Menü

2016.07.06.     Hozzászólás 0

Alpe-Adria Bike Festival - A határokat feszegető verseny

Határokon átívelő országúti­ és mountainbike kerékpárversenyek Ausztria déli régiójában: Villach -­ Kranjska Gora - ­Tarvisio érintésével­ szerepelt a kiírásban és igen, valóban határokat ívelt át a verseny, csak másképpen..


Az egész bringás fesztivál Villachban került megrendezésre, amely egy kis gyöngyszeme Ausztriának. Akármerre megy az ember a környéken, mindenhol látni- és tennivalókba akad, de ezekről egy másik cikk keretében esik majd szó. Visszatérve a fesztiválra, nagyon családias, pár kiegészítő progammal, de nincsenek kétezren, ahogy mondjuk más nagyobb versenyeken, illetve nincsenek kiállító sátrak és pavilonok sem mindenhol.

Tipikusan olyan rendezvény, amelyre családdal együtt érdemes utazni, mivel amíg apu (vagy anyu) teker, a család többi részének van mivel lekötnie magát a környéken és közben nem fulladoznak a millió márka és gyártó prospektusai között.

 

Alpe-Adria Bike Festival Forrás: (c) Kärnten Werbung

Galériáért katt a képre!

 

Kezdjük a monti versennyel

89 kilométer, és kicsit több mint 2000 méter szint. Ez a táv valahol a magyar hosszú és középtávok közé tehető, de inkább a hosszú felé hajlik. Igazából teljesen más mint az itthoni versenyek abból a szempontból, hogy itt “csak” két mászás van és az első egyből egy ezres szinttel kezdődik.

Hogyan kell ezt elképzelni? Hát elindulsz, és tekersz felfelé, ha gyors vagy egy órát folyamatosan, ha lassabb, akkor kb. kettőt. A pálya maga legjobban a már általunk is sokszor bemutatott Salzkammergut Trophyhoz hasonlít, sóderes, kétnyomsávos széles felfelék, eszméletlen kilátás, ha egy kicsit jobban elbambul az ember, még levegőt is elfelejt venni, annyira szép helyeken halad keresztül.

Mire számítson az ember aki ezen akar indulni?

200­-300 résztvevő, állóképességet próbáló mászások, nem túl technikás pálya.

 

  

Dobratsch hegyi futam

16 km, és 1200 méter szint. Leginkább azoknak, akik szeretik a Kékes csúcstámadáshoz hasonló, nagyon intenzív, és országúti versenyekhez képest rövid megmérettetéseket.

 

Alpe-­Adria Giro és Medio Giro országúti versenyek

A két verseny lényegében ugyanaz, csak a Medio­nál levágták a bevezető és vége részeket - amelyek Villach­ból indulnak és érnek véget - és egyből nekiugrasztanak a hegynek. Így lesz belőle rövidebb, azaz 96 kilométer, míg az Alpe-Adria Giro 160 kilométer.

Na, én erre, úgy döntöttem benevezek!

Láttam már pár országúti versenyt, sőt azt is tudom, hogy ezeket le is lehet “kirándulni”, és gondoltam magamban egy kicsit könnyelműen, hogy “edzésnek jó lesz”. A szállásom a rajt­/cél területtől 100 méterre volt a Romantik Hotel Post­ban. Tökéletes pihenés, tökéletes kényelem, nem kellett korán kelni, volt idő elkölteni egy remek reggelit, majd felkészülten kibattyogni a feldíszített utcára, ahova már kipakolták a kordonokat is.

Külön öröm volt, hogy a kerékpárt is felvihettem a szobába, nem kellett külön tárolóba rakni, így volt időm rendesen a vasat is felkészíteni, majd gyakorlatilag a szálloda ajtajából beálltam a startzónámba.


160 km a táv és indulásnak 40-45 km/h az átlagtempó

Pontban időben rajt, majd elindultunk. 160 kilométer, ez a szám lebegett a szemem előtt. Ennyit kell teljesíteni, és nem kell elsietni a dolgot. Nagyon hosszú. Tekertem már idén 100 kilométer felett, ha beosztom az erőmet, meg tudom csinálni.

A tömeg elkezdett haladni, az első pár kilométer lassú rajt, végül elengedtek minket. Eszeveszett tempó kezdődött, én meg csak egyetlen dologra koncentráltam, hogy próbáljak bolyban maradni, vagy ha nem is bolyban, legalább valakinek a kerekén addig, amíg elérünk az első nagyobb emelkedőhöz, ott majd úgyis megyek saját tempót.

Gyorsak voltak, az eleje 40­-45 km/h-val ment végig, enyhe pofaszélben. Én meg egyre jobban maradoztam lefelé, mintha valami fékezne...

Amikor elértük az olasz határt, már hátul voltam egy kis csoportban és látszólag pár emberen kívül nem volt mögöttünk más. Ők vagy már most ennyire leszakadtak, vagy tényleg ennyire gyors volt mindenki.

Itt már olyan érzésem volt, mintha valami fékezne, ezért komolyan elkezdtem a féket nézni, nem ér­ e bele a kerékbe és ezért lassít. Nem... Nem értettem mi történik. Aztán jött egy dombocska, a boly megy tovább azonos tempóval felfelé, én meg leszakadtam és haladtam egy darabig a saját tempómban. Éreztem, ha egy kicsit is gyorsabban megyek, már jön a görcs a vádlimba, és merevednek a lábaim.

 

Alpe-Adria Bike Festival Forrás: www.mozgasvilag.hu / Nagy Zsolt

Galériáért katt a képre!

  

Joe Demiro és a betoncipő esete..

Ekkor döbbentem rá, hogy nem, nem a fék volt behúzva, hanem gyakorlatilag a rajttól kezdve folyamatosan felfelé megyünk, és egy Hármas­ Határ hegynyi szintet legyűrtünk már anélkül, hogy igazából látszódott volna. Sunyi lapos emelkedő. Aztán Tarvisio után, az olasz oldalon elkezdődött az első komoly mászás, és bummmmmm. Megjött Joe Demiro és az ő híres betoncipője, és alig bírtam magam rugdosni.

Az élet nagy kérdése: végigcsinálom vagy feladom?

Akkor nagyon nagyon sok dolog járt a fejemben egyszerre, és sok mindent át kellett értékelnem magamban. Egyrészt, hogy még továbbra is van hátra kb. 1600 méter szint, illetve, még több mint 100 kilométer. A másik, hogy már most úgy érzem hogy alig bírok tekerni, mert annak ellenére, hogy tudtam, hogy nem szabad, mégis elsiettem az elejét azzal, hogy olyan csoportokkal akartam menni, akik gyorsak voltak nekem. A saját hülyeségem csapdájában voltam és hamar el kellett döntenem mi legyen: végigcsinálom vagy feladom.

Ez a 
kérdés jó fél órát ott motoszkált a fejemben, miközben a hátam mögött már jött a záróautó, és akkor bemondtam a rajtszámomat. Nehéz döntés volt, életemben először volt, hogy nem technikai hiba és nem napszúrás miatt adtam fel versenyt. Próbáltam racionális döntést hozni, mert a neheze még hátravolt és na, ha messzebb maradok ott, ki tudja hogy jutok egyáltalán vissza Villach­ba.

DNF, majd a krízis, aztán a katarzis

Felfogtam, elengedtem, majd megfordultam és 
azon az úton ahogy jöttünk, elindultam visszafelé. Könnyebb volt, lévén az út javarészben enyhén lejtett, úgyhogy elgurultam az első kedves kis kávézóig, megálltam, és ittam egy cappuccinót, hogy egy kis vér visszatérjen az agyamba. Itt elgondolkodtam, hogy minek is csinálom ezt az egészet, minek szenvedtetem magam újra és újra, és ezt az egész biciklizés dolgot minek erőltetem, de komolyan.

Aztán csak visszaültem a bringára, alapozó tempóban visszatekertem a szállodába és közben arra jutottam, hogy amúgy

azért mert szeretem, és mert gyönyörű helyekre eljutok, mert szabadnak érzem magam közben, és mert ha megy, akkor megvan a flow érzés

Csak most nem megy annyira, de az egész tanulsága az, hogy legközelebb több edzéssel minden jó lesz. Jövőre mindenképpen nekifutok megint, csak akkor sokkal jobban felkészülve!

Mit értek ez alatt? Leginkább azt, hogy nem szabad kihagyni a téli alapozást, és legalább 4­5­6 ezer kilométert kell tekerni, mielőtt elindulnék egy ilyen megmérettetésen. És okosabban, sokkal okosabban mint most. Amúgy az eleje négy és fél órával érkezett meg, ami nagyon jó idő. Ahogy néztem, a 2015­-ös indulók fele feladta, és akik nekem ismerősök voltak, akikkel együtt mentem egy darabig, azok nyolc óra körüli idővel értek be.

Alpe-Adria Bike Festival Forrás: www.mozgasvilag.hu

Galériáért katt a képre!

 

Milyen volt amúgy a verseny körítése?

Hát azt kell mondanom, Ausztriában láttam már jobban illetve nagyobban megszervezett versenyt (pl. az etalon Salzkammergut), de a magyar versenyek átlagszínvonalánál sokkal magasabb.

Itthon 1­-2 olyan országúti verseny van, amely minőségben megközelíti ezt. Egyrészt a biztosítás miatt, mivel elég sok 
motorost rendeltek ki és így a hátrébb elhelyezkedő versenyzőknek is jut, másrészt van záróautó, aki adott esetben tud segíteni. Harmadrészt záróbusz is van, ahova fel lehet szállni és hazavisznek, ha már annyira nem megy a tekerés.

Aztán van a MENTŐ, amely szintén folyamatosan megy a sor mögött, ha bármi lenne. Voltam már olyan versenyen, ahol több életveszélyes helyzet is volt és csak a vak szerencsén múlt, hogy nem lett baj, nem volt mentő, nem hogy menet közben, de egyáltalán nem.

A rajtcsomag is az átlag színvonal feletti volt. Maga a táska amiben adták, egy zsebes hátitáska volt, a csomagban pedig fehérjét és egy fél kiló tésztát is találtam. Szóval, az olyan apró dolgok, amelyektől bizony sokkal jobb lesz az ember közérzete, ezen a versenyen mind megvolt, nálam ebben az Alpe-Adria Bike Festival ötösre vizsgázott.

Hogyan teljesített a többi magyar?

Szuromi Bence igencsak remek eredménnyel 15. helyen végzett összetettben, kategóriájában 5., míg Pulsfort Diana abszulút 4., kategória 2. helyére tekerte magát.

Végezetül csak egy rövid összegzés

Remek hétvége volt, gyönyörű helyen, és komolyan, de komolyan bántam, hogy nem sikerült befejezni, így ezért tényleg muszáj leszek visszamenni, de akkor már nem egyedül. Mindenképpen próbálok társakat szerezni, mert egy olyan rejtett kincs ez a verseny a sok másik mellett, amit egyszer mindenképpen érdemes másoknak is megcsinálni!

Olvass többet a témáról: Alpe-Adria Bike Festival, országúti kerékpárverseny, mountainbike verseny, hegyi futam

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.