Menü

2006.06.30.     Hozzászólás 0

A Velencei-hegység túraverseny

Csütörtöki klubnapon kezdődött. Elhatároztam, hogy erre a túrára én elmegyek, ha esik, ha fuj, hiszen a terepet ismerem, nem túl nehéz, de nem is a könnyű szakaszok közé tartozik. Ekkor még nem sejtettük - hogy ezzel a klasszikussá vált idézettel kezdjem a mondatot -, hogy mi vár ránk. A többes szám azért indokolt, mert közben Mogyi is csatlakozott egyszemélyes csapatomhoz. Mivel ismert volt az időjárás-előrejelzés, ezért annyiban maradtunk, hogy majd szombaton hívjuk egymást, hogy a további részleteket eldöntsük...

A TERVEZÉS:

Csütörtöki klubnapon kezdődött. Elhatároztam, hogy erre a túrára én elmegyek, ha esik, ha fuj, hiszen a terepet ismerem, nem túl nehéz, de nem is a könnyű szakaszok közé tartozik. Ekkor még nem sejtettük - hogy ezzel a klasszikussá vált idézettel kezdjem a mondatot -, hogy mi vár ránk. A többes szám azért indokolt, mert közben Mogyi is csatlakozott egyszemélyes csapatomhoz. Mivel ismert volt az időjárás-előrejelzés, ezért annyiban maradtunk, hogy majd szombaton hívjuk egymást, hogy a további részleteket eldöntsük.


A DÉLELőTT:


Tíz óra után szól a telefon. Mogyi volt, kérdezte, megyünk-e? A válaszom kissé hajló, kissé ellenkező volt, mert az idő nem volt a legjobb, de mint ahogy késöbb kiderült ekkor volt a legjobb. Gyors tanakodás után kitaláltam a következőt: fölhívom helyi képviseletemet Agárdon - tehát Nagymamámat -, és megkérdem milyen idő van lent. Hívásomkor még eset ("tabuzott") Agárdon, de világosodott Székesfehérvár irányából, tehát javult az idő. Uzsgyi, telefon vissza Mogyinak: Megyünk!!! Az idő jó - lesz. (Mily felelőtlen kijelentés.) Vonat indul 13 50-kor a Déliből, én Kelenföldön szállok föl. Értesíteni akartuk a többieket is, hátha jönnek még egy páran, de senki nem volt készenlétben, így csak ketten mentünk.


ELEMSZERZÉS:

Eközben én még keresztbe szerveztem, persze nem akarva. Elemet kellett szereznem a hátsó lámpámba, hiszen a túraverseny ötkor kezdődik, és sötétben ér vissza, és ha még haza is akarunk jönni, akkor nem árt a fény. Így menetkészen indulni akartam elemszerző portyámra, de a telefon ismét megszólalt: Kulics Laci volt. Arra kért, hogy be kéne szkennelni egy oldalt valakinek. Vonakodtam az azonnali választól, de azért biztos, ami biztos megkérdeztem van e eleme. Volt. Hál' Istennek, akkor gyere, így nyertem kb. fél órát. Így lett szkennelés is és elem is. Készen vagyunk az útra!


AZ ÚT AGÁRDRA:

Fél egykor indultam. Szerencsémre hamarabb leértem, mint ahogy azt terveztem. A jegypénztárnál nem állt senki. Menettérti jegyet vettem így nem kellett Agárdon szórakozni visszafelé a jeggyel. A vonat az ötös, nem nem� a hatos�ö izé az ötös vágányra érkezett. Ezt még a MÁVosok sem tudták eldönteni a vonat megérkezéséig. Mindegy, míg megérkezett a vonatom elment a Bajai gyors.
Meglepően pontosan érkezett a vonat, csupán egy percet késett. A hőmérséklet jó, az ég tisztulni látszik, vagy legalábbis világosodik. Ha ez így lesz, akkor nem lesz gond. Mogyi már fönn volt a vonat elején. Olyan vonatot választottam, ami csak két állomáson áll meg, így Érd-felső után már csak Gárdony következett, így negyven perc alatt leértünk. Fél úton lehettünk, mikor észrevettem valamit a hátsó gumimon. Olyan volt, mintha a külső gumim oldalsó felületén két pattanás keletkezett volna. Megijedtem! Odaugrottam és akkor láttam, hogy ki van hasadva a külsőm két, egymás alatt lévő lyuk formájában és ezen keresztül kandikál ki a belső fekete gumi. Azonnal csökkentettem a nyomást, így aztán nem kandikált ki a belső, csakhogy ettől igen lapos lett a hátsó. Hirtelen az egész túra képei kezdtek szertefoszlani. Egy vacak gumi miatt nem tudom megcsinálni a versenytúrát. De az emberi találékonyság hamar megoldotta a problémát. Ideiglenesen leszigszalagoztuk.
Eközben beértünk Velencére, ahol csak lassított a szerelvény, de nem állt meg. Sötét lett. Figyeltem a tócsákat és szomorúan megjegyeztem: csöpög. Már leszálláshoz készülődtünk, mikor megjelent a kalauz. Pont jókor, mikor épp le akarunk szállni - gondoltam magamban. Azért megnézte a jegyeket, miközben a vonat Gárdony állomásra érkezett. Gyorsan leszálltunk, s talán még ketten rajtunk kívül. Azt hittem, hogy versenyre többen jönnek Budapestről, de tévedtem.
A következő kb. másfél kilométer maga volt a rémálom. Az eső jobban kezdett esni. A tervezett képek most már nem csak a gumi miatt voltak veszélyben, hanem már az eső is áztatta őket. A benzinkút meglátogatása után szép lassan gurultunk Agárd felé. Óvatosan, hogy minél kevesebb vizet verjen föl a kerék a hátunkra. Ez a folyamat bevélt, de igen lassan jutottunk Agárdra, de azért beértünk.


FOLTOZZUK A KÜLSőT:

A házikóban kipihentük ezt a pár kilométert, és közben próbáltuk kitalálni hogyan lehet megoldani a gumiproblémát. A megoldás megszületett: foltozni fogunk. Érdekes megoldás, ráadásul még nem igen láttam foltozott külsőt, de a szükség az szükség. Eközben egyre inkább sötétedett és egyre erősebben esett az eső, így az előtérben kezdtünk neki a javításnak. Gyors gumieresztés, és leszedés után a diagnózist állítottuk föl. Súlyosabb volt a helyzet, mint ahogy gondoltuk: a csütörtöki első-hátsó defekt még a felnit is megsértette, de ez szerencsére nem okozott gondot, de a külsőt két helyen kivágta, közel a merevítő dróthoz, így nehezebbé vált a foltozás. Azért megpróbáltuk. Egy motorhoz való belső gumi foltot vettem elő, pont azt, amit a montihoz szoktam használni. Szokásos folyamatot végigcsinálva befoltoztuk belülről a külsőt, így már nem fog kijönni a belső, és a lyukat is összetartja. Szerencsére a preparáció sikeres volt, már tudok gurulni, csak az eső állhatna már el!
Tabukabát híján már ott voltam, hogy nem indulok el, de Nagymama adott egy kb. harminc éves esőkabátot, mely a karjánál körülbelül 20 cm-rel rövidebb volt, de azért nagyon jól jött. Az eső eközben szépen csendesedett, de még esett. Négy óra felé járt. Kiírás szerint ötkor indul a mezőny, négykor pedig nevezni kell. Azért fölhívtuk a főrendezőt, hogy meg lesz e tartva a verseny. Válasza egyértelmű volt: Igen! Így elindultunk mi is a starthelyhez.


A NEVEZÉS:

Mire a Park strand és kempinghez értünk alulról szépen vizesek lettünk, bár a tabukabát megvédett valamelyest. Nem sokan voltak, kb. tizen. Neveztünk: ezer forint. Sokalltuk, de mindegy. Mivel nem voltak sokan, ezért aztán gyorsan ment a nevezés, így még háromnegyed órát vártunk az indulásra. Én a 89-es számot, Mogyi pedig a 88-asat kapta meg rajtszámként. Néhány lánnyal beszélgettünk, "időtöltés" céljából. A táj eközben egyre inkább holdbélivé vált: a túlpartot a ködtől és az egyre erősebben eső esőtől nem lehetett látni. Ismét fölvetődött a meghátrálás, de ha már itt vagyunk, és már egy kicsit vizesek is vagyunk, akkor miért ne indulnánk el, úgyis csak egy darabig tud a ruha vizesedni, egyszer megtelik, így annál vizesebbek úgyse leszünk.


A TÚRAVERSENY:

Öt óra tíz perc. Az eső még mindig esik, de a kerékpárosok - immár kb. 25-en - már a rajthoz álltak, és indulunk is. Mivel még nem vagyok versenyző, gyorsan elhúztak mellettem, így a végére kerültem Mogyival együtt, de ez cseppet sem zavart, nem a győzelemért jöttem. Hamarosan Kápolnásnyékre érkeztünk, ahonnan egészen Verebig (kb. 8 km-en) szemben fújt a szél, és az eső sem állt el. Eddigre már igen vizesek lettünk, úgyhogy már nem is érdekelt az eső minket. Pázmánd előtt jártunk a Kvarcitsziklák lábánál, mikor Mogyi kicsit lemaradt, ezért bevártam. Eközben nézegettem az általam már ismert környéket. Egyáltalán nem volt ismerős, pedig már jártam nem is egyszer itt. Az időjárás kissé megváltoztatta a környék arculatát, de volt benne valami, ami megfogott ismét. Nem lehetett látni a Váli-medencét, pedig igen csodálatos a kilátás Pázmándról arrafelé. Eközben eszembe jutott a hátsó kerekem, és drukkoltam, hogy túléljem baj nélkül.
Miután megérkezett a lemaradt szaktárs folytattuk utunkat. Folyamatosan ismertettem az útvonal domborzati viszonyait, mire kell vigyáznia az úton, mit érdemes megnézni, ha csak fél szemmel is. Így lassacskán egy-két bukkanó után beértünk Verebre. Innen kezdődik az igazi móka - mondtam, hiszen a balos kanyar után hirtelen erős emelkedő következik. Miután megmásztuk hamarosan elhaladtunk a Pogány kő mellett, majd jött a nagy lejtő, melynek az alján vasúti sínpár fekszik. Egy balos majd egy jobbos kanyar után a ködben föltűntek baloldalt a hegyen Lovasberény üdülőházai, és egy kilométer után megérkeztünk a településre. Itt a tábla szerint Velence irányába kanyarodtunk. Körülbelül egy órája haladtunk viszonylag jó tempóban. Kilométerben már rég túl voltunk a felén, de nehézségben még nem, hiszen most "telibe kaptuk" a Velencei-hegységet: még át kell másznunk - keresztbe - a hegyet.
Lovasberénytől Velencéig körülbelül 12 km van. Ahogy elkanyarodtunk balra Velence felé ismét kereszteztük a vasúti sínpárt - melyen már igen rég nem jár vonat -, majd lassan elhagytuk Lovasberényt, de az üdülőterületet még nem. Érdekes volt, ahogy elmegyek azon házak előtt, amiket leginkább, és csakis így, kánikulában láttam még. Ekkor döbbentem rá, hogy az idei nyárnak immár végérvényesen és visszavonhatatlanul vége van már. Ahogy a házak a párás levegőben szürkéllettek, kis szomorúság fogott el, de a látvány nem volt mindennapi és ez kicsit kárpótolt. Elmélyülésemből egy keresztátfolyás spriccelése ébresztett. Itt igen sok átfolyással és tócsákkal találkoztunk, míg el nem értük az első emelkedőt. A tetején tréfásam megjegyeztem: Isten hozott a Velencei-hegységben, Mogyi. Itt tűnt föl, hogy az eső már nem esik, és igen nehéz a levegő a rengeteg eső miatt.
Az első emelkedő után egy kis lejtő, majd a második emelkedő következett, ezután egy nagyobb lélegzetű lejtő, melyet én a "hegy gyomrának" nevezek, mert az útviszonyok igen rosszak, és a fák természetes sötétséget hoznak létre. A "gyomor" után jön a legnehezebb szakasz a "lépcsőzés", mely azt takarja, hogy az út lépcsősen emelkedik. Látszatra nem nehéz, és nem is tűnik hosszúnak, de igen csalóka szakasz. Négy "lépcső" után éri el az ember a hegy tetejét (legalábbis ezen az úton a legmagasabb pontot). Ekkor vettük észre, hogy valaki jön még utánunk. Ez lökést adott nekünk, így igen gyorsan értük el a tetőt, ahonnan Nadap templomág lehet száguldozni. A lejtő igen gyors lejtő, ezért nem is időztünk sokat, már csak azért sem, mert időközben szürkülni kezdett. A nadapi templomot elérve - mely egy kis dombon fekszik - folytattuk lejtőzésünket egy jobb kanyar kíséretében, majd kb. 3 km-es egyenes szakasz következett egészen az M7-es úti felüljáróig. Ekkor már nem láttuk a követő kerékpárost, részint, mert már szürkület volt, részint, mert már nem is volt látótávolságon belül.
Miután elértük sebességrekordunkat is aznap, valamint rátértünk a tó északi útjára, beletapostunk, hogy minél előbb elérjük a célt. A lánc fölkerült ismét nagytányérra és a hátszelet kihasználva robogtunk Agárd felé. A déli partra való kanyarodás után még egy utolsó pillantást tettem a tóra: a hegység ködben úszott, így nagyon gyászos volt, olyan mintha siratná a nyarat.
Sorra hagytuk el a vasúti átjárókat, így hamarosan beértünk a Park strandra, ahol már folyt a díjkiosztás. Rossz volt leszállni a bicikliről, hiszen csurom vizesek voltunk, és a szél is föltámadt. Egészen jó időt "futottunk", hiszen 105 perc alatt visszaértünk 45 km-es távról. Mint azt már fönt kiszámoltam 25,7 km/h átlagsebesség jött ki a távra, mely az időjárási viszonyokra való tekintettel kitűnőnek mondható.
A díjkiosztáson kaptunk mi is ajándékot: egy-egy L-es pólót és egy-egy kulacsot is, melyeken szintén a Vitál Club emblémája található meg. Mindezek után, és persze dideregve elindultunk a sötétben felfelé a házhoz. Szerencsére az eső már elállt, így már nem áztunk tovább, ezért a ruhánk - legalábbis a nadrág combrésze - már megszáradhatott a menetszélben.


HAZAFELÉ:

Mikor fölértünk, Nagymama meleg teával fogadott minket, mely visszaadta a lelket belénk. Levettük a vizes ruhák nagy részét és szárazra cseréltük, majd megetetet bennünket. Miután megittunk fejenként 2 liter teát, a 2057-es vonattal följöttünk. A vonat mindenütt megállt, de cseppet sem bántuk, hiszen fűtve(!) volt a kocsi, így tovább tudtuk magunkat szárítani. 22 órára föl is értünk. Kelenföldön leszálltam és mentem haza, Mogyi pedig a Déliben szállt le. Megkértem, hogyha hazaér csörögjön kettőt, hogy tudjam, megérkezett. A telefon tizenegy óra előtt tíz perccel jött meg. Ezek után lefeküdtem és kipihentem a nap fáradalmait.


UTÓSZÓ:

Sokan azt gondolhatják örültek vagyunk, pedig ez csak a kerékpározás iránti elkötelezettség jele. Igaz bőrig áztunk, fáztunk is, de a buli és a jókedv miatt az ember ezen kicsiny bosszúságokat is képes elviselni azért, hogy jól érezze magát. Ez a versenytúra lesz a tabutúra, hiszen először vettünk részt ezen, és az első benyomás számít igazán egy embernél. Egyszóval istenien sikerült még a csapadék ellenére is, ráadásul a táj másik képét is láttam, így aztán kezd kerekké válni a táj intim szépsége, mely immár sokadszor ragadt magával.


Forrás: goliatka.fw.hu

 

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.