Ahoj downhill versenyszezon!

LiMiT Racing Team
2013/05/17
A hétvégén kezdetét veszi a downhill versenyszezonunk a Szlovák Kupa első fordulójával.
Hirdetés

Hét hónap ínség után nem meglepő a nagy izgatottság, nagyon várjuk már, hogy ismét azzal az összetéveszthetetlen és kicsit remegtető érzéssel álljunk a rajtban, amire minden télen úgy vágyunk, mint kisgyerek a játszótérre. Közel már az első futam, szinte már hallani a rajtóra kattogását, tikk, takk, tikk, takk…

Ám még a néhány sípszó elhangzása előtt vár ránk jó pár óra edzés és egy versenyhétvége várva várt pillanatai. Minden évben némi rohanás előzi meg az első versenyt, hogy a lehetőségekhez képest minden időben elkészüljön és meglegyen. Néha kisebb, néha nagyobb. Idén az utóbbival találkoztunk, ami többször frusztráló volt, de akár még jó ómen is lehet, ugyanis mikor legutóbb ilyet rohantunk, egy meglehetősen jó szezont teljesített a csapat. Az ügyintézések közben szerdán a Digi Sport reggeli élő műsorában is jártunk a szezonkezdet alkalmából. Természetesen maradt még pár feladat a következő hetekre, de talán nem is lenne ismerős a helyzet ezek nélkül.

 

Keresztes Péter – LiMiT Racing Team
Keresztes Péter – LiMiT Racing Team

(Fotó: LiMiT Racing Team)

 

Tehát péntek kora reggel irány Szlovákia, Mraznica. Számunkra új helyszín, ami a számadatok (330m szintkülönbség, 1,5 km pályahossz) és a fotók, videók alapján egy kicsit laposabb, mondhatni tipikus szezonkezdő versenyt ígér. Úgy gondolom északi szomszédjaink ezt igen jól csinálják, és nem zavarják rá a mezőnyt egyből egy kőkemény pályára. Na de majd a következő kettő… Azért persze ezt sem kell félteni, lesznek benne fejtörős részek.

Térjünk is rá a versenyzőkre, ugyanis nem csak egy vérfrissített csapatról beszélhetünk, hanem egész népes is. Szlovák Kupán ritkán indul ennyi csapattárs, ezúttal szám szerint öt. Ebből az Elite Férfi mezőnyében négyen: ketten a LiMiT Racing Team-ből (Keresztes Péter és Gács Péter), valamint szintén ketten a 2GP LiMiT Team-ből (Zámbó Dávid és Palotai Gábor). Vannak köztük „elsők” is: Keresztes Petinek első LiMiT Racing-es kupafutama lesz, Palotai Gábor első felnőtt évét kezdi, Zámbó Dávid pedig első külföldi versenyét fogja teljesíteni.

Dávidhoz hasonlóan így van ezzel a különítményünk ötödik tagja is, aki még egy komolyabb meglepetést is okozhat a kategóriájában a szezon során. Ő Szűcs Tamás (2GP LiMiT Team), a merevfarúak között próbál szerencsét a Szlovák Kupasorozatban.

Igyekszünk folyamatosan beszámolni a történésekről a facebook oldalunkon.

Hirdetés