítik mind a felkészülésünket, mind az utat magát..


Útvonal:
Budapest, Orosháza, Oradea, Borsec, Tiraspol, Odessa, Volgográd, Buguruslan, Omsk, Novosibirsk,  Irkutsk, Ulánbátor, Peking.

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.