A világ egyik legkeményebb downhill versenyén

A francia Alpokban, Alp d’ Huez mellett megrendezett verseny hatalmas kihívás embernek és technikának egyaránt. A selejtezők 2810 méterről indulnak, és 1310 m szint különbséget kell megtenni a nagyon technikás és könnyű, de keskeny szakaszokkal tarkított hegyoldalon, majd a legjobb 350 fő a vasárnapi nagy döntőben 3330 méter feletti magasságból, a Pic Blanc gleccserén indul el, hogy végül a 850 m magasan fekvő célba érjen be… Brutális szintek és terep.

Megavalanche

A Megavalanche nem épp az a fajta verseny, amire kis hazánk természeti adottságai lehetőséget nyújtanának felkészülni. De még a szomszédoknál is igencsak hosszú ideig kell taposni a gázpedált, hogy a kinti, néhol holdvilági tájhoz hasonló környezetben találjuk magunk. Épp ezért magyarként még nagyobb kihívás ez a verseny. Arról nem is beszélve, hogy az extrém mountain bike sport nagy nevei előszeretettel teszik tiszteletüket a rajtvonalnál.

Idén két magyar srác is odatette a kerekét, de még hogy! Tarr Tomi és Czimmer Patrik a maguk 150-150 fős selejtező csoportjaikból a 15. és a 22. helyen jutottak tovább a nagy döntőbe! A fantasztikus kezdeti eredmény után, a legjobb 350 rider között már bármilyen eredmény elfogadható! A srácokat hazaérkezésük után kérdeztük.

Honnan jött az ötlet, hogy a világ egyik legőrültebb downhill versenyén elinduljatok?

Patrik: Nálam ez mindig is amolyan bakancslistás terv volt, de nagyon távolinak tűnt. Aztán megismerkedtem Szlovéniában egy ausztrál bringással, aki egy beszélgetés során elejtett néhány morzsát arról, hogy ő szervezi a barátai számára a szállást és minden egyebet. Innen már nem volt megállás, nekünk is ő segített.

Tomi: Hogy őszinte legyek, sosem terveztem részt venni ezen a versenyen, de Patrik elhívott, így nem tehettem mást!

Hogyan tudtatok felkészülni a versenyre? Hisz a Megavalanche messze nem olyan jellegű, mint egy DH verseny. Itt nagy csoportokban, egyszerre indítják a résztvevőket, nem pedig egyesével.

Patrik: Nem is tudom, hogy erre fel lehet-e igazán készülni, annyira egyedülálló. A legnagyobb gondot nem is a tömegrajt okozza, hanem az iszonyatos távok, melyek az alkarok és combok számára nagyon megterhelők. Jól kellett beosztani az állóképességünk, tüdőnk, fékeink a majd egy óra hosszú pályára. És ez nem könnyű feladat és nagyon kevés helyen gyakorolható! Ennek a tetejébe jön még az a 349 versenyző, akik előbb akarnak leérni mint mi… Én sajnos nem rendelkezem annyi 4X tapasztalattal mint Tomi, így nehezebben is mentek a bevágások és az agresszív előzések.

Tomi: Bizony a 4X-os előéletem jól jött, kifejezetten élveztem a tömeget és az ezzel járó rengeteg váratlan helyzetet, előzést… Szerintem erre a versenyre leginkább „a rutin, meg az évek” készítettek fel mindkettőnket. Itt szükség volt minden tudásunkra, minden egyes bringás élmény és tapasztalat jól jött, amit csak megszereztünk.

Hallottam már korábbi magyar indulótól, hogy bizony fullcontact (könyöklés, lökés) is zajlik olykor-olykor menetközben, a keskeny ösvényeken. Ti találkoztatok ilyen helyzettel?

Tomi: Egy tömegrajtos versenyen elkerülhetetlen a versenyzők közti kontakt, ezt tudomásul kell venni. De a lehetőségekhez képest úgy gondolom mindenki – legalábbis a többség – próbált vigyázni a másikra. A rajtoknál nagyon kellett figyelni, nehogy egy tömegbaleset áldozata legyen az ember, de a pályán is voltak éles helyzetek. Nekem például egy lábtámasszal vett kanyarban valaki áthajtott a lábamon…

Mennyi ideig és miként készültetek, edzettetek a versenyre? Gondolom nem a kis hazánk nyújtotta dombokon edződtetek meg…

Patrik: Február végétől igyekeztem heti 1-2 alkalommal pump tracken edzeni, és kétszer-háromszor endurozni. De a kondi terem sem maradhatott el – heti 2-3 emelő- és guggoló edzések, és 1 alkalommal sajáttestsúlyos edzés. Ezek kellően megdobták az általános állóképességemet. Ezek mellett minden év májusától túravezető vagyok Szlovéniában, a Júliai-Alpokban, itt nagyokat lehet tekerni, sok szintkülönbséggel. De minden évben rengeteget tekerek a Mecsekben is és imádom. Azt hittem a 10-18 perces pályák pihenő nélkül segítenek, de nem hasonlítható az 1 óra 10 perceshez…

Tomi: Az életvitelemnek köszönhetően rengeteg időm jut a sportra. Minden délelőttöm saját testsúlyos erőedzéssel telik, délután bringázok és gyakran úszok is. Saját pályámnak hála – ha az időjárás engedi – minden nap tudok pump tracken gurulni. Mellette eljárok endurozni is, ahol igyekszem minél hosszabb lejtmeneteket keresni, de felénk ez maximum 3-5 perc…

Pár nappal a verseny előtt érkeztetek meg a helyszínre. Ennyi idő alatt hozzá tudtatok szokni a helyi adottságokhoz, pályához? Egyáltalán hányszor tudtátok, ha volt rá lehetőség, bejárni, begurulni a pályát és ezzel memorizálni?

Tomi: Már hétfő délután megérkeztünk Alp d’Huezbe, így laza bikeparkozással tudtuk indítani a hetet, ami remek ráhangolódás volt. A versenyek közeledtével pedig fokozatosan kapcsoltunk át „edzés” üzemmódra. A legtöbb versenyzőhöz hasonlóan elsősorban a selejtezőre próbáltunk felkészülni – hiszen ha onnan nem jutsz tovább, hiába gyakoroltál a döntő pályáján. Ezért ezeket a szakaszokat napi rendszerességgel jártuk (összesen kb. 7-8 alkalommal). Főleg a levágásokat, az előzési pontokat, a trükkösebb letöréseket és sziklafalakat memorizáltuk.

A futam teljes távját csak kétszer tettük meg, de az nagyon fontos volt. Már a második körben észrevettük, hogy ismerős a terep: talajtípus alapján be tudtuk azonosítani, milyen stílusú szakasz következik, ott pedig megjegyeztük a legfontosabb akadályokat. Mindkét pályán kitapasztaltuk, hol lehet pihenni, és hol kell tényleg mindent beleadni.
 

Magam élőben láttam a pálya széléről pár éve, hogy sokan egyszerűen átvágják a kanyarokat, brutál letöréseket vagy technikás légi bemutatókat bevállalva ezzel. Nektek sikerült annyira memorizálni a pályát, hogy ilyenekben gondolkodjatok menetközben? Egyáltalán egy ekkora tömegben van idő és lehetőség gondolkodni, tervezni nyomvonalat? Vagy mentek a nyájjal?

Patrik: Szerintem az egész egy nagy improvizáció, sok féle és sok évnyi bringás tapasztalat keveredik itt. Például az én selejtezőmön, az előttem lévő kanyarban elestek és azonnal a levágás mellett kellett dönteni. A szűk részeken kénytelen az ember a nyájjal mozogni, nincs mit tenni, mindenki annyival megy, mint a leggyengébb láncszem. A szélesebb helyeken azért bátorságtól függően lehetett előzni.

Tomi: Bizony sokszor kell improvizálni, az egész kör pillanatnyi döntések sora… Sokat szakaszoltunk az edzés során, hogy szalagon belüli „levágásokat” találjunk. Szerintem a legjobb, ha egy-egy szakaszon több nyomot is begyakorol az ember, így gyorsabban reagál egy versenyszituációban. Ahogy együtt mentünk, és próbálgattuk a nyomokat, az olyan volt, mint egy 4X edzés, csak 40 másodperc helyett bő 20 perces pályán…

A Megavalanche van annyira extrém és különleges verseny, hogy rengeteg híres sportoló megfordult már a rajtvonalnál. Idén is ott volt például Cedric Gracia, vagy Remy Absalon. Milyen érzés volt ilyen emberekkel együtt elindulni, ilyen nevekkel versenyezni?

Patrik: Számomra a Cedric Graciaval való találkozás volt a legnagyobb ilyen élmény. Mikor elkezdtünk bringázni ő volt az első New World Disorder filmek sztárja (és nem hittük el hogy, DH-n és 4X-on is nyerhet egy versenyző ugyan azon a hétvégén világkupát). Selejtezőn az előttem lévő csoportban rajtolt, a futamon 5 sorral álltak előttünk a profik, és velük együtt indulhattunk. A végén egy fotóra és néhány szóra elcsíptük. Idén elszakadt a lánca, de szerintem így is jó időt ment.

A selejtezőben 150 fős csoportokba osztva versenyeztetek, a döntőhöz képest más pályán. Mennyire volt más jellegű a két nyomvonal, és mennyire lehetett erre készülni?

Tomi: A selejtező egy kavicsos, dózerutas száguldással kezdődött, több visszafordítóval, ahol elég agresszív a verseny. Utána jött egy széles, havas szakasz, majd igazi DH és néhány tekerős átkötő. Összességében ezen a nyomvonalon sokkal kevesebb volt a hó és több az előzési pont, mint a döntőn. Plusz a két nyomvonal hossza is nagyban eltér – a selejtező rövidebb pályáján sokkal jobban be lehetett osztani az erőnk, mint a döntőben.

De nem csak a nyomvonal volt más, a hozzáállás is. A legtöbb versenyző a selejtezőn akar igazán jót menni, hogy bejusson a döntőbe.

Milyen bringákkal indultatok el? Volt bármi speciális felkészítés, alkatrész, amivel kifejezetten a Megavalanchera készültetek a bringákon?

Patrik: Én egy Commencal Meta SX-vel megyek. Elöl 170 mm, hátul 160 mm rugóúttal. 26”-os kerekek, 1x10 váltásrendszer. A felkészítés nálam a rengeteg tartalék fékbetétből, pótváltófülből és a nagy generálból állt. Miután rengeteg sarat, vizet, port és felverődő köveket kaptak a bringák, mindennap legalább 1 órát takarítottuk és szereltünk őket, hogy másnap minden rendben menjen megint.

Tomi: Én egy YT Capra nyergében indultam. Elöl-hátul 160 mm rugóúttal. 27,5”-os kerekek, állítható nyeregcső. Ami a különleges felkészítést érinti: az a „nagy magyar valóság”, hogy ez a verseny sokba kerül és örülünk, hogy ki tudtunk menni. Én olyan gumikkal mentem, amilyennel megvettem a bringát…

Ti, mint akik rengeteg versenyt láttatok már, milyen érzés volt benne lenni ebben a versenyben, milyen volt a hangulat?

Tomi: Eszméletlen ez a tömeg (a szó jó értelmében)! Sosem láttam még ennyi bringást. A kiváló szervezés és a felvonó rendszerek remekül kezelték a kétezer embert. A falvakban minden a bringásokról és a Megáról szólt. Az emberek tisztelik a versenyzőket. Mindenkinek köszönnek, mosolyognak. A résztvevők pedig közvetlenek, mindenkinek van egy jó szava vagy egy alkatrésze a másiknak.

Patrik: Maga a verseny, a környezet nem hasonlítható máshoz, annyira kirívóan különleges.
Mindkettőnknek nagy meglepetés volt, egy kellemes csalódás és életünk egyik legnagyobb bringázása, amit 12-13 évnyi energia befektetés gyümölcseként éltünk meg. A rajtnál állni maga a rock\'n\'roll!!!

Azoknak, akik már esetleg régóta fontolgatják a nevezést, az átéltek után, mit javasoltok?

Tomi: Arra a megállapításra jutottunk, hogy ez a hely – a versennyel együtt – a bringások Mekkája, ahová egyszer az életben el kell látogatni, szóval én azt üzenem: HAJRÁ!

Patrik: Általános erő-állóképességi felkészülést, zabfalatot egy kartonnal, és pót fékbetétet!

A teljes esti lazításhoz: SMR henger, nyújtás és sör!