A németek tök hülyék: Trans Germany Hír

Mindig is vonzottak az alpesi többnaposok .  Mivel célom az etalonnak számító Transalp , ezért úgy gondoltam, hogy a Trans Germany tökéletes kezdésnek és edzésnek bizonyulhat. Mivel nem a legjobb a regenerációm (köszönhetően a combos áttételeknek, amikhez szoktam), ezért nem kevés aggódás volt bennem egy négynapos verseny terén. Hiszen itt menni kell, ha tetszik, ha nem , s a negyedik nap is fel kell tudni ülni a biciklire. Alpesi maratonok kapcsán azért némi tapasztalattal rendelkezem, így a nagy szintkülönbségektől kevésbé, a várható időjárástól már jobban féltem. Abszolút nem akartam széthajtani magam, a biztonságos és megreccsenés-mentes teljesítés volt a cél, s ez maradéktalanul sikerült is. Simán megszoktam a terhelést, úgy éreztem, hogy még napokig tudnék biciklizni, s ez jó jel. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elején nagyon visszafogott tempóval közlekedtem, ugyanis nem akartam a versenyt feladók népes (20 %) táborához tartozni.
 
81615-transgermany_1.jpg
 
Két nappal a rajt előtt leutaztunk, ami önmagában kis állóképességi próba, majd letáboroztunk, s elmentünk ismerkedni a környékkel egy rövid bringázás keretében. Tipikus undorító alpesi táj, rikító zöld fűvel és természetellenesen kék éggel , már hányni tudok tőle. :-D
A rajtcsomag átvétele gördülékenyen zajlott, a helyi fürdőben alakították ki a központot, s ott volt a nyitóparti is. A nagy strandhangulatot persze hamar búcsúztattuk is, mivel estére megérkezett a tipikus német időjárás, azaz áztató hideg eső, szél.
 
81615-transgermany_2.jpg
 
Másnap kissé komor hangulatban , szitáló esőben (ami a rajt pillanatában éppen megállt) indultunk neki a 405617651. helyről, mivel UCI kártyáinkat az szövetség számunkra ez idáig nem tudta eljuttatni (így a kiemelt rajthelynek ugrott, na nem mintha rettenetes mennyiségű UCI pontot hoztunk volna...). Az első hegy tetején 10percen keresztül álltunk csak, mivel amint 1500-on elfogyott a dózerút, s átcsapott egynyomos ösvénybe a németek iszonyat tumultust okoztak. Kénytelenek voltunk tolni az amúgy is cinkesen tekerhető ösvényt. Rusit itt felértem, majd elkezdtünk lefelé ereszteni. Nagyon meredek sotter-aszfalt kanyarkombinációs lefelé volt, ahol átható égett tárcsafék szag terjengett. Igen, az XTR is égett, a tárcsa meg is hajlott kissé , de itt mindenkinek füstölt a féke, ez a lejtő "adottsága" volt. Az eső rákezdett, innen még további 3 hegy-didergés jött a célig. Az utolsó hegyen összeverődtünk, s együtt, szép szabályosan tempóztunk be a célba. Nem sokkal utánunk Sanyi is begurult. Az időjárás mindenkit kiborított, de fizikailag jól viseltük a sok szintet. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a németek tök hülyék, lefelé vizes aszfalton döntik a biciklit 80-nál külső íven , mi azért óvatosabbak voltunk, nem meghalni jöttünk.
 
81615-transgermany_3.jpg
 
A második nap pontosan ugyanúgy indult , mint az előző. Sajnos - s ez nagyon nagy hibája a versenynek - az előző napi eredmények miatt indulhatsz rajtblokkból, ami - mivel elég vacakot mentem - betett a nagy mezőnybe. Eredmény szempontjából innen beindul a lejtmenet, mert szinte lehetetlen előre menni a tömeg miatt. Ez görgetett probléma, mert ugye ettől kezdve nem tudsz beállni az erősebb sorokba a laposabb és szeles részeken, s csak hátrányt, hátrányra halmozol. Rusi 6-8 perccel hamarabb rajtolhatott, amiért irigykedtem is. :-)
Tanulság, hogy aki az összetett jó eredményre hajt, nagyon meg kell, hogy nyomja az első szakaszt. Ez is nagyon nehéz nap volt, sokan megpusztultak. Az első lejtőn már rengetegen tolták lefelé a saras-csúszós köveken-gyökereken. Az időjárás később, pechemre, 180 fokos fordulatot vett, a téli ruha teljesen rám rohadt . A technikai hiba is erre a napra tartogatta magát, sajnos beesett a lánc a hajtómű mögé a himba alá, így le kellett szerelnem a hajtókart menet közben, hogy kiszabadítsam. Ez nem kis szívás volt, mert az XT hajtómű műanyag kupakját marokszerszámmal elég nehéz kiszedni. Sajnos ezen a napon nagyon sok időt bekaptam, nem az én napom volt, de fitten fejeztem be, ami nagyon jó érzés. A végén a technikás DH meglepett, de élveztem.
 
81615-transgermany_4.jpg
 
A harmadik nap végre jól ment , sikerült a 10 perc beragadást egész hamar bedolgozni, s az első 29. km-en egészen jól menni. Eddig volt a szint nagy része, úgy 1500 m, utána már csak egy 40 (!) km-es lejtő és pár kisebb domb jött, végén egy "magyar méretű heggyel". A lejtőn végig szólóba mentem, s emiatt nagyon szétszedett a szél. Itt hibáztam, várnom kellett volna egy lassabb sort, ott sokat spórolhattam volna. Az utolsó mászás jól esett, patakos-csatakos úton kellett felmenni. A táv hegyi befutós volt, az utolsó 4-5 km lejtő már biztosítási okokból nem volt versenytáv, ott már mindenki csak lazázott lefelé. Ez - bevallom - nekem kedvezett.
 
81615-transgermany_5.jpg
 
A negyedik nap úgy döntöttem , hogy nem spórolok többet, erőből végigmegyek, már nem számít, ha kipurcanok. Ennek megfelelően kimegyek 6-kor a reggeli kávé után a wc-re, hogy elkezdjem a reggeli rituálémat a 9-es rajtra. Ellenben a mosdóban már baljósan átható melegítőkrém-illat terjengett , s azt látom, hogy az olaszok, akik minden rajtról késni szoktak, már begörgőzve tömik a géleket a mezekbe. Mivaaaaaaaaaaaaaaan? :-o Hát kiderült, hogy az utolsó nap a rajt 7:30-kor volt , s mi még 6:30-kor a szomszéd falu kempingjében, alsógatyában... Rekordtempóban beöltöztünk, s repesztettünk rajtolni - a "zs" blokkból ugye, ekkora késéssel. Sajnos Mikuszék ezt benézték, így IronPeti és Józsi sajnos DNF lett. Nagyon sajnálom, mert ezidáig nagyon jót mentek. Ez nem a szervezők hibája , mert benne volt a kiírásban roadbook-ban, s az előző esti pasta-party-n is ezer helyre ki volt írva. Mégis behibáztuk, illetve mi csak majdnem. Visszakerestem a weblapon, s ott is helyesen szerepel, már május közepén. Erre nagyon fogok figyelni ezentúl.
Szóval tömegrajt, idióta németekkel, akik képtelenek egyenesen közlekedni, majd csőmax a tömegben és kezdődik a cikkcakkozás. Egy jó kis hullámvasút volt az első 30 km, ahol véget ért az első szakasz. Itt nagyon jó tempót mentem, majd a frissítőn bevártuk egymást, s együtt lazáztunk tovább a "neutrálzónában". A határ mellett ugyanis volt 30 km semleges, nem mért szakasz, ahol egy alapozós edzés tempójával gurultunk és beszélgettünk, ettünk, ittunk. Ennek a végétől újra nyélen mentünk 40 km-t, s még egy 1300-as hegyre fel kellett nyomni. Szerencsére egy elég jó sort kaptam ki, akikkel az utolsó 10 km enyhe emelkedő/sík szakaszt 50-es tempóban végigverettük. Ez eléggé országútis feeling volt, sok lánctalpazással, szökéssel. A végén a saját bolyomat sikerült lerakni, aminek nagyon örültem. Innen finisher-mez, medál, sör, nagy bódottág, napsütés az Achensee partján, pazar tájon, végre megjött a nyár.
 
81615-transgermany_6.jpg
 
Nagyon örülök, hogy sikerült esés, nagy baj és krízis nélkül végigmenni , s mindenkinek gratulálok! Nagyon sok maradt bennem, de nem mertem jobban veretni, mert féltem a kipurcanástól, elsőre jobb ez így. 30-40 percet elszüttyögtem a mezőnyben beragadásokkal, s még 20-30 perc lett volna bennem, ami a jelenlegi 229. helynél (elit férfi) talán 100 helyet vitt volna előre. A csajok közül 17-en lenyomtak . :-D Nagyon brutál a mezőny, más kategória, mint itthon. A 100-ba szerintem reálisan nem tudtam volna végezni, talán majd legközelebb, de akkor már inkább a királykategóriás Transalp Challenge -en. ;-)
Maximális tisztelet és köszönet illeti Sanyiékat, akik megszervezték, s Ferit, Ádámot és Tomit, akik önzetlenül, minden segítséget megadtak. Nagyon nagy segítség, ha a végén csak a felállított táborba kell elbotorkálni, s a bicajmosás/szerelés sem engem nyomaszt. Rusi elképesztően nagyot ment, s Sanyi is méltóképpen megünnepelte az 50. születésnapját. Köszönet illeti még Nándit a felkészítésért, Kaposi Zolit a vázért, Mannát, aki a tápanyagot biztosította, Kusz Matyit a "jóárasított" gélekért, Salát, hogy megcsinálta a fékemet a verseny előtt, s végül, de nem utolsó sorban, Csillát, hogy mindezt a hóbortot elviselte, s hogy már nem lepődik meg annyira a kádban ázó bicikli látványától. :-)