Menü

2013.05.28.     Hozzászólás 0

Kimura - Mozgásvilág.hu

Az én Vietnámom

Nem sok öröm lehetett a fejemen, miközben szenvedem fel magam, és szakad a jégeső. Nem nagyon voltak akkor gondolataim.


2010-ben kezdtem el biciklis eseményekre járni, ekkor volt az első versenyem is, Szilvás közép, amikor csak szakadt az eső. Persze halottam rémmeséket az előző évi 5fokról, de szerencsére nem volt olyan vészes a helyzet, aztán két év szárazság, szinte már luxus... Előre lehetett tudni, hogy idén megint cudar idő lesz, mindenki az előrejelzésekkel volt elfoglalva. Fejben fel is készítettem magam, hogy ennek így kell lennie. Készülődésként már pénteken felraktam a sárgumikat, semmit sem bízva a véletlenre. Szombaton már dézsából öntötték a vizet, és vasárnapra sem mondtak jobb időt. Sebaj, felkészültem lelkileg.

 

Valahogy az idei szilvás más volt mint a többi, elmaradt a buli, kevesebb ember is volt, nem tűnt olyan monumentálisnak mint az elmúlt években. Pozitívum, hogy végre külön indították a távokat. A tavalyi hosszúzást idén elfelejtettem, nem akartam megint teljesen kikészíteni magamat, elég nekem az a 64km is. Őszinte lelkesedéssel előre pozícionáltam magam, bár tudtam, az eleje nem lesz sétagalopp. Titkos tervem volt 10-ben lenni, reméltem, hogy a felkészülés elég lesz rá.

Tudtam, a betonos felfelén sokan el fognak menni, de menni kell a saját tempót, a sárgumi nagyon sokat fog, bele kell nyugodni, később visszahozom. A Fire után elindult a maxpulzus-hajkurászás, mindenki nyomta mint az állat. Szépen néztem az embereket, ahogy elmennek. Kb. Szmolka Zolival sikerült felérnem, aki megint egysebivel indult. Bevallom, én ezt nem kockáztattam volna be, mentem már vele sok helyen, de szilvás az tabu ebből a szempontból, vagy már nem is annyira? Lehet én is jobban jártam volna váltó nélkül megint.

 

Na végre, beértünk a terepre, itt valahogy az emberek átmentek volna lassított felvételbe. Csoportostul sikerült őket lehagyni, lehet elfáradtak már most? Az erdőben ahol sár volt, úgy sikerült haladnom, mint ha csak egyenesen mennék, a gumik mindent egyből kidobtak, és tartottak is rendesen, nem volt csiszicsusza, meg elforgó kerék. Legjobb tulajdonsága, hogy felfelé is ugyanúgy lehet vele menni, mintha száraz lenne. Szépen vitt a lendület, egyik itatóponton sem álltam meg, zsebből gélekkel, és két kulacsból megoldottam a dolgot... - remélve, ezzel spórolok pár percet.

 

Szilvásvárad Maraton 2013

 

Jött az ördögoldal, a „kultikus hely”. Eddig mindig már majdnem az elején leszálltam és feltoltam. Most a mezőnynek már abban a részében mentem, amikor nem nagyon szállnak le az emberek, legalábbis legfeljebb a végén. Egyszer egy elfarolás után bele kellett tolnom pár métert, hogy ne meredekről kelljen újraindulni, mert annak úgyis eldőlés lenne a vége. A tetején álló emberek szurkolását, már messziről lehetett hallani, igen nagy erőt adott, köszi nektek, jók vagytok! Ekkor kezdett el szakadni az eső is. Valahogy olyan furcsa volt az egész szituáció, már csak 20 méter a teteje, 10, és felment. Először. El sem hittem, komolyan, gondolom mindenkinek vannak mumusai, nekem ez egy ilyen volt most.

Haladtam tovább a sípálya felé, ahol a bringabandások biztattak, köszi nektek is, bár nem sok öröm lehetett a fejemen, miközben szenvedem fel magam, és szakad a jégeső. Nem nagyon voltak akkor gondolataim. Itt jött talán az egész verseny legkritikusabb pontja, a 8km lefelé. Szétázva, 5 fokban, jégesőben, nem mentem nagy átlagot lefelé sem. Mire leértem, az ujjaim nem mozogtam, fékezni nem tudtam. A váltót is csak csuklóból nyomtam már. Életemben nem örültem még úgy emelkedőnek, mint most. Gyakorlatilag a teljes szétfagyás után jól esett érezni, ahogy zsibbad a lábam a mozgástól. Itt jött a technikai probléma. A 40-ik kilométernél behalt a hátsó váltó, úgyhogy 3 fokozatom maradt, elől még tudtam váltani. Nagyon nem jött jól, mert hátul viszonylag könnyű fokozatban maradt, így nagytányéron is elég pörgetős volt, úgyhogy a verseny utolsó szakaszában nem nagyon haladtam.

 

A betonon egyre másra értek utól az emberek, pedig a sok országútizástól elég jól mennek a síkok. Papp Attila is utolért, végül sorra jöttek az ismerősök. Káldi Tomi, Balukov, Szmolka Feri. Kész... Kezdtem sikítófrászta kapni. Életem leghosszabb utolsó 5 kilométere volt. Mentek el sorban az emberek. Látni nem láttunk semmit, a karjaim teljesen beálltak, és hogy mindezt megfejeljük, a rajt/cél terület bejáratánál elgörcsölt az egyik combizmom. Kicsatol, egylábbal teker, a cél előtt 5 méterrel az is begörcsöl. Valahogy berugdostam magam, majd beleültem a sárba. Ádám persze nagyokat nevetett a mikrofonba, de lépni, felállni nem tudtam még vagy egy percig. Teljes görcs. A testem feladta, pont a célban. Remegés, rosszullét, teljes kimerültség. Elvánszorogtam a szállásra, jó negyedórás zuhany, vacogás, mindent felvettem, ami csak volt, szendvicsek, meleg leves. Jó egy óra kellett, hogy kezdjek helyreállni. A térdemet még másnap is éreztem, hogy nem tett jót a hideg.

 

A biciklinek kell még pár forint míg helyreáll, teljesen elkopott fékpofák, beállt teleszkóp, és a többi, bele se merek gondolni. És megérte? Nem tudom, kicsit elkeseredtem. A 20ik hely környékén mentem, amikor a váltó elkezdett rakoncátlankodni, onnan estem vissza a 26-ra. Nem erre számítottam, de a körülményekhez képest jó. Majd jövőre, bár komolyan elgondolkodtam, hogy kell-e nekem erőltetni a rossz időben versenyzést. Legközelebb Tour de Pelso, ahol tavaly is esett, remélem most kegyesebb lesz az időjárás. 

Olvass többet a témáról: Szilvásvárad Maraton 2013

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.